Olvass!

KönyvesBlog

Váltson Ön is paradigmát!

2007. december 04. könyvesblog

Kalligram 2007 November; Telep Csoport különszám


Mottó:
„A recenzens köszönetet mond:
Komjáthy Jenőnek, Oravecz Imrének és a
Rammstein zenekarnak”
- Nemes Zoltán Márió

Néhány dolog elöljáróban:

1, A Telep csoporttal (mint csoportosulással) nincs semmi gond. Nálunk jobban senki nem támogatja a webkettős irodalmat,  ez csak a műhely egy újfajta formája. Ezen még Bodor Bélának sem kellene meglepődnie. Ráadásul több tehetséges szerző is van köztük, lásd lejjebb.

2, Rossz érzésünk például azért van a Telep csoport miatt, mert erőszakosan nyomják magukat: folyamatosan írnak egymás műveiről méltató kritikákat különböző folyóiratokba, szépen felrajzolható a kapcsolathálójuk. És itt nem csak az a gond, hogy visszatetsző ez a magatartás. Problémás, hogy így elvész a kritika tétje és csak egy mesterséges kánonépítéssel találkozhatunk. Pedig a lényeg az állandó megmérettetés lenne. A másik probléma, amire ez a Kalligram-szám is rámutat, hogy a jobbak magukkal húzzák a jóval gyengébbeket is.

3, A Kalligrammal gond van. Minek készítenek egy számot a Telepről, ha nem kritikusan közelítenek a kérdéshez, hanem felesleges sztárolással (felesleges, mert több tehetséges tagnak nem lenne rá szüksége)? Megkérték a Telephez közelálló Uri Pétert, hogy készítsen mindenkivel egy rövid interjút, amiknek semmi értelme nincsen. Hogy mehetett át ez egy szerkesztőn? Egy minőségi irodalmi folyóirat, ami az utóbbi hónapokban egy nagyon jó Mészöly- és Leszbosz-számmal jött ki, valamit nagyon elrontott. Eddig mindig igyekeztek több szemszögből megmutatni a témát, most meg sem próbálták. A Bodor-tanulmány meg önmagában borzalom: azért az internetre nem kellene rácsodálkozni talán.

4, Az irodalmi közélettel is gond van, mivel láthatóan zajlik a mesterséges kánonépítés. A könyvesblogra rendszeresen író Kovács Bálint írt a Narancsba cikket a Telepről, korábban Bán Zoltán András bevezetőt írt a telepesek jelentős részét felvonultató antológiájába, amiben szintén kiemelkedően fontos szerzőknek nevezte a felsoroltakat.

Mindezeket tisztázva:

 
 

Blog, irodalom, műhely

A költői csoportosulások korát éljük. Egyes költők tömörülnek és egymásnak írnak, egymásra reflektálnak, általában saját honlapon. Naponta hallani, hogy éppen melyik új, zseniális és végtelenül tehetséges szerző melyik versével vált irodalom-paradigmát (akár egy nap alatt többször is). Helyesbítek: korszakot, ahogyan Bodor Béla a folyóiratban publikált tanulmányában(1) nevezi a jelenséget, mellyel szerinte a legismertebb csoportosulás, a Telep csoport birkózik. Jelentem készült egy tanulmány a Telep csoportról. Ez a szöveg azonban hemzseg a belső logikai ellentmondásoktól, illetve a tanulmányokban ritkán alkalmazott látnoki/költői képektől. A Kalligram ezen zöld példánya pedig kiállítja a bizonyítványt nemcsak a Telep csoport változó kvalitású tagjairól, de magáról a folyóiratról is.

Még véletlenül se essék félreértés! Semmi baj nincsen azzal, hogyha páran összeállnak és írogatnak, igaz ez a Telep csoportra is. Tegyék csak a dolgukat, tömörüljenek, váljanak ki, alkossanak, váljék egészségükre. Irodalomszerető emberek ennek csak örülni tudnak, éljen a friss és lendületes irodalmi közélet. Gond leginkább azzal van, hogy nem érezni különösebb apropót sem koncepciót e csoportosulás mögött, kivéve talán az egységben az erő jelszava mentén szerveződő kanonizálási szándékot, meg néhány sörgőzös este összetartó erejét. De kezdjük az elején.


Váteszek és Zsenik

Bodor már a tanulmánya első néhány sorában elvész a susnyásban. Leírja, hogy a Telep csoport tagjai „szakítottak a hagyománnyal és ugyanakkor egy másik hagyományra utaltak”, elsősorban az irodalmi névadási szokásokra utal(v.ö. francia avantgarde), majd hozzáteszi, hogy a Telep „szigorúan önmagát meghatározó és formáló alkotói tömörülés”, olyan amire nem is gondolhattak volna a nyelvvel foglalkozó művészek a gonosz diktatúrák idején. Hát nem tudom. Gondolni még akkor is szabad volt, ha jól sejtem, de nem kívánok Bodor ízlésével vitatkozni, nyilván sem a Sárvári kör sem az Örley kör tagjai nem tekinthetők a magyar nyelvvel foglalkozó művészeknek, akik „szigorúan önmagukat meghatározó és formáló tömörülésként” jelentkeztek. 2005-ben, a Telep alakulásakor pedig tényleg rettegni kellett az elnyomó hatalomtól. De ne legyünk kicsinyesek, fogadjuk el, hogy a Telep csoport az első igazán önálló költői csoportosulás és lépjünk tovább.

A tanulmányból megtudhatjuk, hogy a csoport legkevésbé rokonszenves vonása, hogy a szaksajtóban recenzálják egymás műveit. Végigtekintve nemcsak azt mondhatjuk, hogy recenzálják, de per excellence égbe is menesztik egymást „paradigmát váltanak, asztalra csapnak” satöbbi. Ezen kritikák sajátsága, hogy egymás mellett olvasva olyan érzése lehet az olvasónak, hogy sablon szerint épülnek fel. Természetesen -mint ahogyan az egyik telepes, Dunajcsik Mátyás kijelenti egy publikációjában - egy irodalommal foglalkozó embernek, előbb-utóbb muszáj írnia szerzőtársáról/haverjáról, hiszen beleütközik, olyan kicsi a piac. Nem lehet senki sem velencei prokurátor. Tökéletesen igaza van. De talán nem ezzel kellene kezdeni. Annyira azért nem kicsi ez a piac.

Bodor az internet nyújtotta új opciókat (pl. komment) is a Telep csoport zsenialitásának tudja be. Értesülünk róla, hogy honlapjukon „kisebb-nagyobb, néha esszéterjedelmű és igényű bejegyzések” jelennek meg, ezekről később megtudjuk, hogy A.) „régen elhangzott beszélgetések érvrendszerére való visszaemlékezések és emlékeztetők” B.) „ Aki ennek a beszédközösségnek nem tagja, az úgy érzi, hogy az elhangzó érvek akár lapos ostobaságok is lehetnének”.

A Telep csoport 12 tagból áll, tehát finoman jelezhetjük, hogy cirka elég nagy azoknak a száma, akik nem voltak jelen a régen elhangzott beszélgetéseken, ezek számára maradna a B.) opció, ha Bodor szerint nem érződne a mesteremberek egymás közötti eszmecseréjének parxis-hitelesítette szegényessége. Hát nem tudom. Magyarországon még nincs költő létet igazoló OKJ-s képzés, az urak (és hölgy!) pedig tudtommal nem fogorvosok, hogy praxisról beszélhessünk. De higgyük el, hogy nem dilettánsok, mert Bodor szerint különböznek a dilettáns versíróktól, akiknek számtalan honlapja van. Jó fej vagyok, elhinném, ha nem olvastam volna a verseket.

Még számtalan valótlanság található Bodor tanulmányában, melyek tételes cáfolatára nincs helyem.(Kérésre teremtek) Térjünk át a versekre (mert azok is vannak mindegyik szerzőtől) és Urfi Péter interjúira (minden szerzővel), melyek szintén számos sebből véreznek.

Szupermen és a paradigmaváltó képzavar

Urfi Péter a telep csoport rajongója. Újságírónak pocsék. Hogy ez nem elhamarkodott és személyeskedő kijelentés, arra álljon itt egy példa, az értelmezhetetlen kérdéseinek tárházából, melyet Deres Kornéliának, a csoport egyetlen női tagjának tett fel. „(...) Nagyon fiatal vagy (…)Nem érzed magad kényelmetlenül a sok kiégett férfi közt?”

A Telep csoport egyetlen tagja sem múlt el harminc, de nyilván mindnyájukkal kegyetlen bánt az élet, azért vannak kiégve, ha ez ennyire látszik. Ha ez nem nyilvánvaló (mert nem az), akkor mítoszt épít, a saját objektivitásának és kritikai hitelességének rovására.

De nézzük végig a verseket, mert ezek között is akadhatunk igazi gyöngyszemekre. Pollágh Péter lenyilatkozza Urfinak, hogy „néhány dolgot utálok: a giccset, a pátoszt, a közhelyt, a képzavart és a prolis jópofizást.” Ezzel jómagam is így vagyok, furcsának tetszik tehát, hogy Pollágh utálja néhány telepes társa verseit, melyekben sok az izmos képzavar (lásd lejjebb). Mindemellett érdekes mondattani alakzatokat sikerül összehoznia, álljon itt erre egy példa: „Halottat az értő mész, ez a hely így szeret, mint pelenkát a szar, bosszúja téged akar. (Másként lakik) Hát nem tudom. Még jó, hogy megemlíti, hogy „attól hogy eredeti vagyok, még lehetek szar.

Nemes Zoltán Márió is épít hasonló építményt, kíváncsi vagyok hogyan lehet "paprikát megtölteni sötétséggel" , mert hogy húsokkal hogyan kell, tudom. E szövegrészletet tartalmazó írása amúgy sem nevezhető erős versnek: önkényes és csapongó gondolatvezetése, szövegvilága zűrzavaros és megfejthetetlen végeredményt szül: "Pénzt dobtak a kalapba, és a férfi engedte,/hogy megsimogassák a púpját./ Aztán kiverte belőle a tejet, de már túl hideg volt,/és nem kellett a gyerekeknek,/pedig több lett volna ez,/mint paprikákat megtölteni/sötétséggel és húsokkal./ Elalvás előtt/az élő anyag elrejti magát, végül kéz/kezet mos: ami nincs emberben,/az nem jöhet emberből." Finoman szólva: zavarba ejtő vers, bár több jelző is az eszünkbe jutott.

A kedvencem azonban kétségkívül Pálffy András Gergely Néha félnek című írása. Hogy a telep csoportba több szuperhős is tartozik, arra ő az ékes bizonyíték. Idézem: „Néha félnek tőlem./ hiába nézem a vizet évek óta/nem leszek vizes/ ha úszom.” Ezzel a teljesítményével, egyedül van a bolygó emlősei között. Csak irigykedni tudok.

Komolyra fordítva a szót és figyelembe véve olyan szövegeket is, melyek nem jelentek meg a Kalligram vizsgált számában, kijelenthető, hogy több tehetséges szerző is tagja e csoportosulásnak. Mindenképpen kiemelnénk Dunajcsik Mátyás néhány írását, köztük a Császár zenél, az In memorian Gustav Aschenbach című darabokat; ugyanígy Sirokai Mátyás Keats a parton és Krusovszky Dénes Az utolsó dolgok című írásait és mindenképpen tartalmas szöveg például Nemes Zoltán Máriótól az Anyás vers C.-nek. De ha már a Kalligramban nem megjelent szövegekről van szó, akkor engedtessék meg, hogy rákérdezzünk, Bajtai András mit is akart pontosan a Szín és Hegedű című versével, s benne a betűemberrel, akit nagy erőfeszítések árán sem tudtunk elképzelni.

Mindemellett azt kell mondanom, hogy a Telep csoport nyilvánvalóan nem esztétikai platform, ezt a közölt írások változó szinvonala bizonyítja, hanem baráti kör. A probléma azzal van, hogy tehetséges szerzők hátán akarnak belovagolni a magyar irodalomba látványosan dilletáns szerzők is, egymásról írott kritikáikban pedig egyértelmű, hogy kilóg a lóláb, a barátság nevében ízes baromságokat is képesek lenyelni, hogy ez ne menjen a kanonizáció rovására, melyet hónapról hónapra zengzetesen erőltetnek. A probléma csupán az, hogy az olvasó nem annyira hülye, hogy ezt fenntartás  nélkül  lenyelje, még  akkor  sem,  ha történetesen  ismeri  Wittgenstein filozófiai munkásságát. Lejárt annak az ideje, amikor mindent benyeltünk, ha elhangzott a posztmodern hívószó és lánccsörgető szellemként Wittgenstein vagy Heidegger neve. Szeretnénk érteni amit olvasunk, mert annyira nem vagyunk hülyék. És senki ne merjen annak nézni senkit, aki ma Magyarországon könyvet vagy történetesen verset ír.

Összefoglalva, a Kalligram novemberi száma semmi támpontot, sem bizonyítékot nem ad arra, hogy bármilyen korszakváltás előtt állnánk, legkevésbé a Telep csoport jóvoltából. Egy korszakváltásról tudunk, internetnek hívják, nem kapcsolódik kizárólagosan a magyar irodalomhoz, de új lehetőségeket teremt. (v.ö. Pallag Zoltán remek tanulmánya a Magyar Narancsban). Ezzel mindenki élhet, Ön is kedves olvasó. Gyűjtse össze barátait, írjon néhány verset, pakolja fel egy honlapra, írjanak egymásról kritikát. Előbb-utóbb majd önökről is készül különszám, hülye tanulmánnyal, melyet összefoglal maga Bodor egy rövid szentenciával: „nem tudom, hogy mit jelent, nem is érdekel, de olyasmit közöl, ami túl van a megértésen.” Kedves olvasó, lépjen túl a megértésen, minek az a magyar irodalomba. Röviden: váltson ön is paradigmát!

Jászberényi-KálmánG-valuska

1.Bodor Béla: TELEPesek; 58. oldal Kalligram; 2007 November; Főszerk: Németh Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr66240167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.