Olvass!

KönyvesBlog

Spirónak igaza lett

2008. július 14. wolferl

B+
Spiró György: Álmodtam neked, Budapest, Scolar Kiadó, 2007., 342 old., 2950 HUF

 

Spiró György különös jelenség a kortárs irodalomban. Míg a kultikus 86-os korszakhatár Nádas és Esterházy nevével jelölt prózafordulata papíron megtörtént, ő hangos közönségsikert könyvelhetett el és minden más alkotónál markánsabban írta be nevét elsősorban színpadi műveivel a köztudatba. Amikor pedig a kilencvenes években minden magára valamit is adó szerző kötelességszerűen a szövegközpontú írásmód gyakran kétes kimenetelű technikáival kísérletezett, ő következetesen ragaszkodott a saját nyelvi stílusához és az akkoriban lesajnált történethez. Neki lett igaza: az elmúlt évtized visszahozta a mesélőkedvet, s míg a jelentős művek mellett jó néhány középszerű posztmodern szöveg született, ő a Fogsággal elérte rég vágyott célját: megírta azt az olvasók és a kritika által is elismert meghatározó nagyregényt, amelynek súlya alatt valóban beszakadt az asztal. Spiró mellesleg azért is furcsa zárvány a kortárs irodalmi életben, mert nemcsak minden aktuális divaton felül álló írói gyakorlatából nem enged, de sem személyiségét, sem életművét nem lehet beszuszakolni egyetlen irodalmi vagy értelmiségi szekértábor ideológiájába, értékrendjébe. Mondhatni, ő kezdettől fogva saját magát képviseli és írja. Pályájának csúcsa kétségkívül a Fogság, de épp ezért tanulságos az opus magnum felől visszaolvasni az eddigi életművet.

Az Álmodtam neked című elbeszéléskötete eredetileg 1987-ben jelent meg, azóta 2000-ben látott napvilágot új darabokkal, legutóbb pedig néhány hónapja. Tömzsi, vaskos, de jól forgatható, szépen kivitelezett, olvasóbarát kötet, amely 44 novellát tartalmaz. Egy elbeszélés-gyűjtemény létrehozása esetén általában fennáll az a veszély, hogy az anyag nincs fegyelmezetten megrostálva, a végeredmény pedig minden erőfeszítés ellenére eltérő színvonalú rövidprózák sorozata, magyarán heterogén marad. Spiró kötete sem makulátlanul tökéletes válogatás, hiszen találhatók benne egyértelmű remekművek, de „csak” jó és közepes elbeszélések is, ám összességében mégis az egységes műalkotás benyomását kelti. Az elmúlt két évtized olvasási stratégiái általában az önéletrajzi szövegek mentén jelölték ki a szövegek helyét, ám e befogadási mód ellen már több korabeli kritika is tiltakozott. Bár az elbeszélő legtöbbször egyes szám első személyben szólal meg és a történetek a szerző életének eseményeiből eredeztethetőek, a valóság és a fikció jól ismert, egyébként is problematikus viszonya mellett, ezek az írások világosan kirajzolnak egy tudatos írói konstrukciót.

Mint máskor, a szerző most sem csak magáról beszél. Spiró írói-drámaszerzői világa mindig is a történelembe vetett törékeny egyén ábrázolásának jegyében jött létre. Ezúttal egy kortárs értelmiségi hős próbál boldogulni a huszadik század második felének kopott és vigasztalan közép-európai világában. A hős a második világháború végén fogan, gyermekkorát a sötét ötvenes évek árnyékában tölti, körvonalazódik szellemi horizontja, s a hetvenes évektől a korabeli értelmiségi osztály tagjaként viaskodik önmagával és környezetével. Az elbeszélések többsége egy-egy figyelemre méltó szituáció, élet- és határhelyzet, konfliktus megragadása, háttérben a korral. A történeteket erős motívumháló kapcsolja össze, s ezek a visszatérő elemek egy életút határköveit rajzolják meg, középpontban az apa és a volt feleség tragikus halálával, a korszak és helyszín bemutatásával, az alkotáslélektan dilemmáival.

Valójában nem feltétlenül szükséges a kötetet hagyományos novellagyűjteményként olvasni. Míg a hős magánéletével szembesülünk, az elbeszélések láncolatán át megteremtődik egyfajta regényvilág, amely egy történeti kor lenyomata, ahol a szuverén egyén keresi identitását, igyekszik túlélni és alkalmazkodni, miközben legfőbb etikai viszonyítási pontja a szellemi függetlenség és a diktatúra keretein belül is a szabadság eszménye marad. Ez a koncepció legfeljebb az álomszövegek esetében nincs mindig érvényben, s bár közöttük is akad remek teljesítmény, némelyik beválasztása számomra nem tűnik indokoltnak.

Hasonló kortörténeti, személyes élményeken alapuló elbeszélések az utóbbi években is rendre keletkeztek, a mára divatossá vált retró-atmoszféra azonban egészen másként működik Spiró novellisztikájában. Ezekben a szövegekben ugyanis nyomát sem lelni a megszépített múlt nosztalgiájának vagy a korfestő stilizációnak, sokkal inkább a megszenvedett korszak szürke hétköznapjaiba nyerhetünk bepillantást, ahol a hős nem saját bukdácsolásainak narcisztikus tolmácsolója, hanem egy embertípus megtestesítője és egy világértelmezés médiuma.

Nem kétséges, a szerző pesszimista. Mindent kíméletlenül világosan lát, tapasztalatai révén pontosan ismeri az esendő ember hibáit, a bűnt és a fájdalmat, tisztán látja és érzékeli az idő kegyetlen működését. Mást nem tehet, mint tehetetlenül figyeli és orvosi precizitással leírja a körülötte lévő részvétlen világ természetét, amely lényegéből adódóan semmilyen tekintettel nincs az egyes emberre, s amivel szemben a individuum egyedüli méltósága legfeljebb a tiszta értelem és az önirónia. Legjobb novellái talán éppen azok, ahol ez az egzakt, gondolkodó tekintet egészen sötétre vált. Az Apámmal a meccsen, a Babilonban megdrágult a tej, A szent poézis vagy a Triptichon a magyar elbeszélés történetének ragyogó fénypontjai. S fontos megemlíteni a címadó elbeszélést is, ahol a halott apa elbeszéletlen álmának misztériuma lesz az írói működés kulcsa: egy örökre eltemetett történet, amelynek hiányából talán tartozásként a szerző egész írásművészete fakad.

Az Álmodtam neked nyelvileg szintén erős munka. Spiró novellaeszménye mindig is a sűrű, tömör anyagformálás volt (ezért rajong bevallottan például Bodor Ádámért), s ezt a szándékot jelzik a novellák keményen megdolgozott mondatai. A kopogós stílus végül azonban fellazul, s egyes pillanatokban egészen emlékezetes, élőbeszédszerű írásokat is eredményez.

Ha a Fogság előzményét keressük, érdemes tehát visszaballagni pár évet az időben. A nagy regényalak, a rövidlátó Uri már ezekben az írásokban is felbukkant, csak nem egy ókori fiú, hanem egy tiszta tekintetű magyar értelmiségi figurájában.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr95556344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.