Olvass!

KönyvesBlog

Q-rious

2008. június 16. könyvesblog

A robogó motor a sötétben olyan sebességgel vette az éles kanyart, hogy az üldöző autóban mindkét rendőr felordított:

– Áááá!

Fisher őrmester méretes lábával beletaposott a fékbe, biztosra vette, hogy a hátul ülő fiú a kerekek alá zuhan. Ám a motor sikerrel vette a kanyart, anélkül, hogy bármelyik utasa is kirepült volna a nyeregből. Piros hátsó lámpájával még kacsintott egyet, aztán eltűnt egy keskeny mellékutcában.


– Most megcsíptük őket! – kiáltotta izgatottan Anderson közrendőr. – Az zsákutca!


Fisher nekifeküdt a kormánykeréknek, felpörgette a motort, és a kocsi fél oldaláról lenyúzta a festéket, amint a szökevények nyomában behajtott a sikátorba.


Negyedórányi üldözés után a reflektor fényében végre mozdulatlanul ott ült a zsákmány. A két motoros csapdába esett az előttük tornyosuló téglafal és a rendőrautó között, amely most úgy közeledett feléjük, mint valami morgó, villogó szemű ragadozó.

A kocsiajtó és a sikátor fala között olyan szűk volt a hely, hogy Fisher és Anderson csak nehézségek árán tudta kihámozni magát a járműből. Sértette a méltóságukat, hogy úgy kellett odaaraszolniuk a gazfickókhoz. Fisher falhoz nyomódó terjedelmes pocakjáról menet közben lepattogtak az inggombok, fenekével pedig sikerült letörnie a visszapillantó tükröt.


– Leszállni a motorról! – üvöltött a vigyorgó fiúkra, akik úgy sütkéreztek a villogó kék fényben, mint akik élvezik az egészet.

Úgy tettek, ahogy mondták nekik. Fisher végre kiszabadította magát a törött tükör fogságából, és végigmérte őket. 18-20 éveseknek tűntek. Amelyik vezetett, annak hosszú, fekete haja volt, pimasz jóképűségével kellemetlenül emlékeztette Fishert lányának semmirekellő gitáros fiújára. A másik fiú szintén fekete volt, de rövid haja égnek meredt a szélrózsa minden irányába. Szemüveget viselt és fülig ért a szája. Mindkettőjük pólóját nagy, aranyszín madár díszítette, nyilván valamelyik fülsiketítő macskazenét játszó rockzenekar emblémája.


– Nincs bukósisak! – ordította Fisher, ujjal mutogatva egyikük fedetlen fejéről a másikra. – Jelentős mértékű sebesség-túllépés! – (Valójában akkora sebességet mértek, hogy Fisher nem volt hajlandó elfogadni, hogy egy motorkerékpár képes ennyivel menni.) – Nem álltak meg a rendőri felszólításra!

– Nagyon szívesen megálltunk volna egy kis csevegésre – mondta a szemüveges fiú –, csak éppen próbáltunk...

– Semmi okoskodás! Mindketten jól benne vannak a pácban! – dörrent rájuk Anderson. –Neveket!

– Neveket? – ismételte a hosszú hajú. – Ööö, nos, lássuk csak... Ott van mondjuk Balambér..., Szeverina..., Tündinkó...

– Abban az a legjobb, hogy fiúra és lányra is lehet használni – szólt közbe a szemüveges.

– Ja, a mi nevünket, úgy érti? – kérdezte az első, mikor Anderson már fröcsögött a dühtől. – Mondhatta volna! Ez itt James Potter, én meg Sirius Black vagyok.

– Mindjárt olyat kapsz, hogy meg sem állsz a Szíriuszig, te szemtelen kis...!

Csakhogy sem James, sem Sirius nem figyelt rá. Hirtelen mindketten éberek lettek, mint egy vadászkutya, és meredten bámulták Fisher és Anderson mögött, a rendőrautó teteje felett a sikátor sötét bejáratát. Aztán mindketten ugyanazzal a lendületes mozdulattal nyúltak a hátsó zsebük felé.

Egy szívdobbanásnyi ideig a rendőrök látni vélték a rájuk meredő pisztolyokat, de egy pillanat múlva rájöttek, hogy a két motoros nem húzott elő mást, csak...

– Dobverők? – gúnyolódott Anderson. – Nagyon vicces fickók vagyunk, mi? Le vannak tartóztatva azzal a váddal, hogy...

Anderson azonban nem jutott odáig, hogy megnevezze a vádat. James és Sirius kiáltott valami érthetetlenséget, és a fényszórók csóvája megmozdult.

A rendőrök megpördültek, aztán hátratántorodtak. Három férfi röpült – igazán röpült – seprűnyélen feléjük a sikátorban, de ugyanabban a pillanatban a rendőrautó felágaskodott a hátsó kerekére.

Fishernek berogyott a térde, és lehuppant a földre. Anderson megbotlott Fisher lábában, és átesett rajta. Hallották, amint – puff-bumm-durr– a söprűs fickók belecsapódnak a felemelkedett kocsiba, és törött söprűdarabkáktól kísérve látszólag eszméletlenül zuhannak az útra.

A motorkerékpár újra felbőgött. Fisher összeszedte az erejét, hátrafordult, és tátott szájjal bámult vissza a két tinédzserre.

– Nagyon köszönjük! – kiabálta túl Sirius a motorzajt. – Az adósuk vagyunk!

– Örülök, hogy találkoztunk! – mondta James. – És ne feledjék: Tündinkó! Az uniszex!

Földrengető csattanás hallatszott, Fisher és Anderson rémülten fogódzkodtak egymásba, de csak az autójuk esett vissza a földre. Aztán felbődült a motorkerékpár, és a rendőrök hitetlenkedő szeme előtt felemelkedett a levegőbe. James és Sirius elsüvített az éjszakai égbolt felé, hátsó lámpájuk hunyorgott mögöttük, mint egy volt-nincs rubintkő.

Az előzménytörténetből, amin nem dolgozom – de jó szórakozás volt! JK Rowling, 2008


[Q-roius]

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr67523622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.