Olvass!

KönyvesBlog

A nagyváradi kupleráj

2008. május 03. sonnyK
C
Péter I. Zoltán: Ady Endre regényes életrajza Nagyváradon, Noran, 2007, 448 oldal, 3499 Ft

Ady Endréről már mindent megírtak, nem szinte, vagy majdnem, hanem valóban mindent; aki manapság a költővel akar foglalkozni, annak egy tekintélyes méretű könyvtárra való mű áll rendelkezésére. Az irodalomtörténészeknek nem dolguk maradt ezen a terepen, ha csak az nem, hogy időnként megpróbálkozzanak rendet vágni a túl méretesre nőtt szakirodalomban. Alaptalan legendákat kell eloszlatni, és árnyalni kell az elnagyolt részleteket, esetleg újrapozícionálni a szerzőt. Péter I. Zoltán makacsul dolgozik az ügyön, apró lépésekben haladva igyekszik helyretenni a legapróbb részleteket is; a Noran kiadó gondozásában sorozatban harmadik vaskos Ady-könyve jelent meg, ezúttal a költő nagyváradi évei állnak érdeklődésének középpontjában.

A középponttal azért akadnak problémák, lévén, hogy Péter nem csupán Ady-fronton harcol, de Nagyvárad-kutatóként is jeleskedik. Ez persze lehetne egy felettébb szerencsés együttállás is, azonban ebben az esetben inkább azt tapasztaljuk, hogy a két (különféle) tudás nem nagyon akar megférni egy témában. A Nagyvárad-kutató szeretett városáról akar beszélni, az Ady-kutató pedig szeretett költőjéről, szegény szerző meg biztosan verejtékezve kapaszkodott a tollába, hogy melyiknek is engedjen. Ebben a skizofrén helyzetben elkerülhetetlen volt, hogy egy furcsa öszvérmű jöjjön létre, amely félig-meddig Ady nagyváradi újságírói működéséről mesél, félig-meddig helytörténeti munka. Megtudhatjuk, hogy Ady hova járt délutánonként kávézni, és azt is, hogy a kávézó utcáját milyen rezsim alatt hogy hívták, hogy ki tervezte a kávéházzal szemben álló épületet, illetve, hogy a párhuzamos utcában működő egykori hentes helyén ma fonalbolt üzemel. Amikor ilyen adathalmaz ömlik az olvasóra, komoly erőfeszítésre, és kitartásra van szüksége ahhoz, hogy valamiképpen tartsa a tempót a nevek, számok és adatok sűrűjében lubickoló szerzővel. Péter felkészültségével, tudásával nincs semmi probléma, mégis úgy érezhetjük, hogy rossz idegenvezetőt fogtunk ki, aki olyannyira szerelmese tárgyának, hogy számára nincs érdektelen információ, s nagy igyekezetében, hogy a megszállottan megszerzett tudásának minden morzsájával megismertessen, nem veszi észre, hogy a hallgatóság kedvtelenül lézeng a szövegben. Ellenben fokozottan érzékennyé válik a megbúvó ellentmondásokra, amelyekből azért akad néhány ebben a könyvben is. A szerző az egyik fejezetben például hosszan foglalkozik Ady külső megjelenésével, s elég meggyőzően cáfolja azt a szakirodalomban elterjedt mendemondát, miszerint Ady elhanyagolta volna magát, s kinézete a hétköznapokon meglehetősen csapzott volt. Drága és modern ruhákról szóló megrendelő leveleket részletét közli, hatásosan szemezget olyan visszaemlékezésekből, amelyek a költő elegáns nettségét igazolják. Megelégedve bólogathatunk, hogy hát persze, hogyan is hihettük, hogy nemzeti nagyságunk lepattant csövesként lézengett a világban, ámde pár fejezettel arrébb, az Ady nőügyeivel foglalkozó részben arról olvashatunk, hogy az egyik váradi színésznő többek között azért nem viszonozta a poéta közeledését, mert felettébb taszította annak ápolatlan megjelenése. Bumm bele, egy egész fejezetnyi erőfeszítés hiábavaló volt. Péter sajnos időnként hasonló módon visz be orbitális találatokat magának. A legjelentősebb ezek közül mégiscsak az, hogy már a kötet elején leszögezi, hogy Ady igen kevéssé volt fogékony az építészet gyönyörűségei iránt, nem volt szokása impozáns épületek előtt földbegyökerezett lábbal álmélkodni, mégis, ennek ellenére két fejezet is, legalább is címében, mást sugall. Az Ady és az új városháza, illetve A Szigligeti Színház építése című fejezetcímekből azt olvashatnánk ki, hogy ezek fontosak voltak Bandink számára, s igaz ugyan, hogy mindezekről újságcikkekben megemlékezik, de az idézett írásokból kiolvasható, hogy mindezeket nem saját érdeklődéséből fakadóan teszi, hanem inkább a publicista napi feladatát végzi el. Péter mindezeken túl is mindent megtesz, hogy bepótoltassa az olvasóval azt, amit Ady elmulasztott; még álló, már lebontott, vagy jelentősen átépített épületek előtt cövekel le a szöveg, hogy kimerítően méltassa azokat. Ez szép törekvés ugyan, de az olvasó joggal legyinthet fáradtan: na de, mi köze ennek Adyhoz?

Egyébiránt tényleg rengeteg információval gazdagodhatunk a kötet olvasásával, megtudhatjuk, hogy Ady csakugyan az alkohol odaadó rabja volt, hogy kedvenc mulattatója, egy vak muzsikus számtalan lerészegedett hajnalon húzta el a költő kedvenc nótáját, a nőkhöz kevéssé értett, viszont zűrzavaros életmódja ellenére fáradhatatlan újságíró volt. A kötet legnagyobb erénye, hogy számos publicisztikai szemelvényt idéz Adytól, amelyből kiderül, hogy a következetesség nem volt nagy erénye a derék poétának, de karcos tolla sokakat meg tudott sérteni. Péter leszámol azzal az illúzióval is, hogy Léda csak a kivételes tehetségű költő miatt jött haza Párizsból, hogy magával vigye az ifjú fenomént. A jól hangzó legenda helyett az igazság cseppet sem ilyen bájos, de nem kevésbé regényes. Ady csak Léda tervezett visszautazása előtti estén ismerkedik meg az asszonnyal, s komoly küzdelmet kell folytatnia néhány nagyváradi gavallérral, hogy elkergesse őket rajongott szerelme mellől. Itt jól nyomon követhetjük Péter gondolkodását, aki dohogva veszi tudomásul, hogy nem sikerült a kevés szemtanútól pontosan megtudni, hogy kik is voltak a társaságban megismerkedésük végzetes éjszakáján, amikor irodalmunk legendás párja egymásra talált. Ellenben szemérmesen elutasítja annak a megválaszolását, hogy mikor is került sor az első aktusra. Valószínűleg egyik kérdés sem lényeges Ady költészete szempontjából, sőt ez nagyjából biztos, de miért lenne különbség a kettő között? Ha már turkáltunk a pénztárcájában, benéztünk a ruhásszekrényébe, akkor pont ennél a kérdésnél kezdjünk el erkölcsösködni? Egyébként Ady éppen váradi évei alatt kapja el (feltehetően először) a szifiliszt, miközben az irodalomtörténet-írás kóristalányokat, színésznőcskéket gyanúsít, nem lenne őszintébb dolog, ha végre megtudhatnánk, hogy hol is volt Nagyváradon a kupleráj?

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr53445041

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: alternatíva 2008.05.25. 10:45:14

Ady, a lehetséges időutazó, wannabe próféta Én, a pínteki napért felelős kommunikációs tiszt, mikor máskor írnám a pínteki cikket, mint szombat reggel, kéremszépen? Igazán rövid bejegyzés lesz ez most, csak szeretném felhívni a figyelmet arra furcsa és g…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.