Olvass!

KönyvesBlog

Ne veszítse el a fejét (Vol 1: Az oroszok)

2008. március 12. könyvesblog
Ismét itt a forradalom évfordulója, megint előtérbe kerülnek a mártírok, akik a szent ügy nevében, tűntek el (haltak vértanúhalált) majd kerültek meg egy barguzini női csontváz formájában. Mi viszont már nagyon unjuk, hogy a forradalom egyetlen költője Petőfi Sándor, ezért kutakodni kezdtünk, hogy a világon hány irodalmár halt meg hányféle módon a forradalom nevében vagy következtében. A lista korántsem teljes, annyit azonban elmondhatunk, hogy a forradalom soha sem tesz jót egy irodalmár egészségének, ha leverik azért, ha nem, azért. Következzen tehát a nagy forradalmak néhány áldozata, országonkénti bontásban.
 
 
 
 
 



A vodka virága és a nagy kommunista leszámolás

1917 októberében győzött a bolsevik forradalom, Vlagyimir Iljiccsel az élén, akin ekkoriban főleg a forradalmi hév tükröződött és nem a kezdődő szifilisz tünetei. Áprilisban merényletet követnek el ellene, ezzel meg is kezdődik a vörös terror (Lenin Sztálinnak a nyilvános akasztást javasolja, mint a legszimpatikusabb kivégzési módot, minimum száz ember előtt), amely Sztálin alatt éri el fénykorát. Kedvelt kivégzési módok: akasztás, golyó, szibériai kényszermunka, kétes öngyilkosságok...

 

A monarchista összeesküvő - Nyikoláj Gumiljov (1886-1921)


A századeleji orosz líra egyik meghatározó alakja, az akmeizmus megteremtője, Anna Ahmatova férje és az első világháború kitüntetett hőse volt. A forradalom alatt is hangoztatta antibolsevik nézeteit, de igazából nagy ívben tett a politikára: költői nézetei határozták meg életét, közeli barátaival (pl. a hasonló sorsa jutó Mandelstammal) költői céhet alapított. 1921-ben monarchista összeesküvés vádjával letartóztatta a Cseka (történészek szerint ez volt az első kirakatper), majd 61 társával együtt a mai napig ismeretlen helyen és módon kivégezték. Anna Ahmatova, költőtársa és szerelme így állít emléket a korszaknak, requiem című versében:

Emlékszem az ikon hidegére
szádon, s verejtéked hogy szakadt...
mint kivégzett sztrelec felesége,
üvöltök a Kreml fala alatt.


Aki beszólt Sztálinnak - Oszip Mandelstam (1891-1938)

Gumiljov közeli barátja volt és az orosz szimbolikus líra meghatározó alakja. A forradalom után kritikusként, prózaíróként próbált megélni, mígnem 1933-ban krími nyaralása után (melyben megcsodálhatta az éhínséget és a kulákellenes központosító politikát) egy epigrammában kritizálta Sztálint és a rendszert. Sztálin egészen kivételes módon nem ölette meg azonnal, először száműzték (több öngyilkossági kísérletet is elkövetett), majd egy moszkvai szanatóriumban tartoztatták le, igen leromlott egészségi állapotban. A szibériai üdülést már nem élte túl, utolsó levelében pénzt kért a családi barátoktól. Egy vlagyivosztoki tranzittáborban halt meg.

Dicsőség-harsogó jövendő századok

Dicsőség-harsogó jövendő századok
s egy új, magasztos emberfaj miatt
elvették tőlem az atyai dáridók
víg serlegét s a méltóságomat.

Ez a farkasölő eb-éra letepert,
de vérem szerint farkas nem vagyok,
gyűrj inkább engem a szibériai sztyepp
kabátujjába, mint egy sisakot, -


Elvtársak, ne lőjetek! - Vlagyimir Majakovszkíj (1893-1930)

Az orosz forradalom kezdetben ünnepelt költője volt,  futurista, talán a mai napig a legismertebb orosz költő Puskin után. Részt vett az októberi forradalomban, amelyet költeményeiben is dicsőített, így kezdetben a rezsim kegyeltje volt, szabadon utazhatott a világban. 1920-körül kiábrándult a kommunizmusból, erre utalnak szatirikus drámái, például a Gőzfürdő.  Kegyvesztett lett, több támadás is érte a pártból és az irodalmi életből, „útitársnak” nevezték, aki a rendes kommunista költők mellett halad.

1930-ban állítólag öngyilkosságot követett el, pisztollyal kézen és fejbe lőtte magát. Közvetlenül a halála után elhíresült, hogy valódi utolsó sora nem a nála talált kétsoros szerelmes strófa volt, hanem a következő mondat: „elvtársak ne lőjetek”, amely viccként azóta is ismert Moszkvában.  Az idegenkezűségre utalhat az is, hogy ritkán lövi kézen magát az ember, ha öngyilkosságot akar elkövetni. Az igazságra sosem derült fény.


A vérrel írt vers -  Szergej Jeszenyin ( 1895-1925)

Parasztcsaládból származott, Moszkvában csodagyereknek tartották. Híres ivó volt és a századelő legkedveltebb orosz költőinek az egyike. A nyugat Isidora Duncan-nel kötött házassága révén ismerte meg a nevét, komplett szállodai szobákat vert szét mámoros családi veszekedések közepette. Öt feleséget fogyasztott. Nem érdekelte túlzottan a politika, de hitt a forradalomban, majd lassan kiábrándult, csalódott lett. Élete végén olyan súlyos alkoholproblémái voltak, hogy szanatóriumban kezelték, amikor kijött a kezelésről, a vérével írta meg búcsúversét, majd másnap felakasztotta magát. Több irodalomtörténész is furcsának találja öngyilkosságát, a legenda szerint, „elvágta az izmokat a jobb kezén, hogy ne ellenkezzen magával”, vagyis a GPU aktívan segített neki a jobb létre szenderülésben. Az állami beavatkozás lehetőségét az a tény is erősíti, hogy sem Sztálin sem Hruscsov alatt nem jelenhettek meg újra a versei.   

 Ég veled, barátom

Ég veled, barátom, isten áldjon,
elviszem szívemben képedet.
Kiszabatott: el kell tőled válnom,
egyszer még találkozom veled.
Isten áldjon, engedj némán elköszönnöm.
Ne horgaszd a fejedet, hiszen
nem új dolog meghalni a földön,
és nem újabb, persze, élni sem.


(Jászberényi)

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr19373629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.