Olvass!

KönyvesBlog

Czagányi Anikó

2008. június 16. könyvesblog

A gyorsuló motoros olyan hirtelen vette be a kanyart a sötétben, hogy mindkét rendőr felkiáltott az őket üldöző kocsiban. Fisher őrmester vaskos lábával a fékre taposott, azt hitte, a hátul ülő fiú mindjárt a kerekei elé zuhan. Azonban a fordulattól egyik utas sem esett le a nyeregből, és a motor vörös hátsó lámpájának egyetlen villanásával eltűnt a szűk mellékutcában.

– Most elkaptuk őket! – kiáltotta Anderson közrendőr izgatottan. – Ez egy zsákutca!

A kormánynak feszülve Fisher újra sebességbe rántotta a kocsit, még a fényezést is lekarcolta a a kocsi oldaláról, ahogy megpróbált vele bepréselődni a sikátorba az üldözés hevében.

A reflektorok fényében ült a zsákmány, végre mozdulatlanul a negyedórás hajsza után. A két utas beszorult a magas téglafal és a rendőrautó közé, ami most úgy nyomult feléjük, mint egy parázsló tekintetű, kiéhezett ragadozó.

Olyan kevés hely maradt a kocsiajtók és a sikátor fala között, hogy Fisher és Anderson alig tudtak kikászálódni a járműből. Sértette a büszkeségüket, hogy csak rákszerűen, oldalazva sikerül megközelíteni a bűnözőket. Fisher hordóhasát a falnak préselte, és ahogy haladt, gombok potyogtak le az ingéről, végül termetes hátsójával letörte a visszapillantó tükröt.

– Le a motorról! – harsogta a kuncogó fiatalokra, akik úgy sütkéreztek a villogó kék fényben, mintha élveznék a helyzetet.

A fiúk engedelmeskedtek. Fisher végül megszabadult a törött visszapillantótól, és haragosan bámult rájuk. A fiúk tinédzser éveik vége felé járhattak. A sofőr hosszú, fekete haja és pimaszul jóképű arca Fisherben a lánya semmirekellő, gitáros barátjának kellemetlen emlékét idézte fel. A másik fiú haja is fekete volt, de rövid, és összevissza állt. Szemüveget viselt, és szélesen vigyorgott. Mindkettejük pólóján egy nagy aranyszínű madár tündökölt; biztosan valami fülsiketítő, dallamtalan zenét játszó rockbanda jelképe.

– Nincs sisakjuk! – kiáltotta Fisher egyik fedetlen főről a másikra mutatva. Túllépték a sebességhatárt is... jelentősen. – (Az volt az igazság, hogy a műszer által jelzett sebességet Fisher nézetei szerint egy motor már el sem érheti.) – Nem álltak meg a rendőrségi felszólításra!

– Megálltunk volna beszélgetni – szólalt meg a szemüveges fiú, – csak megpróbáltunk…

– Ne jópofáskodj velünk, fiam. Most nagy bajban vagytok – vicsorgott rá Anderson. – Kérem a neveket!

– Neveket? – ismételte a hosszú hajú sofőr – Ööö, hát lássuk csak. Például Wilberforce... Bathsheba... Elvendork...

– És ebben az a különösen klassz, hogy adhatod fiúnak is és lánynak is – szólt közbe a szemüveges.

– Ja, hogy a mi nevünkre kíváncsi? – kapott a fejéhez az első, amikor Anderson dühében kiköpött – Mondhatta volna. Ő itt James Potter, én meg Sirius Black vagyok.

– Nem sokáig leszel ilyen vicces kedvedben, te szemtelen kis...

De sem James, sem Sirius nem figyelt már rá. Hirtelen megmerevedtek, mint a vadászkutyák, Fisher és Anderson mögé néztek, túl a rendőrautón, a sikátor sötét bejárata felé. Azután egyszerre, hirtelen mozdulattal a hátsó zsebükbe nyúltak.

A két rendőr szíve összeszorult egy pillanatra, mert már elképzelték a rájuk meredő fegyvercsöveket, de egy szemvillanással később megkönnyebbülve látták, hogy amit a motorosok előkaptak, az nem más mint...

– Dobverők? – lélegzett fel Anderson – Nagy tréfamesterek vagytok, nem igaz? Letartóztatunk titeket...

De Anderson nem sorolhatta fel a vádakat, mert James és Sirius valami érthetetlen szót kiáltottak, és a reflektorok fénykörei elmozdultak. A rendőrök megpördültek, majd hátratántorodtak. Három ember repült – szó szerint repült – feléjük a sikátorban egy-egy seprűn, miközben a rendőrautó a hátró kerekeire ágaskodott.

Fisher térdei megremegtek, ő összerogyott, Anderson pedig megbotlott Fisher lábában, és ráesett. Közben egy nagy csattanást hallottak, ahogy a seprűn közeledők nekimentek a kerekeire állított rendőrautónak, majd látszólag eszméletlenül hullottak a földre az összezúzott seprűk maradványaival.

A motor újra felzúgott. Fisher még épp hátra tudott fordulni, és tátott szájjal a két tinédzserre bámult.

– Kösz szépen! – kiáltotta Sirius túlharsogva a motor zúgását. – Lógunk nektek eggyel!

– Igen, örvendtünk a szerencsének! – mondta James is – És ne feledjék, az Elvendork uniszex!

Fisher és Anderson félelmükben összebújtak, ahogy a kocsi eget rengető csattanással visszazuhant a földre. Most a motor ágaskodott fel. A rendőrök hitetlenkedő szeme láttára emelkedett fel a levegőbe. James és Sirius elszáguldott az éjszakába, rubinként ragyogó hátsó lámpájuk fénye hamar elhalványult.

 

[Czagányi Anikó]

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr86523846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.