Olvass!

KönyvesBlog

Képregény-stílusgyakorlatok McCloud módra

2008. július 01. Tweek

A
Scott McCloud: A képregény mestersége, Nyitott Könyvműhely, 2008, 240 oldal, 2980 Ft.

 

A képregény felfedezése óta több mint tíz év telt el (legalábbis Amerikában); rendkívül bájos, ahogy A képregény mesterségében korábbi műveire utalgató McCloud ezt az előző könyvből ismert, szemüveges-kockás inges narrátor külsejével is érzékelteti. A vélhetően önmagát szimbolizáló alak ugyanis fölszedett néhány kilót, no meg a halántéka is deresedik, és az egyik fejezetben magyarázatot ad arra, ami nekem rögtön szemet szúrt, vagyis hogy miért olyan szabályosak az ingén a vonalak az régebbi könyvhöz képest. (A bennfenteseknek nyilván nem okozott fejtörést: McCloud előszeretettel alkalmazza a számítástechnika vívmányait a képregénykészítésben; ja, és tök jó honlapja van, érdemes kattintgatni).

Mielőtt a többrészes filmek átkát hoznám fel (azaz, képes-e megütni a folytatás a nagy sikerű első részt), megemlítem, a jelen kötet nem az előző, magyarul is kiadott könyv folytatása; többször utal A képregény újrafelfedezésére (Reinventing Comics), mely jelenleg nem olvasható magyar nyelven. McCloud ebben a könyvben is lelkes és megszállott, A képregény mestersége pedig nem kevésbé invenciózus és lebilincselő, mint elődje; míg A képregény felfedezése volt az elmélet, ez a gyakorlat. Mégsem kizárólag a képregény iránt érdeklődőknek vagy pályájuk elején járó rajzolóknak ajánlható a kötet, ugyanis a szerző – bár egy egész fejezetet szán a különböző eszközöknek, mint az ecsetek, tollak, programok, és szakmai szempontból is kiváló tippeket ad – a témához képest keveset szól a puszta technikáról.

Az első könyvhöz hasonlóan A képregény mestersége is képregény, és ez nem csupán afféle formai játék. A képregény mint műfaj vagy művészi ábrázolásmód ez esetben a könyv oktatási céljait (is) szolgálja, ahogy a tankönyvi ábrák segítik az anyag megértését. Ennek megfelelően e kötetben több a szóhangsúlyos kocka, a rajzok inkább illusztratívak (az előző könyvben több volt az összefüggő, a keresztező és a montázsnak nevezett szöveg-rajz kapcsolat), valamint a fejezetekhez illesztett megjegyzések és feladatsorok is főként szöveget tartalmaznak, a stílust illetően csak a betűtípus kapcsolja az erősen pedagógiai jellegű, háttérinformációkat közlő és ismétlő−gyakorló−összefoglaló részeket a képsorokhoz.

Tudományos szempontból sem súlytalanabb ez a könyv, mint kilencvenes évekbeli elődje; a képkivágásnál a filmes szaknyelvből, az érzelmek ábrázolásánál az anatómiából kölcsönöz fogalmakat, utóbbi esetében ijesztő aprólékossággal (és mire az orvostudományban kevésbé jártas olvasó kisilabizálja az arcizmok hangyányi betűs latin nevét, McCloud vigyorogva közli, hogy nyugi, nem kötelező); a műfajokról szóló fejezet pedig kellő humorral közelíti meg elváráshorizont irodalomelméleti fogalmát.

Ami a feladatokat illeti, dacolva a rajzkészség teljes hiányával, teszteltem őket; a legélvezetesebb nem a gyakorlatok között, hanem a 132−133. oldalon található, a Queneau-féle Stílusgyakorlatokra emlékeztető, „meséljük el ugyanazt a történetet többféleképpen”-példa. A gyerekeknek tökéletes szórakozás a szünidő esős hétvégéire, elcsigázott felnőtteknek meg igazi kreativitáskapszula.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr55495614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.