Olvass!

KönyvesBlog

Nagy Richárd

2008. június 16. könyvesblog

A száguldó motorkerékpár olyan nyaktörő sebességgel vágódott be az éles kanyarba, hogy az őt üldöző rendőrautóban ülő mindkét rendőr felkiáltott: “Azannyát!”. Fisher őrmester - óriási talpával a fékre taposott - már a kerekek alatt látta a motor hátsó ülésén utazó fiút, azonban a motor bekanyarodott anélkül, hogy lerepültek volna utasai, piros féklámpájának pillanatnyi felvillanása után már fel is szívódott a mellékutcában.

“Most megvannak!” bődült el Anderson közrendőr az izgalomtól reszkető hangon. “Hisz ez zsákutca!” A kormányba kapaszkodva, és a váltót kínozva, Fisher lekaristolta az autó oldalán a festéket, ahogy azt a sikátorba kényszerítette.

A fényszórók végre egy jó negyed óra üldözés után nyugalomra leltek. A két motoros csapdába esett egy toronymagas téglafal és a rendőrautó között, amely úgy tört feléjük, mint valami hörgő, ragyogó szemű ragadozó.

Olyan kevés hely volt az autó ajtajai és a sikátor falai között, hogy Fishernek és Andersonnak igazán nehezükre esett kiszuszakolni magukat a járműből. Kimondottan sértette a méltóságukat, hogy rákszerűen másszanak a gazfickók felé. Fisher óriási hasát a fal mentén vonszolta, mentében leszakítva néhány gombot az ingéről, míg végül a hátával lesodorta a visszapillantót.

“Azonnal le a motorról!” ordított az önelégülten vigyorgó fiatalokra, akik a villódzó kék fényben élvezettel sütkéreztek.

Úgy is tettek.Végre megszabadulva a törött visszapillantótól, Fisher rájuk meredt. Tinédzsereknek néztek ki. A vezetőnek hosszú, fekete haja volt; a szemtelen kinézete Fishert akaratlanul is a lánya gitáros, naplopó barátjára emlékeztette. A másik fiúnak is fekete haja volt, jóllehet alacsony volt és szemüveget, továbbá egy széles vigyort hordott. Mindketten egy nagy arany madárral díszített pólóban voltak. Semmi kétség nem férhet hozzá, hogy az embléma valami fülsüketítő, dallamtalan zenét játszó rockbandát jelképez.

“Nincs bukósisak!” ordította Fisher, egyik védtelen fejről a másikra mutatva. “A sebességkorlátozás át lett lépve legalább – jelentős sebességgel!” (Valójában, a feljegyzett sebesség jóval több volt annál, mint amit Fisher bármilyen motorkerékpár sebességének képzelni tudott.) “Meg sem állnak az intézkedő rendőrnek!”

“Imádtunk volna leállni egy csevelyre,” mondta a szemüveges fiú, “csak éppen próbáltunk -”

“Ne okoskodj – ti ketten jó nagy bajban vagytok!” förmedt rájuk Anderson. “Neveket!”

“Neveket?” válaszolt a hosszú hajú sofőr “Hm - nos, lássuk csak. Mondjuk Wilberforce... Bathsheba... Elvendork...”

“A legszebb ebben az, hogy lányra és fiúra is használható,” mondta a szemüveges.

“Ja, a MI neveinkre célzott?” kérdezte az első, amint Anderson elvörösödött a dühtől. “Igazán mondhatta volna! Ő itt James Potter, én pedig Sirius Black vagyok!”

“Nektek befellegzett pillanatokon belül, ti kis pimasz -“

Azonban sem James, sem Sirius nem figyelt rá. Hirtelen olyan éberek lettek mint az őrkutyák, elbámultak Fisher és Anderson mellett, el a rendőrautó teteje felett, a sikátor bejárata felé. Azután, ugyanolyan olajozott mozdulattal nyúltak be a hátsó zsebükbe.

Egy szempillantásig mindkét rendőr úgy hitte, hogy pisztolyok fognak feléjük irányulni, de egy másodperccel később látták, hogy a motorosok nem mást rántanak elő, mint -

“Dobverők?” szólt Anderson gúnyosan. “Szép kis páros, nem igaz? Szóval, le vagytok tartóztatva -”

Anderson nem jutott el a vád kimondásáig. James és Sirius valami érthetetlenséget kiáltott, és a fényszóró sugarai megmozdultak.

A rendőrök megfordultak, majd hátratántorodtak. Három ember repült – igazából REPÜLT – a sikátor felett seprűkön – ugyanebben a pillanatban az autó felágaskodott a hátsó kerekeire.

Fisher térdei elnehezedtek, keményen a földre esett; Anderson megbotlott Fisher lábaiban, és ráesett, amint HUSS – BUMM – RECCS – hallották, amint a három ember a seprűkön becsapódik a felborult autóba, és leesnek a földre, látszólag érzéketlenül, míg törött seprűk részei hevertek körülöttük.

A motorkerékpár felbődülve ismét életre kelt. Fisher ámulatában nyitva felejtette a száját, úgy gyűjtötte az erőt ahhoz, hogy visszapillantson a két tinédzerre.

“Nagyon köszönjük!” kiabálta túl Sirius a motor bömbölését. “Jövünk eggyel!”

“Igen, örülök, hogy megismerhettem!” mondta James “És ne feledje: Elvendork! Ez a név uniszex!”

Megremegett a föld: Fisher és Anderson átkarolták egymást félelmükben; az autójuk éppen most esett vissza a földre. Most a motorkerékpáron volt a sor, hogy felágaskodjon. A rendőrök hitetlenkedő pillantásai előtt emelkedett a levegőbe: James és Sirius elzümmögtek az esti égbe, a hátsó lámpájuk tűnő rubintként világított utánuk.

A szöveg eredetije J. K. Rowling munkája.

[Nagy Richárd]

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr35523794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.