Olvass!

KönyvesBlog

Isten és a magyar foci

2007. április 27. m.anna
A-

(Darvasi László: A titokzatos világválogatott, Magvető, 2006.)

A Szerezni egy nőt olvasása közben vált nyilvánvalóvá számomra, hogy Darvasi László, ha nem is közvetlen, de szoros kapcsolatban állhat a Mindenhatóval, mert aki leír egy olyan mondatot, hogy: „Az ártatlanság komoly és mérgező tudással van felvértezve, mert az ártatlanság tudja a bűnt, legföljebb szavai nincsenek rá”-, azzal valami nem stimmel.

De gyanúmat nem osztottam meg senkivel, míg stoplis lábaival szívgödrön nem talált A titokzatos világválogatott.  És a  Bajnokok Ligája-sorozat végefelé érdemes újra elővenni a könyvet.

Szögezzük le, hogy nő vagyok, legutolsó porcikámig és legteljesebb mértékben nő, és még soha nem szorult össze a szívem, ha a zöld-fehérek kikaptak, vagy ha a Debrecen győzött a lila-fehérek ellen. A szurkolók nagy részét huligánnak tartom, és ha rangadókat nézek a tévében (ahol nem értem a pontozást, és sose tudom, kik hova akarják bevarrni a labdát) őszintén szólva leginkább a játékosok fenekére figyelek.

Darvasi legújabb művét mégis úgy olvastam most, mintha egy idegen vallás imádságoskönyve lenne, ahol nem is a teológiát; a tanokat, hanem a gyönyörű liturgiát és ismeretlen nyelvét akarom megismerni.

Az is igez persze, hogy kevés történet valóságos a leírtakból, bár egy-két nevet (Ronaldo, Beckham) én is felismerek, de biztos vagyok benne, hogy sosem történt meg mondjuk ez: „Egy salvadori középhátvéd babzacskót tett a nadrágjába, hogy nagyobbnak látsszon neki. Idegenbe pedig még nagyobb babzacskót vitt.”

 

Mégis, ha Darvasi az edző, akkor a Nő a csapatkapitány a csodálatos világválogatottban. Ezzel a büszkeséggel ajánlom mindenkinek. És hogy nyugodjunk meg: Isten, aki szorgalmas, bár nem túl kreatív játékos, ott ül a cserepadon, és várakozik, hogyha kihagyunk egy-két helyzetet, még döntetlenre javíthasson helyettünk.


Kapcsolódó anyagok

Jánossy Lajos beszélgetése Darvasi Lászlóval a Literán

Keresztury Tibor interjúja Darvasi Lászlóval a Literán

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr6764353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.