Olvass!

KönyvesBlog

Laska Beáta

2008. június 16. könyvesblog

A sötétben száguldó motor olyan lendülettel fordult be a sarkon, hogy az őt üldöző kocsiban mindkét rendőr felszisszent. Sergeant Fisher attól tartott, hogy a hátul ülő fiú a kocsi kerekei alá esik, úgyhogy hatalmas lábával beletaposott a fékbe. A motor azonban úgy vette be a kanyart, hogy egyik utasának sem esett baja, és hátsó lámpájának egy villanásával el is tűnt a keskeny utcában.

Meg kell csípnünk őket! – kiáltotta izgatottan PC Andreson. - Ez zsákutca!

Fisher nagyot rántott a kormányon, a váltó csak úgy csikorogott. A kocsi oldala végigkarcolódott, ahogy a sikátorba hajtott, hogy ott folytassa az üldözést. Negyed órán át tartó hajsza után a fényszórók végre a zsákmányt pásztázták. A két motoros kelepcébe került a toronymagas téglafal és rendőrjárgány között, ami úgy közeledett feléjük, mint valami fénylő szemű ragadozó.

Olyan kicsi hely maradt a kocsiajtók és a sikátor fala közt, hogy Fishernek és Andersonnak csak nagy nehezen sikerült kikászálódni az autóból. Sértette is a büszkeségüket, hogy úgy kell odamászniuk a gazemberekhez. Ahogy Fisher átpréselte tekintélyes pocakját a fal mellett, ingjéről csak úgy pattogtak a gombok, hátsójával még a visszapillantót is sikerült megroppantania.

Azonnal szálljanak le! – ripakodott a fiatalokra, akik vigyorogva sütkéreztek a rájuk villanó kék fényben, mintha egyenesen élveznék a helyzetet. Aztán leszálltak.

Fisher visszahajította a szerencsétlenül járt tükröt, és ellenségesen méregette a két jómadarat. Kamaszoknak tűntek. Egyikük, aki vezetett, hosszú fekete sörényt viselt és arcátlanul helyes kölyök volt. Fishert a lánya gitárszaggató barátjára emlékeztette, és ettől nem lett vidámabb. A másik, szemüveges srácnak is fekete haja volt, de rövid; hozzá széles mosolya. A feje, mint egy szénaboglya. Mindkettejük pólóján jókora aranymadár díszelgett - na persze, valószínűleg valamelyik fülsiketítő, dallamtalan rockot játszó banda jele.

- Bukósisak nélkül közlekedtek! – ordította, és fedetlen fejükre mutatott. A sebességhatárt… nos, jelentős mértékben túllépve! (Valójában a hivatalos sebességhatár jóval nagyobb volt, mint amit valaha el tudott volna képzelni egy motorról.) - Nem álltak meg a rendőri felszólításra!

- Nagyon szívesen leálltunk volna egy kis csevejre – mondta a szemüveges-, de épp..

- Csak ne okoskodj! Ti ketten jó nagy bajban vagytok. – mordult rá Anderson. Neveket!

Neveket? – szajkózta a hosszú hajú srác – hmm, lássuk csak… Wilberforce... Bathsheba... Elvendork... - Az a szép bennük, hogy fiúk és lányok neve is lehet – vágott közbe a szemüveges.

- Ja, a mi nevünkre gondol? – kérdezte az első Andersontól, aki a dühtől már majd felrobbant. Hát miért nem ezzel kezdte? Ő itt James Potter, én pedig Sirius Black vagyok.

- Nemsokára azt sem tudod majd, fiú vagy-e vagy lány, te kis pimasz.

De erre már sem James, sem Sirius nem figyelt. Hirtelen olyan éberek lettek, mint egy vadászkutya, ha szimatot kap. Fisher és Anderson mögé, a rendőrkocsin túlra bámultak. Szemüket a sikátor sötét torkolatába meresztették és egyszerre mindketten a farzsebükhöz kaptak.

A rendőrök egy szívdobbanásnyi időre azt hitték, fegyver csillan a kezükben, de egy röpke pillanattal később megpillantották, hogy amit a motorosok előrántottak, az egészen más.

Dobverők? – Anderson felhúzta a szemöldökét – Viccesnek hiszitek magatokat, ugyebár. Sebaj, ettől még letartóztatlak benneteket. A vád…

De Anderson már nem volt ideje közölni a vádat. James és Sirius valami egészen érthetetlen szót kiáltott, a fényszórók kévéje pedig megmozdult.

A két rendőr megfordult, aztán elkerekedett szemmel hátratántorgott. Három ember repült – de szó szerint repült – a sikátor felett, seprűnyélen. Eközben a kocsijuk hátsó kerekeire ágaskodott. Fisher térdei megrogytak, hátsójára huppant. Anderson behemót társa lábában botlott meg, így pont ráesett, aztán hatalmas csattanás hallatszott: a seprűn érkezett ember pont az ágaskodó autóban landolt, onnan esett a földre, a legkisebb sérülés nélkül. Seprűnyele darabokban hullott köré.

A motor újra felbőgött, mintha életre kelne. Fisher tátott szájjal bámulta ezt

Igazán köszönjük – mondta Sirius, már a brummogó motoron ülve – Akkor egy-null!

Örülök, hogy találkoztunk – búcsúzott James – És ne feledjék: Elvendork! Uniszex név!

Kocsijuk akkora robajjal esett vissza a földre, hogy abba a föld is megremegett, a rendőrök nagy ijedelmükben egymásba kapaszkodtak. Most a motoron volt a sor: a hitetlenkedő Fisher és Anderson szeme láttára a levegőbe emelkedett. A két kölyök felrántotta a gépet a sötét ég felé, lassan halványuló hátsó lámpájuk rubintvörösen világított az éjszakában.


[Laska Beáta]



A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr73523841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása