Olvass!

KönyvesBlog

„Alaine Polcz is dead”

2007. október 24. Jászberényi

Elment egy zsoltáridézettel. Nem volt publikus a haldoklása. Csendben távozott, pontosan olyan méltósággal, ahogyan élt. Minden fórumon beszámoltak a halálhíréről. A legtöbben átpofozták a száraz MTI hírt, de találkoztam olyan beszámolóval is, mely elsősorban egy nagy férfi író önfeláldozó feleségeként aposztrofálja munkásságát, hímsoviniszta módon azt hangsúlyozva, mennyit köszönhet Mészöly Miklós írói világa kicsi és kedves feleségének. Egyetlen egyszer sem láttam leírva azt, amit én gondolok Polcz Alaine-ről, hogy ő annak a követendő értelmiségi szerepvállalásnak a sztereotípiája, melyről a világon mindenhol diszkurzusok zajlanak.

Sokáig azt gondoltam, hogy Magyarországról kihaltak az igazi nagy vadak, hogy jelentős személyiségeink maximum a múltban vannak, jelenleg senkihez sem fordulhatunk tanácsért, példáért, mert közelről nézve minden magyar értelmiségi kisszerű és megalkuvó (példák a szerkesztőségnél).

Kairóban, egy koszos kávéházban kaptam meg egy kanadai zsidó filozófiaprofesszortól, hogy ne nyavalyogjak: Magyarországról még tudnak nyugaton. Sorolta a neveket: kifejezetten utálta Agnes Hellert, mert valamikor a tanítványa volt, imádta Gyorgy Lukacsot (!), és említette, hogy van az a death expert is, akinek franciás neve van. Ő volt Polcz. Pár hétre rá öntötte el a magyar sajtót a halálhíre.

Már itthon vitatkoztam egy kritikus barátommal lakásom konyhájában, hogy miért gondolom azt, hogy Polcz európai formátumú értelmiségi volt, jelentős prózaíró (már ha ez jelent még valamit) és talán Kaffka Margit mellett a magyar női irodalom (ha van ilyen) egyik legjelentősebb alakja. Ő a fejemhez vágta, hogy Kafka nagyobb író (bár nem mértük centiben), én viszont azzal próbáltam érvelni, hogy Polcz életművében – és ideértem jelentős pszichológiai munkásságát is – valahol megjelenik egy válasz az egész elcseszett XX. század kelet-európai történelmére. Adorno Auschwitzra tett megjegyzése után (v.ö. hogy utána nincs költészet) mindnyájunknak, de legfőképpen az én semmiben lógó generációmnak szükségünk van olyan alakokra, akik az életükkel adtak választ arra, hogy minek a végébe születtünk bele, és lehetséges-e erre egyáltalán bármilyen épkézláb választ adni. Polcz halálhíre előtérbe tolta az életrajzát, nyomon követve azt tudom mondani, hogy íme egy elfogadható válasz arra, hogyan kell élni. Mondom ezt egy olyan nőre, aki az egész életét a halálnak szentelte, illetve a meghalás tudományának.

Mint pszichológus

olyan nagy volumenű volt, hogy már ezért eleve érdemes lenne vele külön foglalkozni, de mivel nem értek különösebben a pszichológiához csak leírni, és nem kritizálni tudom: neki köszönhető, hogy tudunk valamit arról, hogyan viszonyuljunk a halálba menőkhöz, akik üdvözölnek napra nap, hogy van alapítványunk, ami ezzel foglalkozik és jelentős szakirodalmunk.

Engem elsősorban mégis Polcz halál-felé fordulása ragad meg az életműben, az, hogy a 22-ben született  naív kislány (akin átgyalogol a XX. század) a rengeteg borzalom és személyes tragédia között úgy dönt, hogy pszichológus lesz egy szétvert országban, ráadásul a halállal fog foglalkozni, meg fogja ismerni, amit lát.

Ez kérem egy metafizikai gesztus, talán a legtisztábbak közül. Nem őrül meg, nem hallgat el, hanem úgy dönt, megérti a természetét a meghalásnak, tudomásul véve az antik szkeptikusok nagy igazságát, hogy a halál önmagában nem megismerhető (v.ö.: amíg én itt vagyok a halál nincs itt, amikor a halál itt van én nem vagyok jelen), ellenben mindenki tisztában van vele, hogy meg fog halni. Haldoklókkal beszél. Vállalja a kellemetlent és nem áltat. Segít, megérti a szorongásokat és a félelmeket. Utolsó útra indít.

Nem tudom, szakmaként vállalni ezt miféle döntésre és felismerésre vall. Ami bizonyos, hogy Polcz nem volt voyeur, erről tanúskodnak a szépirodalmi regényei, a naplók, levelek. Sosem ismertem személyesen, mindig csak olvastam róla, de szerintem ez egy vidéki lány válasza volt a XX. századra. Mellesleg volt egy író férje is, akit nagyon szeretett.

Szépíróként

viszonylag későn jelentkezett be a magyar irodalomba, viszont önéletrajzi regénye, az Asszony a fronton olyan eleven erővel rázta meg a döglődő magyar elbeszélő prózát, hogy hasonló jelenségért igen messzire kellene visszatekintenünk. Bátor nő volt, aki mert beszélni az életéről és egy olyan generációs regényt írt, mely fehér folt a magyar történelemben. A nagyanyámmal is történhettek hasonló dolgok, de tőle nem tudtam meg semmit a háborúról, mert Magyarországon a hallgatásnak hagyománya van. Nekem Polcz Alaine kellett ahhoz, hogy megtudjam milyen a háború, ez a fajta szenvtelen elbeszélőmód, mely egyszerre volt nagyon személyes és nagyon tárgyilagos.

Ha végignézzük szépirodalmi pályafutását önkéntelenül felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mennyiben befolyásolta szépírói tevékenységét Mészöly közelsége. Feltehetjük azokat a kérdéseket, hogy többet írt volna-e, ha nem az egyik legnagyobb magyar író a férje. Egymás mellé tehetjük a könyveiket hatásokra vadászva. Nincs semmi értelme. Ha csak a legjelentősebb munkáját, a fent már említett regényt vesszük a kezünkbe akkor is biztosan állíthatjuk, hogy a XX. század egyik nagy dokumentumát forgatjuk, ami a mai napig érvényes. Nem tudom, a kortársai közül kiről mondhatnám el ezt rossz szájíz vagy lábjegyzet nélkül.

Polcz, a szépírói karrierje mellett –melyet mintegy mellékesen végzett – jelentősen hozzájárult Mészöly életművének feldolgozásához is. Neki köszönhetjük a levelezéseket, a rejtett életrajzi adatokat, sok mindent, ami nélkül az életrajz nem lenne teljes. Emellett emlékezett, interjúkat adott, beszélt.

Még Kairóban mondtam a hírt filozófus barátomnak, hogy „Alaine Polcz is dead”. Ő annyit mondott, arra lenne kíváncsi, hogy hogyan készült ez a nő a saját halálára. Nem tudjuk. Mint ahogyan azt sem tudjuk még, hogy kit kell siratnunk távozásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr56202748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.