Olvass!

KönyvesBlog

Felülemelkedni a gagyi hardpornón

2008. április 02. florescu


A
(Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző, ford.: Vargyas Zoltán és Somlyó György, Athenaeum 2000 Kiadó, 2008, 179 oldal, 2290 Ft
)

 

Pajzán irodalmi remekeket bemutató sorozatunk első részéhez egy olyan regényt választottunk, mely szókimondásával és leplezetlen perverziójával jócskán túllép a pajzánság keretein is. Az elsősorban verseiről ismert francia költő ezen művét nem találjuk meg a tankönyvek életrajzaiban, érthető okokból. 1970-ig még hazájában is betiltott könyv volt, maga a szerző hivatalosan soha nem is ismerte el saját munkájaként. Egy dolog bizonyos, szerzőnk már első világháborús fejlövése előtt gyógyíthatatlan betegségben szenvedett – nem akarom egymásra vetíteni Apollinaire-t és a főhős Bebascu herceget, de jelen szöveg olvasása közben határozottan releváns véleménynek tűnhet az, hogy szövegek nem maguktól íródnak.

A gusztustalan epizódokkal telipakolt művészeti alkotásokon szocializálódottak is kigúvadt szemekkel leshetnek a regény egyes részei felett, ami szexuális értelemben is annyira sötét, hogy Freud is már rég kirohant volna a rendelőjéből, hogy orrát kokszba temetve morfondírozhasson el az emberi lélek és a fantázia mibenlétéről.

Mony Bebascu herceg, bukaresti illetőségű örökös hospodár eurázsiai kalandtúrája ugyanúgy felér egy katalógussal, mint a nemzedékek óta használt olyan „segédeszközök”, mint a Káma-Szútra, vagy an-Nefzawi Illatos kertje, bár a Tizenegyezer vessző aktusainak utánzása felér egy örökös életfogytiglannal (néhol halálbüntetéssel), hiszen a nekrofília és a csecsemők defloreálása soha nem tartoztak a kultiválandó tevékenységek közé. Bebascu, a reflektáltan hedonista-szadista vadbarom mindenesetre pénzét, rangját és szerencséjét kihasználva vadul széjjelkeffenti a köré sereglő lányokat Bukaresttől Port Arthurig, legyen akár béke vagy éppen háború. A címbe emelt ’tizenegyezer vesszőről’ időközben kiderül, hogy nem egyszerű szerzői fogás, hanem már-már karmikus értelemben vett szimbólum, mellyel a regény felülemelkedik a gagyi történetbe ágyazott hardpornó horizontján.

De ez nem minden. Legyen akármilyenfokú hányingere is az olvasónak például a híres-neves vonatfülkés-bélkihúzós orgia olvasatakor, Apollinaire regénye jól van megírva, másrészt ügyesen lavírozik az undor és a könnyfakasztó komikum minőségei között. Egyéni tűréshatártól függ, ki mennyire tekint gusztustalannak, olvashatatlannak egy-egy epizódot, de a Tizenegyezer vesszőt egyáltalán nem lehet komolyan venni. A szimbolista versbetétekkel és nemzeti sztereotípiákkal telezsúfolt szöveg jól megkomponált – egyetlen szereplő sem esik kétszer ugyanabba a csapdába (értsd: ugyanazzal a leosztással soha nem találkozunk), és a regény vége felé egyre érdekesebb szituációkban kelt fokozott érdeklődést, hogy Bebascu éppen hogyan (és persze kinek) ’bassza be’.

Akármilyen hihetetlen tehát, a sztori sem teljesen érdektelen, bár a hangsúly – természetesen – az aktusokra terelődik. A főszereplő bámulatos érzékkel csetlik-botlik bele az első világégés legaberráltabb fazonjaiba, akik méltóképpen asszisztálnak a performanszokhoz. A rendőrökkel körülvett épületekben, vagy éppen a hadszíntéren zajló események közepette a bukaresti kékeres jóindulattal szerez túlvilági örömöket az olykor többféle testnedvben fetrengő áldozatoknak. Remek. A gugliszörcs-éra felett elkondulnak a gyászharangok. Olvassunk könyveket!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr68402973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.