Olvass!

KönyvesBlog

Aki kételkedik, az nem lehet fundamentalista

2008. január 30. Jászberényi
D-

Mohsin Hamid: Kétkedő fundamentalista; 2007 Konkrét Könyvek Kiadó; Ford.: Varró Zsuzsa; 285 oldal; ára 2999 forint

A nyugati értelmiségnek bűntudata van. Bűntudata van azért, mert a médiánk azt a képet sugallja az Iszlám világról, hogy gyakorlatilag ezekben az országokban csak terroristák (vagy terrorista szimpatizánsok) élnek, idegen az istenük (konzekvensen nem fordítjuk le az Allah arab szót, ami csak istent jelent) és elnyomják a nőket. A bűntudat azonban szokás szerint kellőképpen álszent: ahelyett, hogy nyomást gyakorolna a médiára, a nyilatkozatok retorikai eszköztárára (v.ö. Bush elnök vagy XVI. Benedek hírhedt beszédeit) inkább Booker díjra jelöl bárkit, aki beszél angolul, tud írni és összedob egy könyvet arról, hogyan élte meg az ikertornyok támadását muszlimként.

Na ezzel össze is foglalhatnánk ezt a könyvet. Már a cím is el van rontva, jó harsány és hatásvadász, pláne, hogy a kötetben egy darab fundamentalista sem szerepel, a főhős pont hogy nem az, a Korán, a Korán interpretációja el sem hangzik a regényben. A főhős tehát nem támaszkodik semmilyen „erkölcsi” alapra, saját kútfőből meríti az igazságot (kb. annyi, hogy Amerikának nincs erkölcsi fölénye), nem radikalizálódik (ez is tétele lenne a fundamentalizmusnak, mely erkölcsre hivatkozva lép fel valamilyen más értékrenddel szemben), mond néhány Amerika ellenes beszédet Pakisztánban, oszt csókolom. Az egész cím már önmagában paradoxon: aki kétked, az nem lehet fundamentalista. (A nyelv tökéletes fogalmakat használ, e kettő összetételéből nem oximoron, hanem mezei baromság születik.) Bár valószínűleg a nyugati olvasók zömének (aki a terrorista szinonimájaként használja a fundamentalista szót) valószínűleg ez fel sem tűnik. Ilyen erővel a XX. századi, zárdában élő, csak az evangéliumot olvasó és szabályként követő szentjeink is mind terroristák.

A regény egy narrációt használ, egy elbeszélő beszéli végig a cirka háromszáz oldalt. Egy Princetownt megjárt pakisztáni fiú vergődését, elromló nőügyét és végül hazájába való visszatérését meséli el. Egy pillanatra sem akad el a lélegzetünk, egyetlen komolyabb problémát nem kapargat meg, nem tudjuk meg mért támogatja Pakisztán lakosságának a fele nyíltan az Al Kaidát, ellenben azt igen, hogy az országban jó a süti és klassz a konyha, ezzel azonban nem vagyunk előbbre, kábé ott tartunk, mintha bepötyögnénk a Lonely Planet vonatkozó oldalait. Hiába lebeg előttünk egy lehetséges India-Pakisztán háború képe, egyszerűen semmilyen feszültséget nem okoz az olvasóban, ellenben Amerika többek között azért lesz erkölcstelen, mert - bár van katonai bázisa az országban és elvileg szövetséges - nem védi meg szegény Pakisztánt a gonosz és fenyegetőző Indiaiaktól. Ennél azért bonyolultabb a helyzet. Legalábbis szerintem.

Jellemábrázolásból egy van a regényben, megtudjuk kibe szerelmes a főhős, azt is, hogy a nő olyan beteg, hogy hozzá hasonlót tényleg keresnünk kell a pszichiátriai esettanulmányokban. Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy szinte egyetlen szereplő sem múlt el 25 éves a történet során. Összefoglalva, ez a könyv úgy rossz, ahogy van. Elolvasását olyannak ajánlom, aki most érkezett a föld bolygóra, nem nézett tévét, esetleg kómából ébredt.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr74303054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.