Olvass!

KönyvesBlog

Csak a színe legyen vörös

2008. február 28. Jászberényi


A (A Quimby zenekar kíséretében)
Kiss Tibor: Ventilátor blues. Válogatott dalszövegek. József Attila Kör – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2006, 76 oldal.

A kedves olvasóban nyilván felmerülhet a kérdés, hogy miért írunk egy 2006-os szövegkönyvről, ráadásul miért pont Kiss Tibor a Quimby énekes/dalszövegírójának a JAK által kiadott kötetéről. A válasz egyszerű: szerkesztőnk most vette fel a kapcsolatot a sorozatszerkesztővel, és kaptunk egy csomó JAK-os könyvet. A másik szempont, hogy személy szerint én odavagyok a Quimby zenekarért és majdnem az összes szöveget fejből tudom.

 

Szóval, itt ez a szép kiadvány, pont olyan, mint egy első verseskötet, külalakjában rá is játszik erre, Kiss Tibor grafikái remek illusztrációk. Ne ugorjon be azonban a kedves olvasó: ezek itt kérem dalszövegek. Ezt tessék fejben tartani, mert különben azt hihetnénk, hogy Kis Tibor dilettáns költő. Pedig nem is. Ő tudja a legjobban a világon, hogy ezek dalszövegek, ez süt minden megnyilvánulásából.



Kiss Tibi a Quimby-vel

Dalszövegeket zene nélkül olvasni pedig körülbelül akkora hülyeség, mint egy megkötözött embert arra kérni, hogy táncoljon – mindkét esetben nehezen várhatjuk el, hogy kiváltson belőlünk bármilyen katartikus hatást. Mondanám is hogy miért: a zenei ritmushoz igazodik a szövegstruktúra, más helyekre helyeződik a hangsúly a zene segítségével. Amit leírva sutának, ügyetlen megfogalmazásnak látunk az a zenébe ágyazottan erős, telt szöveg lesz, csupa izgalmas problémával, hangulati többlettel. Szóval ne tessék zene nélkül olvasni ezt a könyvet, mert sírás lesz a vége.

Itt be is fejezném a dalszövegkiadás problematikájának a tárgyalását és rátérnék arra, hogy miért gondolom, hogy Kiss Tibor korunk egyik legnagyobb dalszövegírója. Megkockáztatom, hogy Kiss a Quimby zenekarral együtt simán hozza a hajdani nagy sanzonírók szintjét, jobb számaikban simán túlszárnyalják mondjuk Seres Rezsőt. Feltehetnénk a kérdést, mindez hogyan jön össze a mai rock iparban. A válasz a zenekar és Kiss történetében rejlik. Kezdetben, még boldog és kiegyensúlyozott egyetemista koromban gyakran jártam Quimby koncertre, majd leszoktam róla, mert azt láttam, hogy Kiss nagy totálban nyírja ki magát a színpadon. Nem túlzok. Aki az elvonó előtt látta ezt a srácot az tudta, hogy egyetlen szövegével sem viccel. Hogy iszonyatosan hiteles. Más kérdés, hogy volt, aki sejtette, hogy egy-egy előadás után viszik vissza a kórházba, hogy repül az ágytál és kúszik a kanül.

Ekkora öngyűlöletet ember nem nagyon látott (és nem szívesen nézett) a színpadon, a szövegek ehhez igazodva voltak diabolikusak, kegyetlenek és szívbemarkolóan kemények. Egy ideig csak otthon hallgattam a zenéjét, majd telt-múlt az idő és én csúsztam meg nagyon. És ekkor találkoztam vele személyesen. Már túl volt az elvonón és teázott végig, mesélt arról, hogy mennyivel jobb tisztán. Szívből utáltam. Bosszúból nem hallgattam meg a Kilégzés albumot, mely közvetlenül azután jelent meg, hogy kijött az elvonóból. Csak később egy idegen országban, komoly elvonási tünetek között kezdtem el hallgatni. És jót tett a lelki fejlődésemnek.


Megint Quimby

Elmúlt néhány év és a Quimby továbbra is bitang jó zenekar maradt, Kiss Tibor továbbra sem csapja szét magát, a zenék azonban még mindig pontosan olyan precíz és durva alkotások, amik egyszerre idézik a dans macabre-ot, a cirkuszt, annyi a különbség, hogy nem a leállósávban haladnak.

És jó ez így. Végül is: csak a színe legyen vörös.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr63339221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.