Olvass!

KönyvesBlog

Összegubancolódott sorsok, szerelmek

2008. augusztus 16. LeLoup

A+
Miklya Luzsányi Mónika, Madárkenyér (novellák) Ráday Könyvesház, Budapest, 2007, 1200 Ft

 

A metrón nyitottam ki először ezt a könyvet is, hogy fél oldallal később riadtan csapjam be, mint aki rádöbbent, hogy véletlenül Viktória Cuveé-t bontott a nagyvadászhoz. Aztán utána majdnem egy hónapig (!) hurcoltam magammal aktatáskában, hátizsákban, keresve a megfelelő helyet és időt, amíg egyszer a nagymarosi strandon, szemben a felhős égbe nyúló visegrádi várral, a fövenyre terített takarón rágyújtottam egy cigarettára, és tudtam, hogy kinyithatom.

Már kézbe venni is jó érzés, egyszerűségében szép kemény papír borító, barna és fekete csupán, mint tűzvész után az erdő. Semmi fülszöveg, semmi méltatás, ilyen erősen még nem éreztem a mondás igazságát, hogy a jó bornak valóban nem kell cégér.

A novellák nem a szó szoros értelmében vett elbeszélések, gyakran nincs is valódi történet bennük, hanem gyermekkorból megkövült és a felszín alatt lappangó érzésekről, félresiklott sorsokról, elválaszthatatlanul egymásba gubancolódott életutakról szóló mesék. Mesék, mert álomszerűek, hirtelen a semmiből előugró emlékfoszlányokkal, egy mondóka, egy ráolvasás, és egyszerre válik valószerűtlenné és valóságossá az egész. Valószerűtlen, mert hát teszem azt ki a francnak jut eszébe gyerekverseket citálni öngyilkossága előtt, és valóságos, mert hát ki másnak, mint az öngyilkosnak, csak a teljesen hülyék hiszik a mai napig, hogy életünk, gondolataink és érzelmeink lineáris irányban haladnak, ahogy a Romana meg a Tiffany szerzői írják. Ez a kavargó, látomás-szerű szövegfűzés azonban nem öncélú, aránnyal szerkesztett, bele lehet zuhanni, mint egy kútba.

A karakterek ábrázolása is jó, pedig nincs róluk semmilyen leírás, milyen magas, milyen a haja és a szeme színe, hányas cipőt hord, valljuk be végre, hogy ezek az adatok csak a rendőrségi nyilvántartásnak fontosak, épkézláb ember nem azért szeret bele valakibe, mert jól szabott öltönyt vagy kosztümöt visel. A szereplőket a gyermekkorukból elővillanó képeken és tetteiken, gondolataikon keresztül mutatja be viharos érzelmekkel, amilyenekkel eddig csak Szabó Magdánál találkoztam (mit ad Isten, az Örökség című novellát pont neki ajánlják).

A novellák amúgy történetileg nem alkotnak egységes füzért. A történetek által behatárolt korszak azonban tetten érhető, az első világháború környékétől a nagy és dicsőséges rendszerváltás idejéig terjed. Ez azonban csak conditio sine qua non, egy szükséges keret, amit a szerző kénytelen megadni, „/…/hiszen ha medre nincs – oly szánandó a tenger”. Az elbeszélt események és a sorsok szempontjából természetesen a történeti korszak jelentőséggel bír, de ugyanezen szerelmek, sorstragédiák minden időkben, minden helyeken megtörténnek, csak a nevek és az évszámok cserélődnek.

Miklya Luzsányi Mónikáról korábban nem is hallolttam; bár nevéből sejtettem, és utóbb be is igazolódott, hogy a Könyvesblog egyik szerzőjének édesanyja, de aki elolvassa a kötetet, tudni fogja, hogy ez nem befolyásolt a jelen recenzió megírásakor. A készülőfélben levő honlapja sem bővelkedik információkban; mindössze annyit sikerült kiderítenem, hogy jelen kötetben megjelent novellái közül párat (pl. ezt meg ezt) a Holmi irodalmi folyóirat közölt, könyvei is jelentek már meg... de ez a kötet műremek. Kár lett volna kihagyni.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr15594281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.