Olvass!

KönyvesBlog

Büntető mesék - Sehallselát Dömötör

2007. szeptember 08. suhodminyák
Weöres Sándor Sehallselát Dömötör című költeménye kilóg a jószándékkal megírt, de kártékony hatású gyermekversek sorából. A vers egy önhibájából buta gyerekről szól, akinek már beszédes neve is elárulja, hogy még csak segíteni sem lehet rajta, szinte kívánja, vonzza a rosszat. A költő az első versszakban egy meglehetősen kemény állítást fogalmaz meg Dömötörrel szemben, amennyiben azt állítja, hogy buta volt, mint hat ökör. Ugyanakkor magyarázattal is szolgál: ennek oka egyszerűen annyi, hogy kerülte az iskolát. A gyerekek többsége, de legalábbis a jó tanulók, azonnal belátják, hogy itt ok-okozati összefüggésről van szó, nincs is mit csodálkozni azon, hogy Dömötörnek olyan masszív tévképzetei vannak alapvető kérésekben, mint hogy a pék a pékhálót szövi rég, hogy szűcs az ács, vagy hogy libát patkol a kovács.

A negyedik versszakban a középsúlyos értelmi fogyatékosság gyanújának árnyéka is a főhősre vetődik, hiszen azt olvashatjuk róla, hogy míg más olvasott meg írt, ő csak ordítani bírt. De az, hogy megette a könyvlapot, s utána tintát ivott, elsőre nem hangzik feltétlenül esztelenségnek. Diákcsínynek kitűnő, amit önmagában bizonyít, hogy a tanítónéni fékevesztett kétségbeesését lehet vele nagy biztonsággal kiváltani.

Weöres Sándor verse tehát összességében aranyos, és pozitív üzenetet hordoz. És ez elég ok volt arra, hogy Halász Judit énekelni kezdje. És ultimátumot küldjön a gyerekeknek. Még óvodás voltam, amikor egy délután, "munkaidőben" Halász Judit koncertre mentünk anyámmal. Számos méltán népszerű dallam mellett az imént taglalt vers megzenésített változata is felcsendült. A művésznő olyan fenyegető hangsúllyal énekelte a dalt, hogy akkor jutott először eszembe, hogy Dömötört nem csak kis csibésznek lehet tekinteni amiatt a korábbi, tintaivós ügy miatt, meg a sok butaságért, amit gondol, hanem büntetni való pokolfajzatnak is. A színpadon meg is jelent Dömötör, és hétrét görnyedve, önmaga bűnösségét metakommunikációjával beismerve próbált menekülni egy másik statiszta elől, aki fejes vonalzóval ütötte elsősorban a hátát és a fenekét. Halász eközben olyan mélyre vitte és olyan fenyegetőre torzította a hangját, mintha azt a feladatot kapta volna, hogy az Ördögűző akusztikus bestialitását kell felülmúlnia. Ez egyébként nem sikerült neki, de egyáltalán nem volt reménytelen próbálkozás. A csúcspont egyértelműen a kerülte az iskolát kérdő hangsúlyú mennydörgése volt. Az énekesnő ekkor Dömötör fölé magasodott és úgy ripakodott rá. Közben persze ütötték.

Azok a gyerekek, akiket épp akkoriban ültettek a kevésbé jó matekosok padsorába, most láthatták, hogy a tanítónéni nem ok nélkül kérte őket szép szóval, hogy tanuljanak rendesen. Eddig. Egyértelművé vált, hogy nem az egyes, vagy a bukás a lehetséges legkellemetlenebb dolog, hanem hogy az embert felrángatják egy színpadra és nyolcszáz gyerek - köztük legalább kétszázötven bűntárs - szeme láttára büntetik meg példásan. Ugyanakkor a jótanulók szájízét is megkeserítette egy kicsit, hogy közel sem akkora a játékterük, mint gondolták: nem lehet számolatlanul hibázni, mert a végső eszköz a tanári kar kezében van. De még a szívesen iskolába járók is megérthették, hogy a legokosabban teszik, ha belső késztetésből cselekszenek így, mert ha véletlenül elkezdik kerülni az iskolát, akkor...

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr63153627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.