Olvass!

KönyvesBlog

Öngyűlölet és segélykiáltás

2008. szeptember 15. marczisovszkyanna

B-
Zsolt Béla: Kínos ügy,
Ulpius-ház Kiadó, 2008,
326 oldal, 2999 forint
 


Zsolt Béla újbóli felfedezése és megismerése az Ulpius Anno-sorozatnak köszönhetően újabb fejezethez érkezett: a Házassággal végződik és a Duna-parti nő mellett megjelent Kínos ügy című regénye is.

Zsolt Béla neve elsősorban a két világháború közötti ellenzéki, harcias publicisztikáiról ismert. A két háború között ellenzéki újságíróként dolgozott, különböző irodalmi és közéleti folyóiratok (többek között Tavasz, Világ, Magyar Hírlap, Az Újság, A Toll) szerkesztője, munkatársa volt. 1942-ben munkaszolgálatra küldték, 1944 januárjától a nagyváradi gettóba került, ahonnan sikerült megszöknie, de Pesten elfogták és Bergen-Belsenbe vitték. Szerencsés módon ezt is túléli, 1945 tavaszától újra Pesten dolgozik, és a Polgári Radikális Párt képviselője. 1949-ben halt meg.

Elképesztő gyorsasággal dolgozott, életét különböző kávéházakban töltötte (a hagyomány szerint – ahogy Kőszeg Ferenc írja a Kínos ügy utószavában – éjszakánként nyolcvan cigarettát szívott el, rengeteg feketét és nyolc-tíz konyakot ivott). Népszerű, vonzó férfi volt, a pesti nagyvilági életmód ellenére azonban továbbra is a nyomorúságos válságévek krónikása maradt. Ám a sikeres újságíró regényírói karrierjének megítélése korántsem ilyen egyértelmű. Stílusa túlságosan lecsiszolt, a történet kiszámítható, adatszerűen precíz. Főhősei gyakran neurotikus, boldogtalan, kiábrándult polgárok, akik képtelenek alkalmazkodni a kor elvárásaihoz, ezért sorsuk minduntalan a bukás. Regényei a Horthy-kor Magyarországának bénító, fojtogató légkörében játszódnak, így az 1935-ös Kínos ügy is.

A regény Hell Sándor főorvos felismerésével kezdődik, rájön, hogy felesége megcsalja: a doktor egy budapesti moziban észreveszi, hogy legjobb barátja, „Nagy Gusztáv papír-nagykereskedő felesége kezére tette kezét”. A regény jelene ettől a pillanattól kezdve egészen az utolsó fejezetig zárójelbe kerül: Hell doktor feleségének „lebukása” mintegy kikényszeríti a doktor visszaemlékezését, elvezetve az olvasót a végkifejletig, Hell öngyilkosságáig. Zsolt Béla publicisztikáiban reménytelen elszántsággal küzdött a Horthy-korszak egyre fenyegetettebb polgári szabadságáért. Regényeiben ugyanakkor kíméletlenül ostorozta ugyanazt a polgárságot, aki nem akart és nem tudott szembenézni helyzetével. A nászúton Hell beteg kisujját félti, sántításra hivatkozva nem tölti minden percét újdonsült feleségével. A beteg kisujj és a változásoktól való félelem gunyoros párhuzamba állítása utal azokra a polgárokra, akik forradalmat akarnak, de a forradalmi változásoktól elrettennek „… én a forradalom nászágyán is úgy feküdtem, mint a feleségem mellett a hálókocsiban: az aktusban részt vettem, de közben gyáván és alattomosan vigyáztam, hogy bele ne üssem valamibe a kisujjamat.”

A regény fokozatosan végigveszi a józan, tisztánlátó Hell doktor különböző kiugrási kísérleteit, ahogy megpróbálja helyrehozni kisiklott életét. Már a nászúton megfogalmazza magában, hogy soha nem szerette, és nem is fogja szeretni feleségét, Arankát. Aranka „arca és a teste is elviselhetetlenül szabályos”. „Ilyen nők mellett válik az ember cselédvadásszá – gondolta Hell –, ilyenektől kap ellenállhatatlan vágyat, hogy éjszaka belopózzék egy kövér szakácsnőhöz.” Hell ezen vágya nem is marad sokáig kielégítetlen: a kórházi asszisztensnő, Nusika hamar kegyeibe fogadja. Nusikán keresztül Hell megismerkedik a fiatal medikus Szatyor Kálmánnal. A gátlástalan gyakornok azonnal protekciót és állást kér Helltől, aki – megbabonázva a fiatalos magabiztosságtól – behódol Szatyornak. Furcsa viszony alakul ki kettejük között: a zsidó entellektüel, a szelíd főorvos aláveti magát az agresszív, feltörekvő, és nem utolsó sorban antiszemita fiatalnak. Kapcsolatuknak egy „kellemetlen incidens” vet véget, egy bécsi konferencián Hell – a szokásostól eltérően – megtagadja, hogy pénzt adjon Szatyornak, aki erre durván nekimegy: „Nem adsz, büdös zsidó? – ordította a fiú, és patakzó káromkodások közben verni és fojtogatni kezdte.” Az eset után Szatyor lemond asszisztensi állásáról, és egy rendőrtiszt javaslatára megpályáz egy fogházorvosi állást. Hell következő hónapjai, évei a céltalan bolyongásról szólnak, így jut el egy nap – véletlenül – a börtönhöz. A főorvos tanúja lesz egy statáriális tárgyalásnak – fiatal, szegény fiú, aki végső kétségbeesésében, miután megtudta, hogy barátnője gyereket vár tőle, ki akart rabolni egy bankot, de azonnal elkapták. Hell végignézi az akasztást, majd felkeresi a fiú barátnőjét, hogy pénzt adjon neki. A mindenből kiábrándult polgár, aki végső elkeseredésében a szegények felé nyújtja segítő kezét, itt is önzést, rosszindulatot talál.

Zsolt Béla regényírói stílusa – talán publicista énjének hatására – nem nevezhető váratlannak, újszerűnek. A lineárisan haladó cselekmény, amely a regény kerettörténetét készíti elő, hagyományos szerkezeti elvet követ, a nézőpont mindvégig változatlan, kizárólag Hell Sándor szemszögén át láthatjuk a világot. A választékos beszédstílus és szóhasználat (kedvenc szavaim: szoányírozott, gondolier) azonban olyan békebeli hangulatot idéz, amikor még természetes volt, hogy az ember angolul, franciául és
németül minimum folyékonyan beszél, amikor Budapest világváros volt, lakói pedig világpolgárok. Egy letűnt kor nyelve és világa elevenedik meg, egy olyan időszak, amelyben fokozatosan szűnt meg az addigi értékrend, visszafordíthatatlanul menetelve egy új világ, a fasizmus felé.

Hell, németül ’világos’, angolul ’pokol’, mintha a világos látás a pokolra vezetne. S mi a kínos ügy? Világosan látni a fokozatos kudarcokat, a bukást, a kiúttalanságot. Reméljük, hamarosan új kiadásban olvashatjuk Zsolt Bélától a Kilenc koffert is, amely – lezárva az életművet – a háború éveit meséli el.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr72631757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.