Olvass!

KönyvesBlog

Széman Krisztina

2008. június 16. könyvesblog

A száguldó motor olyan gyorsan vette be az éles kanyart, hogy az üldöző rendőrök egyszerre kiáltottak fel. Fisher őrmester nagy lábával rátaposott a fékre, mert meg volt róla győződve, hogy a hátul ülő fiú a rendőrautó kereke alá esik. Azonban a motor bevette a kanyart, egyik utasa sem repült le róla, majd eltűnt a keskeny mellékutcában. A féklámpa mintha kacsintott volna egyet.

− Most megvannak! – kiáltotta izgatottan Anderson közrendőr. – Az zsákutca!

Fisher zordan ráhajolt a kormányra, a sebességváltó felsikoltott, az autó oldaláról pedig lepattogzott a festék, ahogy az üldözés hevében a rendőr beerőltette az autót a sikátorba.

Zsákmányuk a reflektorfényben ült, végre mozdulatlanul, a negyedórás üldözés után. A két motoros csapdába esett, a magas téglafal és a rendőrautó közé, amely morgó, világító szemű fenevadként közelített feléjük.

Olyan kevés hely volt a kocsiajtó és a sikátor fala között, hogy Fisher és Anderson csak nagy nehézségek árán tudtak kiszabadulni a járműből. Méltóságukat sértette, hogy mint egy tarisznyarák, csak apránként tudtak közeledni a gazemberekhez. Fisher végighúzta tekintélyes hasát a falon, útja során néhány inggombja leszakadt, végül a hátával letörte a visszapillantótükröt.

− Szálljanak le a motorról! – kiáltotta a vigyorgó fiatalembereknek, akik úgy sütkéreztek a villogó kék fényben, mintha élveznék a helyzetet.

Úgy tettek, ahogy parancsolták nekik. Fisher, miután kiszabadította magát a törött tükör mögül, rájuk bámult. 18-19 éveseknek tűntek. A vezető hosszú fekete hajú volt, arcátlan jóképűsége Fishert a lánya semmirekellő, gitáros barátjára emlékeztette kelletlenül. A másik fiú szintén fekete haja viszont rövid volt, és mindenfelé szétállt. Szemüveget viselt, na meg egy széles vigyort az arcán. Mindketten egy hatalmas, aranyszínű madarat felmagasztaló pólót viseltek, semmi kétség, hogy valami fülsüketítő, dallamtalan rockbanda jelképe.

– Nincs bukósisak! – kiáltotta Fisher, és egyik fedetlen fejről a másikra mutatott. – Túllépték a sebességhatárt, izé, jelentősen. (Valójában a mért sebesség sokkal nagyobb volt, mint amire Fisher megítélése szerint bármely motor képes lett volna.)

– Nem álltak meg a rendőri felszólításra!

– Szívesen megálltunk volna csevegni, de megpróbáltunk…

– Ne okoskodjon. Maguk ketten oltári nagy bajban vannak. – mordult fel Anderson.

– Neveket!

– Neveket? – visszhangozta a hosszú hajú sofőr.

– Izé, lássuk csak. Ott van a Wilberforce. Bathsheba. Elvendork.

– És ez azért szép, mert lehet fiúnak és lánynak is adni. – mondta a szemüveges fiú.

– Ja, hogy a mi nevünket kéri? – kérdezte az első, a tajtékzó Anderson láttán. – Miért nem ezt mondta? Ez itt James Potter, én pedig Sirius Black vagyok.

– Komoly fekete felhők gyűlnek a feje felett, maga pimasz…

De sem James, sem Sirius nem figyelt már rá. Hirtelen mindketten éberek lettek, mint a vadászkutyák. Elbámultak Fisher és Anderson felett, el a rendőrautó teteje felett, bele a sikátor sötét szájába. Aztán egységes, úszó mozdulattal a hátsó zsebükhöz nyúltak.

A szívdobbanás egysége alatt mindkét rendőr elképzelte, ahogy fegyverlövések villannak feléjük, de egy pillanattal később azt látták, hogy a két motoros nem mást vesz elő, mint…

– Dobverők? – gúnyolódott Anderson. – Maguk nagy lókötők, mi? Elég, letartóztatjuk magukat, a vád…

De Anderson soha nem ért el a vádpontok felsorolásához. James és Sirius valami érthetetlent kiáltott, és az autó lámpáinak fénye megmozdult. A rendőrök megperdültek, aztán hátrahőköltek. Három férfi repült, igen, repült a sikátorba, seprűnyélen, ezzel egyidőben a rendőrautó a hátsó kerekeire emelkedett.

Fisher térde megroggyant, a földre huppant, Anderson megbotlott Fisher lábában és ráesett, miközben PAFF DIRR DURR – a férfiak a seprűjükön belecsapódtak az ágaskodó autóba és a földre zuhantak, de láthatóan semmi bajuk nem esett. Apró seprűdarabok szóródtak nagy zajjal szerteszét.

A motor ismét életre mordult. Fisher tátott szájjal összegyűjtötte minden erejét, és visszanézett a két tinédzserre.

– Nagyon köszönjük! – kiáltotta túl Sirius a motorzajt. – Jövünk maguknak eggyel.

– Örülök, hogy találkoztunk. – mondta James. – És ne feledjék: Elvendork! Uniszex!

Földrengésszerű csattanás hallatszott, Fisher és Anderson egymást ölelték át félelmükben: az autójuk visszacsapódott a földre. Most a motoron volt a sor, hogy felágaskodjon. A rendőrök hitetlenkedő szeme láttára felemelkedett a levegőbe, James és Sirius pedig elhúzott az éjszakai égbolton. A motor hátsó lámpája egyre halványuló rubintként pislákolt.

[Széman Krisztina]

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7523738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.