Olvass!

KönyvesBlog

Klement Gabi Tatu

2008. június 16. könyvesblog

A vészes sebességgel robogó motor olyan iramban vette be a kanyart a sötétben, hogy az azt üldöző két rendőr egyszerre kiáltott fel – ‘Azannya!’ Fisher őrmester hatalmas lábával tövig nyomta a féket, és szinte látta, ahogyan a hátul ülő fiú a rendőrautó kerekei alá esik. Azonban a motor gond nélkül bevette a kanyart, anélkül, hogy utasai akárcsak megbillentek volna az ülésben, és pirosan izzó féklámpájuk villanásnyi ideje alatt eltűntek a szűk sikátorban.

’Most elkapjuk őket!’ kiáltott fel Anderson közrendőr izgatottan. ’Zsákutcába futottak!’

Fisher ráhajolt a kormányra, recsegve sebességbe tette az autót, majd a kocsi fényezését félig lecsiszolva felszuszakolta a rendőrjárgányt a szűk sikátorba.

Ott, a rendőrautó reflektorának fényében mozdulatlanul ült a két bekerített fiú, egy jó félórás üldözés után. A két motoros csapdába esett a magasan tornyosuló téglafal és a rendőrautó közt, amely most szép lassan kúszott feléjük, mint valami morgó, világító-szemű ragadozó.

Olyan kicsi volt a távolság a kocsi ajtaja és a sikátor fala közt, hogy Fisher és Anderson csak nagy nehézségek árán tudott kikászálódni a járműből. Mérhetetlenül sértette a büszkeségüket, hogy, centiről centire araszolva, mint a rákok, úgy kellett megközelíteniük a két elvetemült gonosztevőt. Fisher végigdörzsölte tekintélyes pocakjával a sikátor falát, gombok pattantak le az ingéről, ahogy ment, majd végül tőből törte le hátsójával a kocsi visszapillantó tükrét.

’Leszállni a motorról!’ bődült rá a két vigyorgó kamaszra, akik a rendőrautó villódzó kék fényében sütkéreztek, mint akik nagyon is élvezik a helyzetet.

Leszálltak. Végre megszabadulva a törött visszapillantó tükörtől, Fisher végigmérte a fiúkat. Tizenéveik végén járhattak. A sofőrnek hosszú fekete haja volt, pimasz jóképűsége Fishert visszatetsző módon a lánya semmittevő, gitáros barátjára emlékeztette. A másik fiúnak is fekete haja volt, habár az övé rövid volt és szénaboglyaként szanaszét állt; szemüveget viselt és kedélyesen vigyorgott. Mind a ketten pólót viseltek, amelyre egy nagy arany színű madár volt nyomtatva, amely kétség kívül valami fülsüketítő, dallamtalan rock banda jelképe volt.

’Nincs rajtuk sisak!’ kiáltotta Fisher, miközben az egyik fedetlen fejről a másik felé fordította a mutatóujját. ’A megengedett sebesség túllépése nagy, izé, jelentős mértékben!’ (Valójában, a mért sebesség nagyobb volt, mint amennyivel Fisher véleménye szerint bármely motorbicikli haladhatott volna.) ’Rendőri felszólításra nem álltak meg!’

’Szerettünk volna megállni egy kis csevejre’ mondta a szemüveges fiú, ’Legalábbis próbáltunk.’

’Nem kell az okoskodás – jó nagy bajban vannak az urak!’ horkant fel Anderson. ’Neveket!’

’Neveket?’ kérdezte a hosszú hajú? ’Hát, jó. Nézzük. Van Wilberforce… Bathsheba… Elvendork…’

’És ebben az a jó, hogy akár fiút akár lányt is hívhatnak így,’ mondta a szemüveges fiú.

’Ja, vagy a mi nevünkre gondolt?’ kérdezte a másik, ahogy Anderson arca kezdett eltorzulni a dühtől. ’Mondhatta volna! Ez itt James Potter, én meg Sirius Black vagyok!’

’És egy szempillantás alatt súlyos sötétség fog rátok szállni, ti szemtelen kis – ’

De sem James, sem Sirius nem figyelt már. Hirtelen olyan feszültek lettek, mint egy vadászeb, s mereven Fisher és Anderson mögé, a rendőrautó fölé, egyenesen a sikátor sötét torkolata felé meredtek. Aztán, teljesen egyforma, lassú folyamatos mozdulattal a hátsó zsebük felé nyúltak.

Egy szívdobbanásnyi ideig a rendőrök azt hitték, hogy két pisztolycső szegeződik feléjük, de egy másodperccel később már látták, hogy amit a két motoros előrántott, az nem volt más, mint –

’Dobverők?’ rándult meg a döbbenettől Anderson. ’Viccesnek tartják magukat az urak, mi? Oké, ezennel le vagytok tartóztatva – ’

De Andersonnak már nem maradt ideje megnevezni, miért is vannak letartóztatva. James és Sirius valami érthetetlen nyelven kiáltott valamit, és a kocsi reflektorának fénycsóvája megmozdult.

A két rendőr hirtelen megfordult, majd hátratántorodott. Három ember repült– igen, valóban repült – feléjük seprűnyélen lovagolva a sikátorban felfelé – és ugyan ebben a pillanatban a rendőrautó hirtelen a hátsó kerekeire ágaskodott.

Fisher térdei erőtlenül rogytak össze és a földre huppant. Anderson megbotlott Fisher lábaiban és ráesett, ahogy csitt-csatt-bimm-bumm – a három seprűnyélen lovagló ember a felállított kocsinak ütközött és láthatóan eszméletlenül zuhant a földre, miközben körülöttük törött seprűnyéldarabok potyogtak.

A motor újra felbőgött. Fisher száját nyitva felejtve próbálta meg összekaparni az erejét ahhoz, hogy a két tinédzserre nézzen.

‘Nagyon köszönjük!’ kiáltotta Sirius a motor berregésén túl. ’Tartozunk eggyel!’

’Ja, örültünk a találkozásnak!’ mondta James. ’És ne felejtse: az Elvendork unisex!’

Hirtelen egy eget rázó reccsenés hallatszott. Fisher és Anderson rémülten kapaszkodott össze, ahogy a rendőrautó visszazuhant a földre. A motor a hátsó kerekeire ágaskodott, majd a két rendőr hitetlenkedő szeme láttára felszállt a levegőbe, és a nyergében James-szel és Sirius-szal hirtelen eltűnt az éjszakai égen, csupán vörös féklámpája fénye pislogott mögöttük, mint egy ködbe vesző rubint.


Részlet az előzményből, amelyen ugyan nem dolgozom, de azért jó móka volt. - J.K. Rowling, 2008

 

[Klement Gabi Tatu]


A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9523754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása