Olvass!

KönyvesBlog

Stephen King-sorozat: A ragyogás

2007. október 09. Wostry Ferenc

A
Stephen King: A ragyogás, Európa kiadó, 2007

Tizenegy éves voltam, mikor a jószándék összes, a pokolba vezető jellemzőjével felvértezett anyám megvette nekem. Még ma is tisztán emlékszem arra a borongós október estére, mikor hazahozta és a kezembe nyomta. Én pedig, ártatlan gyermeki kiváncsisággal beleolvastam.

Ahogy mondani szokták, semmi sem maradt olyan, mint addig volt.

Ijedtemben bevágtam a polcra, és hónapokon keresztül, ha épp arra vitt az utam, csak félve pislogtam az irányába. Végül győzött a kiváncsiság, kézbe vettem, kiolvastam. Azóta tudom, az irodalom bizony meg tudja változtatni az ember életét. Azt mondod, hogy "de hát ez csak ponyva"? Fuck you!

King korai regényei majdnem kivétel nélkül zseniálisak. Nem csak műfaji, elgettósított értelemben, hanem általános viszonylatban is: a huszadik század vége amerikai irodalmának talán legjelentősebb szerzője. Nem a legjobb persze (khmmJamesEllroykhmm): az elmúlt évtizedek adta perspektíva segít felmérni valódi tehetségét; a nyolcvanas évek vége óta nem írt egyetlen egy valóban emlékezetes könyvet sem - ám amit addig, a Rémkoppantók-ig (Tommyknockers) művelt, az a teljesítmény elképesztő (ekkor szokott le a kokóról és a piáról, tehetségének lényege pedig velük együtt elillant a szervezetéből - lehet nem egyetérteni, mindenesetre történelmi tény.)

Senki nem állíthatja, hogy King valaha is eredeti szerző lett volna: az alapvetései mindíg valamilyen korábbi formula modernizálására épültek. A Ragyogás-nál sincs ez másképp, a történet alapjában véve egy szimpla kísértetházas sztori. Csakhogy amit King ezekre az alapokra ráépít, na az, ami szétrúgja a seggedet.

Bradbury még a lírai realizmust keverte a horrorral (October Game című írása a legjobb horrornovella, amelyet valaha olvastam - most, Halloween tájékán ráadásul időszerű is!), King azonban, az ő legtehetségesebb tanítványa tovább megy, pátoszt elvető szikár-realista, aki az érzelmi húrokkal óvatosan bánik, és éppen akkor és csak annyira pendíti meg őket, amikor és amennyire a hatáskeltés szempontjából szükséges. Rendkívül részletes, és többek között éppen ezért valósnak ható környezeti és figura-leírásai a horror hatásmechanizmusának valami szenzációs ismeretével elkeverve a műfaj több remekművét eredményezik, amelyek nagyban hozzájárultak a fantasztikus irodalom egyesült államokbeli legitimizációjához.

A Ragyogás a Carrie és a Borzalmak városa ('Salem's Lot) után jelenik meg 1977-ben, és a valódi bebetonozója a szerző karrierjének. A történetet, bár mindenki ismeri (ha máshonnan nem, hát Kubrick adaptációjából), felmelegítem:

Jack Torrance egy öléggé instabil személyiség. Középiskolai tanár a szentem, mondjam még? Ráadásul ex-alkoholista, bár ilyen nem létezik. Szűk családját (1 feleség, 1 gyerek) magával hurcolja a legbrutálisabb amerikai hegység legkegyetlenebb részén elterülő szuperszállodába, ugyanis miután kivágták a suliból (piálás és tanulóverés miatt), csak gondnokként kap melót, fönn, a hegytetőn.

Ők hárman lakják majd a Panorámát, a téli holtszezonban. A világtól elválasztó hórengetegben. A csendben. "All work and no play makes Jack a dull boy."

Shirley Jackson A Hill-ház kísértete és Poe Az Usher-ház vége című regényei egyaránt olyan épületeket választottak helyszínül, amelyek a múlt bűneinek, az évtizedes emberi jelenlétnek hatására már-már organikus léttel ruházódnak fel. A Panoráma az ő közös gyermekük: a halott gengszterek, öngyilkos vénasszonyok szellemeinek, a keserűségnek, rosszindulatnak vagy éppen a csupasz gonoszságnak a gyűjtőhelye, és mikor az anyag már képtelen benntartani a tömény szörnyűséget, kénytelen formát adni neki.

King legelső sikerének, a Carrie-nek egy telekinetikus tehetséggel bíró, a tárgyakat az akarat puszta erejével mozgatni képes lány a főhőse. Torrance fia, Danny hasonló csodabogár: ő gondolatokat olvas, illetve a jövőbe lát (innen a regény címe), és a SZÁLLODA, ez az emberi gonoszság által megtermékenyített szörny a tehetségére áhítozik - ahhoz azonban, hogy a két világ közt átfolyhasson ez a talentum, a fiúnak természetesen meg kell halnia. A gyilkolás eszköze pedig az iszákos, gyarló apa lesz, akit az izoláció és az önmarcangolás kifordít önmagából. A szálloda keltette vérfagyasztó illúziók csak puszta tablóknak bizonyulnak: a férfi józan eszétől való megfosztása eszközeinek - a valódi szörnyűségek bekövetkeztéhez az élőknek kell bevéreznie a kezét (ettől eltekintve, ha hotelben szállok meg, ragaszkodom hozzá, hogy ne a 217-es szobában szállásoljanak el.)

Jack Torrance egy fantasztikusan megírt tragikus figura, King eszméletlen beleérzőképességének újabb bizonyítéka. Esendősége szívbemarkoló, elkárhozásának folyamata pedig annyira kézzelfogható, hogy még a legkérgesebb szívű olvasó álmát is elrabolja: bukásának átérezhetősége felveti a kérdést, vajon nem viselkednénk-e ugyanilyen végletes módon hasonló kilátástalan helyzetben - amely szituációba ráadásul egyszerű emberi hibáink okán kerültünk?

A családi egység felbomlásának véglegessége az "ultimate horror": ha a legkisebb szociális egység sem tart meg minket, hová menekülhetünk túlvilági és evilági borzalmak elől? Az egyén szuverenitása csak mítosz. Az apokaliptikus, elképesztő erejű finálé (amely sokkal, de sokkal jobb, mint a film befejezése), bár megadni látszik a választ a kérdésre, ám mégis halvány bizonytalanság árad belőle: mintha King maga sem hinné, hogy bizonyos határok átlépése után még várhat ránk megváltás.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr20189925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.