Olvass!

KönyvesBlog

Az egyetlen lehetőség

2008. március 13. könyvesblog
Lator László: Az egyetlen lehetőség, Európa Könyvkiadó, 2007, 252 oldal, 2600 F

Lator László új, Válogatott verseinek utószavában Ferencz Győző arra hívja fel a figyelmet, hogy ebben a költészetben nem az egyén áll a középpontban. S nyilvánvaló, ahogy az ember újra és újra elolvassa a szövegeket, rá kell, hogy jöjjön, a kötet rendezőelve, a versek sorrendjének struktúrája hívhatja elő ezt az érzést. Azonnal érződik a pontos, sokszor át- és újragondolt tematika, ami bizonyos mértékben körülöleli és elrejti azt az ént, aki valójában a szövegekből szól hozzánk.

A korai versek valamiféle tapogatózó bizonytalanságot rejtenek magunkban. Talán tényleg affelé a lehetőség felé nyitnak, amelyből aztán később ki-kihallatszik az alapprobléma, amit csakis az egyén tud majd kezelni és értelmezni: (Nem elsősorban egy személyiség jelenik meg ezekben a szövegekben, hanem egy általános korprobléma). Ugyanakkor a korai versek tartalma általában egy nem egyértelműen felvállalt egyéni fájdalomból születnek, amit tágításként (vagy pont menekülésként) a többségre vetít rá:

„Mi köti még, micsoda súly/ illó szivárvány szavainkat?/ Holdbeli fények, zöld bozót/ szikrázó mélye ringat./ Ki tud még bennünket szeretni,/ s ki az, kit innen még elérünk?/ Magányunk hűvös ragyogása/ késként karcolja bőrünk.”

Feltehetőleg ezek a versek Lator László „zsengéi” közül valók, melyeket – úgy érzem – inkább érzelmi és egyéni szempontok alapján helyezett el a kötetben, mintsem hogy ez volna a legerősebb része a válogatásnak. Azt hiszem, nemcsak bennem fogalmazódhat meg egy olyan érzés, mintha már olvastam volna valami nagyon hasonlót, s hogy ez a beszédmód azonnal megragad az ember tudatában. Még inkább erősödik ez a gondolat, ha áttérünk a kötetben szereplő második és harmadik részre (A szem-mögötti ország, Fehér-izzáson szénsötét), ahol ez a hang már sokkal erősebb és komolyabb, egyénibb tartalmat kap:

„Rángó inakkal küszködöm,/ nyelem a langyos kortyokat./ Ha tudnátok, hogy néha mily/ keserű undor fojtogat!/ (Undor)

Itt már egyéni problémáról van szó, ami egyértelműen szorosan összefügg azzal a rendező elvvel és beszédmóddal, amit Pilinszkynél találunk meg:

„És szomjúság. Én akkor inni kértem./ Hallom ma is a lázas kortyokat,/ és tehetetlen tűröm, mint a kő,/ és kioltom a káprázatokat.”

Az egésznek még a hangzása, rímei is összecsengenek ezzel a négy sorral, s a hatás, amit kelt, rettentően egybeesik az ’50-es évekbeli Pilinszky-hangulattal, és az Újholdasokra jellemző szerkesztésmóddal. Azonban ez nem valamiféle epigonság (főleg, ha arra gondolunk, hogy Lator László lehet, hogy még előbb is írta hasonló tematikájú és témájú verseit), hanem egyszerűen valami ilyesmi:

„A megáradt idő/ agyunkon átfolyik,/ otthagyja iszamós,/ vak hordalékait.” (Most minden más lehet)


Az persze már egy egészen más és személyre szabott kérdés, hogy az adott formák és a bennük rejlő, beléjük töltött tartalom mennyire erős és hiteles. Ebben nagy szerepet játszhat az a tény is, hogy a Pilinszky-szövegek – ha az Újholdas generációról beszélünk – már sokkal régebb óta benne vannak a köztudatban, mint Lator László hasonló témájú és hangulatú versei, s ez igencsak megnehezíti azt, hogy az olvasó a saját helyükön kezelje ezeket a szövegeket.

Természetesen ebben a két ciklusban is fellelhetők olyan versek, melyek E/2-ben beszélnek egy adott dologról, de itt már egyértelmű, hogy ki is szól hozzánk valójában.
Ez a beszédmód felettébb megváltozik, ha a kötet címadó ciklusában, és az utána következő ciklusokban lévő szövegekre tekintünk; Az egyetlen lehetőségben található versek sokkal elrugaszkodottabbak, mintha Lator kilépne abból a körből, ami az ’50-es ’60-as években nyilvánvalóan meghatározta a líra alakulását. Elszakad attól a formától és attól a tartalomtól is, ami egyértelműen a már említett csoportosuláshoz kötötte, és itt jelenik meg igazából az egyéni hang. Két részre bontanám ezeket a szövegeket: az első körbe talán a Szabad vershez hasonlóak kerülnének, ahol úgy érzem, hogy végre van tétje annak, amit olvasok, s még hogy ha nem is vagyok rá képes, hogy feltétlenül átérezzem a fogolytáborból való szabadulást, a szöveg – hosszúsága ellenére – mentes azoktól a felesleges összetett képektől, amik a korai szövegekben megjelentek, s mindenképp egyéni módon idézi vissza az élményt.

A második körbe tartozó versekkel kapcsolatban (pl.: Mert szomjúhozva Mert kétségbeesve; A sárga ruha) valahogy mindig az az érzésem támadt, hogy az a forma, amit Lator László használ, mintha elnyomná magát a tartalmat. Mintha valahonnan kiragadták volna ezeket a „részleteket”. Főleg, hogy ezek a szövegek általában leíróbbak, egy történetet vagy annak részletét tárják elénk, de mintha nem volna központjuk, csak egyszerűen valahol elkezdődnek, majd nem fejeződnek be.

Hadd idézzem még egyszer Ferencz Győzőt:

„Ennek a szüntelenül átalakuló, de egyetlen lényegét változatlanul őrző költészetnek szinte kizárólagos tárgya a teremtés: a fogantatás és születés, a létezés gyönyöre és vágya önmaga újrateremtésére, röviden tehát a szerelem.”

Úgy vélem, hogy ez a kijelentés megállja a helyét Lator László Válogatott verseivel kapcsolatban, de mégis: önmagával kerül összeütközésbe ezeknek a soroknak az írója; hiszen ha önmagunk újrateremtéséről van szó, és ráadásul egy szerelem-központú költészettel kapcsolatban, akkor csakis az egyén állhat a középpontban, s az a visszatekintés, és újrarendezés, amit itt sokadszor elvégzett Lator László, ezt az „egyéni összeállást” szolgálja, igencsak koncepciózus módon. Nagyon jól mutatja ezt a kötet címadó ciklusában szereplő verse is (Valami szándék ébredez):

 

„Rajzó testek közt tétovázva/ vár, még semmi sem végleges, még/ a képlékeny lágy csont vázra/ csak most mintázza rá a testét.” (…) „mígnem színültig megtelik/ paradicsomi szerelemmel./ Hosszú zománckék pillanat,/ mikor megjön, s szétcsapja végre/ függönyeit a virradat./ S kilép a lények seregébe.”


[Szöllősi Mátyás]

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr92361866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.