Olvass!

KönyvesBlog

Daktilusban a tömegoszlatásról

2008. június 25. verespalne

Térey János: Asztalizene, Magvető, 2008, 191 oldal, 2490,-Ft.

 


Hogy Térey János Asztalizene című polgári színműve jó/színvonalas/kiemelkedő stb., ezt már mindenki leírta. Ősbemutatója a 2007-es Őszi Fesztiválon volt a város vezető színházában (Radnóti, rendező: Bagossy László), A-listás színészek tolmácsolásában (Csányi Sándor, Nagy Ervin, Kovács Patrícia, Wéber Kata) eleinte csak a Színház folyóirat mellékleteként volt olvasható, és mire a a Magvető kiadta volna kötet formájában, addigra Térey már elnyerte vele az Aegon-díjat (korábbi díjazottak: Spiró György, Rakovszky Zsuzsa), és az elődás is szép karriert futott be (Poszt: Legjobb díszlet: Bagossy Levente.)

Most azonban keményfedeles, vékonyka kötet formájában is megjelent az Asztalizene, címlapján Kovalik Balázs só- és borsszóróival. Ennyi a puccos díszlet, a lapokon fekete-fehéren követik egymást a rímtelen verssorok. Térey lírikusként indult, a nagy áttörése a Paulus című verses regénye volt, amellyel egy nagy múltú műfajba lehelt újra életet. Most a magyar dráma feltámasztójaként ünneplik Téreyt, úgy mondják, az Asztalizene a polgári színmű hagyományait kívánja feltámasztani. Legyen, de a kérdés az: érdekel-e ez minket?

Szemlátomást nagyon is, engem is: az Asztalizene óriási siker a Radnótiban, én is lelkendezve jöttem ki róla, hogy ilyen jó előadást nem is tudom mikor láttam utoljára. A  belbudai világnézet irodalmi ábrázolása, ha úgy tetszik a kortárs magyar polgári színmű kézenfekvő témája, ezek szerint valóban égető szükséget teremtő hiánycikk volt. "Az utóbbi években a hiátusokat kerestem"- áll Térey vallomása a darab végére odabigyesztett utószóban. "Én most mégis egy jelen időben és Magyarországon játszódó, úgynevezett „polgári" drámára gondoltam. Nem társadalmi tablót kívánok festeni, ezúttal egyedül a középosztálybeli értelmiség érdekel, azok a harminc-negyvenévesek, akik többszázezer forintot keresnek, pont a megfelelő mértékben sznobok; mindenesetre nívós hangversenytermeket, éttermeket, szórakozóhelyeket és úti célokat favorizálnak, világjárók és kultúrafogyasztók: jobbára ügyvédek, orvosok, mérnökök és közgazdászok, avagy életképes entellektüelek, aktív művészek ők" - folytatja az önelemzést a szerző.

A fentsoroltak a szereplők, az ő megszólalásaikból komponálódik az Asztalizene (amelyet akár egyetlen hosszú versnek is olvashatnánk), ők zsúfolódnak be egy trendi étterembe szombat este, hogy most éppen itt hagyjanak el egy húszezrest. Fogyasztanak; vacsoráznak, kultúráltnak mondott, igényes, gourmand helyen; viselkednek, és miközben csalnak, félrelépnek, bántanak és sértődnek, Tamara de Lempickákat hazudnak falaikra, csacsognak, smúzolnak, nyomják az intrikát, amiről azt képzelik, hogy az élet, mint azt a könyv sokat elemzett Márai-mottója állítja: "Budán lakni világnézet."  

Térey a yuppiek csillogó-villogó, utazásokkal, kiállításmegnyitókkal, borkóstolókkal tarkított ál-tartalmas életét tűpontosan mutatja be, odatolja a pofánkba: ilyenek vagytok. "Az volt a célom, hogy a realizmus ki legyen küldve a színpadról. Én egyébként sem törekszem realista ábrázolásra, a rögvalóság elterpeszkedését vagy a szappanopera fantomját szerettem volna nagyon messzire űzni. Abban a pillanatban, amikor valaki rímekben és daktilikusan kezd beszélni mondjuk egy tömegoszlatásról, mindjárt fogod tudni, hogy ez nem föltétlenül csak most és csak Budapesten történhet meg."

Igen, tele van a város Győzőkkel, Delfinekkel és Almákkal, éppen ez a ráismerés teszi játszi könnyeddé a befogadást, miközben a nyelvi megformálás desztillálja őket köztünk élő irodalmi hősökké, akik történetesen a mi életünket élik, itt, a kétezres évek Budapestjén. Éppen ezért tartom én is kiemelkedőnek Térey művét: úgy hozta "le" a verses regényt, a lírai dikciót, a drámai megszólalást a közérthetőség szintjére, hogy mégis az magasirodalom maradt.

Ezáltal Térey műve is egyik építőeleme lesz ennek a darabban ábrázolt kulturális-szociális hálónak, a Radnóti Színház melletti Két szerecsenben/Kuplungban/Sirályban a bel-pesti ál-értelmiségi jólöltözöttek ugyanúgy dobálóznak majd az Asztalizenében olvasottakkal, mint a darab szereplői a Csocsoszánokkal és Kate Pinkertonokkal. Az Asztalizene megtalálja az útját az önazonosságot vállaló közönségéhez, olvasóihoz és nézőihez, és éppen ezzel teljesíti be küldetését a darab: már nem is csak a szöveg, hanem az egész irodalmi mű, fogadtatásával és interpretációjával együtt válik jelenkori létezésünket leképező kordokumentummá: 2008-ban ezért a darabért rajongunk, mert "benne van a minden és benne van a jó". Ami, ha hihetünk az írónak, még csak a kezdet: a Papp Andrással közösen írt Kazamaták "folytatásának" írta az Asztalizenét, és harmadik, befejező epizódja, a Debrecenben játszódó cívis utópia is érkezik hamarosan, és akkor majd a három művet egy vaskos kötetben forgatva kereshetjük a magyar létezés értelmét.

Kapcsolódó anyagok: 

Részlet az Asztalizenéből

Interjú Téreyvel a Literán

A Papp Andrással közösen írt Kazamaták a Holmiban

Korábban a KönyvesBlogon Téreyről:

Ezüstkori nyár: Ultra

Egy Térey-vers: Interjú Antheával

Térey német kiadásáról

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr70534078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.