Olvass!

KönyvesBlog

A testi kontaktust keresi garaczilaci

2007. május 10. Jászberényi
(Késelés Villával: május 9., Nyitott Műhely)

Nem szeretem az irodalmi beszélgetőesteket. Sztenderd helyzet ugyanis, hogy egy ilyen beszélgetés alatt a mimimum, hogy kiderül: a meghívott  író zseni, s a moderátor pedig gyerekkori haverja (szintén zseni), akivel közösen hegyezték a zabot a lakótelepen még a pleisztocén korban.  A beszélgetés ilyenkor a kívülálló számára értelmezhetetlen, nem szól semmiről, leszámítva, hogy minden beszélgető fél a mennybe megy a végén.

A KönyvesBlogunk két megmondóembere, Babiczky Tibor és András László által szervezett estsorozat kivétel, és ezt nemcsak elfogultságunkban merjük kijelenteni: jó ideje szervezik már a Nyitott Műhelyben beszélgetős estjeiket, közönség is van, az estek alatt pedig nem akarnak irodalmi paradigmát váltani két barackpálinka és kisfröccs között.

Alázatosak, ez az alázat azonban nem az íróknak, hanem az irodalomnak szól. A képlet pedig minden esetben működik. Nem volt ez most sem másképp, amikor Garaczi László volt a meghívott vendég.

Bár teltházat csak néhányszor sikerült produkálni (Réz Pál-est, költészet napi "különkiadás"), úgy tűnik már kialakult az a kör, mely állandó vendég, és az ilyen típusú beszélgetésekre vadászik. A titok, mellyel el lehet nyerni a hallgató kegyét pedig roppant egyszerű: nem feltételezik senkiről, hogy különösebben vájtfülű irodalmár lenne, így a szerzőt minden esetben bemutatják, s kihúzzák belőle, hogy az alatt a röpke egy-másfél óra alatt úgy meséljen az életéről, mintha a gangon pletykálna. Ebbe az is belefér, hogy a hallgatóknak ne kelljen kötelezően szeretni a meghívott vendéget.

Mindezt persze baromi nehéz megállni. Garaczi csacsog (a jó értelemben), és pillanatokon belül visszarepít mindenkit a nyolcvanas évekbe, bepillantást nyerhetünk az akkori irodalmi klikkek működésébe, kiderül, hogy íróként megrögzött „munkakerülő” volt, s harminc éves korára fejezte be a filozófia szakot, mert édesanyja ultimátumot adott. Képet kaphatunk arról is, hogy generációja hogyan „focizta be magát” az irodalomba és milyen fétisek uralkodtak irodalmár körökben.

Például Garaczi mániája a testkontaktus volt a nagy írókkal, s mindent elkövetett, hogy megérintse őket, így tapintva tehetségüket. Komoly érintés gyűjteménnyel (Hajnóczy Péter, Vas István stb.) rendelkezett, s ez a fétise odáig vezetett, hogy egy óvatlan pillanatban simán beleivott Ottlik ottfelejtett pezsgőjébe.

A beszélgetésbe simán belefért, hogy Garaczit szembesítsék egy elég durván elmarasztaló kritikával, hogy olyan keresztkérdéseket tegyenek fel neki magával az író léttel kapcsolatban, melyből tényleg egy teljes írói pálya bontakozott ki a hallgatóság előtt.

Feltétlenül ajánlom mindenkinek, hogy jöjjön el a következő Késelésre. Nem bánja meg. Addig is azon tűnődöm, hogyan simogassam meg vérontás nélkül Bartis Attila hátát.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7984095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.