Olvass!

KönyvesBlog

Kutyakorbácsra születtél - 70 éves lenne Szilágyi Domokos

2008. július 03. KálmánG

1938. július 2-án született Szilágyi Domokos költő, Nagysomkúton. Az erdélyi magyar költészet egyik legfontosabb alakja volt, az úgynevezett Forrás-nemzedék tagjaként indult, első kötete, az Álom a repülőtéren 1962-ben jelent meg a Forrás-sorozat harmadik kiadványaként. Először 1956-ban publikált az Utunk című folyóiratban.

Középiskolába a szatmári líceumba járt, majd magyar szakon tanult Kolozsvárott. Dolgozott folyóiratoknak, 1958-59-ben az Igaz Szónak Kolozsvárott, majd Bukarestben az Előre című folyóirat szerkesztőségében. A hatvanas években elvette Hervay Gizella, költőnőt, ám két évvel később elváltak. Közös fiuk 1977-ben a bukaresti földrengésben halt meg. - Emiatt később Hervay Gizella öngyilkos lett.

1970-ben egészségügyi okok miatt nyugdíjazták. 1976 őszén eltűnt, napokig keresték hasztalanul. Hat nappal később, november 2-án találták meg kolozsvári Kányafői úton, öngyilkos lett. Halálát nagyon pontosan megtervezte, elrejtőzött, hogy ne találjanak rá, halálos adag gyógyszert vett be és alkoholt ivott rá. Kolozsvárott, a házsongárdi temetőben nyugszik. Életét, betegségét, öngyilkosságát, mit több költészetét is új színben tüntette fel a nemrégiben napvilágra került megdöbbentő közlemény, amelyet családja adott ki: Szilágyi Domokos a Securitate ügynökeként dolgozott az ötvenes évek második felében és a hatvanas évek közepén, jelentései alapján közeli barátait fogták perbe, ítélték el.

Szilágyi Domokos költészetét, életét, öngyilkosságát mégis a diktatúra elleni küzdelem szimbólumaként szokták értelmezni. A kortársak visszaemlékezései alapján visszahúzódó, hallgatag és depresszív személyiség volt, indulatait, érzéseit, lázadó személyiségét verseiből ismerjük. Az ő költészete kapcsolta be újra az erdélyi magyar lírát a kortárs irodalomba. Szintézisteremtő költői magatartása sajátos életművet és stílust, roppant kifejező, expresszív költészetet hozott létre, az egyik legjelentősebbet a huszadik századi magyar irodalom folyamán.

A klasszikus formákat és irodalmi eredményeket nem csak a népköltészeti-archaikus elemekkel és hagyományokkal kötötte össze, hanem beemelte az avantgarde formabontó világába. Így írásai stílusa az archaikus népdaltól egészen a zaklatott, széteső szövegvilágú modern költészetig terjed. Példaképének tekintette Bartókot, hasonló törekvései voltak a költészetben, mint Bartóknak a zenében. Korai költészetére meghatározó hatással volt József Attila. Irodalomtörténeti munkákat is írt, az egyik legfontosabb a Kortársunk, Arany János című monográfia, mely 1969-ben jelent meg. Legfontosabb kötetei a Garabonciás (1967), A láz enciklopédiája (1967) Búcsú a trópusoktól (1969), melynek egyik jellegzetes darabja a Haláltánc-szvit. A formabontó avantgarde, szokatlan szövegformákat alkalmazó stílus folytatódik a Fagyöngyben (1971), de későbbi köteteiben a hagyományosabb formákat részeítette előnyben, miközben költészetén egyre inkább eluralkodott a szorongás, kételkedés és beletörődés.


A Halál árnyéka

5

Lázadás

- hát mutasd meg, hogy nem igaz,
azértsem igaz, sose volt,
hogy az élet megdöglik, és
nem igaz, hogy halott a holt,
nem igaz, nem, nem, sose volt,
hogy csupasz seb vagy, vakított
szem, lefogott kéz, szótlan
szolga, ki sután tűri sótlan
sorsát;
mutasd meg: nem igaz,
hogy kutyakorbácsra születtél,
s hogy beléd marjon a veszett tél,
s a felhő higanyt záporozzon
fejedre, s hogy sose maradjon
estére annyi csöpp erőd,
hogy lerúgd a rongy facipőt;
hát mutasd meg, hogy nem igaz,
hogy elintézhet egy süket
legyintés; hogy nem számítasz
annyit, mint a tetű, az eb.
a félrelökött csizmatalp;
mutasd meg, hogy a kínt, a jajt
torkon tudod ragadni, és,
ha egyebet nem, hát merész,
szabad halált vívhatsz e rab
életre, melyben mindened
elorozták, s szíven harap,
mint a macska a madarat,
a kivetkőzött indulat;
döntsd le vérgőzös istenek
sziszegő-szuronyú szobrait,
mutasd, mutasd meg, hogy amíg
ereidben vér vánszorog,
idegeiden fájdalom,
nem hagyod, azértsem hagyod
az ezerfejű gyalázatot
sértetlen trónolni a rom-
halmazon, melyet épített;
mutasd, mutasd meg, hogy tied
az erő, bátorság, az ész,
hogy a jövő magad vagy, és
a jövő nem hal meg soha,
mutasd meg hát, hogy te vagy a
gyilkos szolgák kemény ura
s bírája: ítélj! - intenek
a vérben pácolt tetemek,
a falhoz vágott csecsemők,
a meddővé tett, drága nők
és a kiherélt férfiak
s hány vértől végtelen pillanat --
- mennyi halott, mennyi halott
szellemhangja üvölt, susog - - -
acél bátorítást (s vigaszt,
ha kell), ez ad, hogy megmutasd -
- hát mutasd meg, hogy nem igaz,
azértsem igaz, sose volt,
hogy az élet megdöglik, és
nem igaz, hogy halott a holt -

 


Napforduló

- Igen, igen, tudom. Nyári napforduló.
Hívattam, Mester, fáradjon be, Mester.
Éppen csak csúcsos süvegem
csapom fejembe. Nem szeretnék
napszúrást kapni. Egy pillanat
és mehetünk is.
Hogy ne még?
Tessék, kínálhatom hellyel is, ha már ragaszkodik
efféle formasághoz.
Hozott vodkát? Ó, csuda kedves.
Úgy ül itt, mintha örökre.
Persze, persze, hosszú a nap. Napforduló napja.
Nyári napfordulóé.
Születésnapom.
Az enyém, meg hát... az izé. Az egyezségünké.
Muszáj beszélni erről?
Muszáj?
Hogyne, hiszen a maga napja ez. A diadaláé. Tessék,
mehetünk, itt van az úgynevezett lelkem,
viheti.
Bár, őszintén szólva, nem tudom, mit eszik rajta.
De ez nem tartozik rám.
Hogy módot ad a végső számvetésre?
Muszáj meglennie?
Isten neki, fakereszt. Bocsánat, nem akartam megsérteni,
az istent csak megszokásból említettem.
Na jó.
Megbántam-e az egyezséget?
Még kérdi?
Nincs egyezség, hogy előbb-utóbb az ember meg ne bánná.
Pedig a mienk csábítónak ígérkezett.
Maga azt mondta: Ifjúság. És én bedőltem.
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig!
Muszáj folytatni? Persze, most, maga élvez.
Egyszóval: Ifjúság. Remény. Bizodalom.
Küzdelem. Siker. Győzelem. Csalódás. Újrakezdés. Remény.
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig! Ameddig akarom!
Pirospozsgás arcok. Nemi potencia.
És nyughatatlanság, örökké. Vágy, új küzdelemre, nőre,
sikerre, pénzre ésatöbbi.
Frissesség. Vígság. Céltudat. Romantika.
S a hit, a hit, hogy érdemes!
Hit a Célban és abban, hogy a Cél a Küzdelem maga!
Eredmény is, persze, itt-ott. Mézesmadzag.
Hogy abba ne hagyjam soha! Ne lehessen nyugalmam.
Mester!
Legyen ezerszer átkozott!
Maga ellopta tőlem a hitetlenség nyugalmát!
Az aggság bölcsességét!
Cinikus vagyok? No, ne mondja. Hogy oda ne rohanjak.
Ne feledje, éjfél még messze,
még mindig túl fiatal vagyok a cinizmushoz.
Éjfélig még halhatatlan vagyok.
Nem, csak a saját logikáját
olvastam a fejére, Mester.
De folytassuk. Egyszóval: Ifjúság.
Erő. Egészség. Rugalmas izmok,
sosem-meszesedő véredények,
éber agy, ép fogak, - :
megrágni a történelem rágós tényeit;
lelki immunitás,
türelem, öszvéri makacsság,
gyönyör, amennyi csak beléd fér! öröm! bosszúság!
kínlódás, eufória - mindegy: csak unalom ne!
Hogyne, tudom, így szólt az egyezség és csábított is.
Ki a fenét ne csábított volna!
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig!
S lelki immunitás:
a halhatatlanság ábrándja - végső pillanatig!
Ne szóljon közbe. Mester. Nem akartam beszélni,
maga kényszerített, hát fogja be a száját, hallgasson végig,
még messze az éjfél. Nyári napforduló!
Egyszóval: Ifjúság. Seregnyi apró és hatalmas
dolog, tény, folyamat, állapot, amit
hülye gyűjtőnéven Boldogságnak hívunk.
Az utolsó szó jogán beszélek!
Boldog voltam, igen. És fiatal, mindvégig és vidám
és küzdő kedvű és győzedelmes és csalódott és mindig újrakezdő,
örökké nyughatatlan. Becsvágyó és becsületes, remélhetőleg.
Jó volt, sok minden jó volt.
Örvendeni egy csóknak is. Megfogalmazni egy megfoghatatlan
dallamot. Vagy csak ülni a parkban, egy padon,
valakivel,
s szoknyája alatt kutakodni.
S ami legfontosabb - nem is hinni, hogy vége sose lesz,
csak megfeledkezni róla.
Pontosabban: nem gondolni rá.
Mert a meggondolatlanság az ifjak
s a feledékenység a vének szerencséje, áldása. Én
csak az előbbit tudhatom,
így szól az egyezség, ugye.
Jó volt, persze, evezni a Dunán,
felszökni zergés szirteken;
röhögni nagyokat; jó volt a hit,
hogy egy-egy mozdulatommal
valamit én is megmozgathatok,
s büszke lehetek örökös
éberségemre, Mester,
arra, hogy még álmomban is
résen vagyok s hiába akarnám
kikapcsolni fejemben a riasztókészüléket:
nem sikerülne.
Ez is hozzátartozott
az egyezséghez, a sok apró, hatalmas, jelentős vagy érdektelen
dologhoz, állapothoz, folyamathoz, amelyet
- mondtam már -
hülye gyűjtőnéven Boldogságnak hívunk.
A boldog állapothoz, amelyet
nem az eredmény, csak a szándék határoz meg. Amelyben
erőt jelent a Hit, olyan Erőt,
hogy meg kell hódolnia előtte minden emberfiának
(különben istenfia is
emberfia volt, csak törvénytelen - :
kuss, drága Mester:
az utolsó szó jogán
rosszmájú is lehetek -
aminthogy vagyok is).
Szégyen, nem szégyen, de most már
fáradt vagyok.
Nincs fárasztóbb, mint a dicséret,
s én eddig mást se tettem,
agyondicsértem, Mester, magunkat
és egyezségünket. Fáradt vagyok,
de még mindig messze az éjfél,
s munkál bennem az indulat, a végső
- nem szívesen hallgatja meg, tudom,
de nem mondok le az utolsó szó jogáról! - :
Mert jöhetsz, örök ifjúság,
boldogság, küzdelem, csalódás, győzelem, remény,
mulandó halhatatlanság, amelyről
csak az utolsó pillanatban
derül ki, hogy mulandó - :
itt van, Mester, az úgynevezett lelkem,
viheti rögtön, habár nem tudom,
mit eszik rajta. De hát
ez nem rám tartozik.
Én csak egy utolsót üvöltök,
s követelem a fáradtság jogát!
Követelem, mert végre
pihenni akarok!
Az aggság jogát is követelem,
a feledését, bölcsességét;
azt is, hogy ne érdekeljenek a nők,
hogy legyek impotens,
követelem a nyugalom jogát,
a megnyugvásét; azt, hogy beletörődjem
abba, amibe (nem, hogy nem lehet, de)
szerződésünk nem enged;
a halál jogát, igen, a Halálét
követelem, Mester! Mindent követelek,
amitől elestem ezzel az
átkozott szerződéssel!
Ó, Mester, Mefisztó,
már kezdek hülyeségeket beszélni.
Öt perc múlva éjfél. Mehetünk.

 

 

Boszorkány

piripócsi magdolna súlyos a te vétked nagy a te bűnöd kicsattanó két orcád
fekete parázs szemed sátán sodorta selyem pilláid
sátán gömbölyítette kemény kebled sátán feszítette feszes hasad
sátán dagasztotta porhanyó combod sátán húzta hosszú lábad
böjti boszorkány piripócsi magdolna tehenünk tejét szoptad csikónk csüdjét
csavartad kakasunk kukorékolását oroztad
kecskénk mekegéséből főztél bájitalt kicserélted a kapubálványt szalmánk
törekké törted szénánk murvává tapostad
gyámoltalanná gyávítottad uraink uraságát férfiaink férfiasságát
lányainktól elloptad legények tekintetét böjti boszorkány piripócsi magdolna
szombatnak éjfelén felhőt vontál a hold elé kéményen kiröpültél kopasz
hegyen csődör belzebúbbal szerelmeteskedtél kan ördöggel fajtalankodtál
bak sátánnal bujálkodtál böjti boszorkány piripócsi magdolna
kévánatosak az te bájaid bájoló pillantatod kegyes ringadozásod volnál mintha
virágszál
méreg az te illatod pillantatod gyilok halál az te gyönyörséged böjti
boszorkány piripócsi magdolna
asszonyok arcára vertél ragyát tehény tőgyére himlőt nőstény Jenner fogzó
gyermek torkába fulladást rönk-rengető férfiak hátába nyavalyát
búzás zsákunkba rágtál lukat ocsmány ocsút kevertél tiszta szemeink közé
kígyónak ő foga az te fejér fogad sárkánynak tüzes nyelve az te piros nyelved
durumónak röhögése az te kellemetes kacagásod böjti boszorkány
piripócsi magdolna
ravatal a te nyoszolyád szemfödél a te dunnád derékaljadban gyaluforgács
zizeg röpülő csészealjról kénálod az párádzó kávét
hóvihar a te leheleted jégverés könnyhullatásod mosolyod mennykővillanás
böjti boszorkány piripócsi magdolna
nyugalmunkban megbontottál múlatásunkban nyugtalanítál vágyakozásunkban
megrontottál hiedelmünkből kipenderítél
gyümölcseinket rágtad féregül vetésünkre fúvtál forró aszályt gömbbé
gömbölyítéd az földet hogy lesikuljunk róla böjti boszorkány piripócsi
magdolna
száguldozván jaguárban kendőd lobog viselsz kétágú nadrágot miként gonosz
lelkek sátán gurította autóban
kévánkoztál földről elfelé fölfelé angyaloknak magas honába ördögöknek
segélyével röpködni fölöttünk villámokkal cicázni böjti boszorkány
piripócsi magdolna
elszaporítád az embert támasztottál viszályt hogy egy a mástól ne férjen
kábítottál jövendőnek ígéretivel
kedves az te alakod babusgatásod kellemetes a kerge elméjűeknek játszadozol
radioaktivitással kitalálsz nékiek új halmazállapotokat hogy álmuk
legyen lidérc ébrenlétük vívódás böjti boszorkány piripócsi magdolna
fülbe súgván-hazudod hogy nem oly okosak nem oly ostobák nem oly
gyöngédek nem oly aljasok az emberek mint látszanak
elloptad halálon túli életüket hogy itt e földön küszködjenek örökké
nemzedékről nemzedékre te valál Érisz almája böjti boszorkány
piripócsi magdolna
legyen élted haláltalan
föld is bé ne fogadjon
hütös urad magtalan
méhed meddő maradjon
gyomként vettess gyehennára
éltedben éltedben
mastan húzzunk karóba
megdögölni ott se tudj
mast feszítsünk keresztre
lelked el ne szállhasson
mastan süllögj máglyánkon
rikótozz röhögjünk
mastan hasad fölmetszvén
elvérezz meg ne halj
benzinnel is leöntünk
füstjiből szőj keszkenőt
eb ugasson kert alatt
ne moccanj ne moccanj
tank tiporja testedet
törten is tápászkodj
ciántól is fulladozz
a halál ne fogjon
szájad szóljon igazat
ne higgyék ne higgyék
akit szeretsz pökjék rád
eltűrjed eltűrjed
rusnya böjti boszorkány
boszorkány boszorkány
haláltalan boszorkány
boszorkány boszorkány
súlyos a te vétked nagy a te bűnöd kicsattanó két orcád fekete parázs szemed
sátán sodorta selyem pilláid
sátán gömbölyítette kemény kebled sátán feszítette feszes hasad sátán
dagasztotta porhanyó combod sátán mintázta hosszú lábad
kegyes böjti boszorkány
virágom virágom

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr48551194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.