Olvass!

KönyvesBlog

Regénynek túl sok

2008. március 05. florescu

B-
Zsolt Béla: Duna-parti nő, Ulpius-ház, Budapest, 2007, 323 oldal, 2999 Ft

 

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy szerző összes regényét ki kéne újból adni rövid időn belül csak azért, mert van közöttük egy-két valóban remek olvasmány, még ha az Ulpius dicséretreméltó sorozata el is bírja ezt a „gesztust”. A Házassággal végződik című regényről annak idején megírtam, miért tetszett – a Duna-parti nő ahhoz az élményhez képest nem adott számomra többet, sőt. Ez az oka annak, hogy egy árnyalattal gyengébb osztályzattal jutalmazom. Ugyanakkor fenntartom, hogy ha ez lenne első olvasmányom Zsolt Bélától, talán ez kapna jobb osztályzatot. Mindegy, ez most így alakult. Az mindenesetre zavart egy kicsit, hogy – leszámítva a regény jópofa sajátosságait – alapjaiban ugyanazt a „szüzsét” fedezhettem fel, mint előző regényében: más jellegű szereplők és más jellegű cselekmény, de ugyanabban a kontextusban, ugyanazon szerzői-szereplői intenciók által vezérelve. Néhol történelemről olvashattam, néhol úgy tűnt, egy szociográfiát olvasgatok, de mindebben az volt a szomorú, hogy – minden igyekezet ellenére – többször is bealudtam Bauer Viktor kalandjai felett.

Azért aludhattam be, mert a lényegről egyrészt értesülhettem a kötet hátoldalán található kis szövegekből (a főszereplő zsidó származású ügyvéd, aki retteg anyjától, ügyvédi irodájának munkatársaitól, feleségétől, és annak rokonaitól is) másrészt mert a „történet” nyugodtan „elfért” volna egy kisregény, vagy hosszabb elbeszélés keretei között. Bauer Viktor lúzerségét szerintem felesleges kétszáz oldalon át ecsetelni, ahogyan azt is furcsának találtam, hogy egy-két karakterről olyan plasztikus személyleírás található, hogy már fáj. Zsolt Béla egyik érdekes írói fogása a narrációban rejlik: a regény jelen ideje valójában két nap, és ezalatt értesülhetünk visszaemlékezések, anekdoták formájában a múlt történéseiről. A két nap alatt felbukkanó szereplők kapcsán új narratív sínen indul el a kis gőzös, csak hogy ezek a sínek keresztezik egymást, és olyankor feltűnő, hogy a váltókat rohadtra nem kezeli senki. Egyes kijelentések, történetrészletek mintha ismételnék egymást, és ez tönkrevágja az írói ötletet.

Bauer Viktor feleségének vajúdása közben ismerkedhetünk meg főhősünkkel, aki egy érdekházasság következményeként a céltudatos félrenevelés levét itta tinédzserként, majd felnőttként is. Első ügyvédi megbízatása során ismerkedett meg egy vasutas fiatalabbik lányával, akivel összeházasodott, bár tudatában volt annak, hogy újdonsült felesége egy világháborúk közti beteges „donzsuan” karjaiban fog vigasztalódni a későbbiekben is. Olvashatunk Viktor háborús kalandjairól is, és arról az időszakról, amikor Helén dunaparti nőként élvezte ideiglenes szabadságát. A regény laposabb részei után az utolsó fejezet tartogat meglepetéseket, amikor visszakapcsolunk a „jelenbe” – Helén és Viktor felemás érzésekkel várják a kis Artúr érkezését, de titokban mindketten bíznak abban, hogy kapcsolatuk az újszülött érkeztével új erőre kaphat. Az aggódó apa megszületendő fiába vetíti minden álmát és vágyát, saját elcseszett életének sérelmeiből okulva. Három szürreális álma a regény csúcspontja, sajnálatos, hogy az utolsó oldalakon találhatók.

A Duna-parti nőről is elmondhatnám, hogy könnyed, szórakoztató olvasmány. Aki még nem olvasott Zsolt Bélát, de kíváncsi rá, és nincs kéznél a Kilenc koffer, olvassa el nyugodt szívvel, de aki ismeri a szerzőt, jelen regényét nyugodtan berakhatja az olvasmányokból álló „várólista” utolsó szegmensébe.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr19361691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.