Olvass!

KönyvesBlog

Fehér Béla: Filkó - részlet

2008. szeptember 25. könyvesblog

Fehér Béla: Filkó, Magvető, 2008, 335 oldal, 2690 Ft 

 
Görbekerti Filkó, a negyvenhat éves teherautósofőr, május óta hordta a homokot az útépítésre, de csak nyár végén látta meg először az új kurvát. Ott ringatta magát a betonút mellett, a fojtó kipufogóködben, a haldokló fák és a portól szürke bokrok előtt, a földút torkolatánál. Az a földút a fiatal akácfákból álló vékony erdősáv mögött megbújó roncstelepre vezetett. Filkó egyszer márjárt arra. Dísztárcsákat akart vásárolni az öreg Ladájára, de nem kapott négy egyformát, ráadásul kis híján széttépték a farkaskutyák. A tulaj éppen a lapátrugókat próbálta kiverni egy szélütött, orosz katonai dzsipből, és az ötkilós kalapács csattanásaitól nem hallotta meg az ugatást. Azon az augusztus végi délutánon éppen üresen robogott vissza a homokbányába az utolsó fuvarért, amikor észrevette az új lányt. Ugyanott ácsorgott, ahol addig a festett hajú, foghíjas kurva járkált a miniszoknya alól kilógó virsliszínű, visszeres lábaival. Legtöbbször agyonmosott piros kardigánt viselt, hogy messziről észrevegyék. A sofőrök csak Cumisjucinak hívták. Ez az öreg kurva név szerint ismerte a sofőröket, és mindig integetett nekik, ha a súlyos billenős teherautóikkal szelet vetve eldübörögtek előtte az úton. Az új lány egészen más volt. Nem lehetett több huszonöt évesnél. Legfeljebb húsz, ha beszámítjuk, hogy a szakma öregít. Fényes, vadszilvavörös haját kontyba tűzte, és ha kocsi közeledett, könnyedén körbefordult, hogy megmutassa a zsebkendőnyi sortból
kifehérlő apró fenekét. Mellre feszülő sárga trikót hordott, így aztán még a vak is látta, hogy az alakja tökéletesebb már nem is lehetne. Amikor Filkó először pillantotta meg az új kurvát, levette a lábát a gázról, vastag, szőrös karját kilógatta az ablakon, és integetett neki. A lány nem válaszolt a mozdulatra, arcáról lefolyt a kihívó mosoly, gyanakodva nézett vissza. Filkó úgy érezte, nem is őrá csodálkozik, hanem a teherautóra. Amennyire futólag megfigyelte, a lány arca is elfogadható, bár kicsit közönséges, talán az alacsony homlok, a hosszúkás, csontos orr miatt, de azért szabályos, szép vonásai vannak, és a napbarnított arc közepén úgy rikít a rúzzsal kihúzott száj, mint egy friss seb. Filkó mindig is szerette a közönséges arcú nőket. Egyébként hadilábon állt az arcokkal. A falusiakat bárhol felismerte. Azoknak nem közönséges arcuk volt, hanem vagy kalácsképük vagy szíjas, legyalult pofájuk, amelyen úgy feszült a fénytelen bőr, mint egy elhasznált táskán. A városi nők közönségessége volt a legvonzóbb rejtély Filkó számára. Mi hát a közönségesség? Talán egy árnyalat a sok közül? Szőke, barna, vörös, fekete, közönséges. Nem tudta megfejteni, miféle láthatatlan máz festi fel a közönségességet. Ha valamelyik kocsmában, vagy kisvendéglőben sikerült magányra találnia, szívesen bámulta a női arcokat. Látott szépet, csúnyát, undorítót, kedveset, naivat, semlegeset, tenyérbe mászót, ostobát, és ahogy nem volt számára minden buta arc egyben közönséges, a szépek között, ha ritkán is, de talált ilyet. Sőt, főleg ott talált. Így aztán Filkó teljesen tanácstalanul állt. A végén azzal vigasztalta magát, hogy a közönséges arcú nők mind egy szálig szívhez szóló, búgó, mély hangon szólalnak meg, de a lelke mélyén sejtette, hogy valamelyik előbb utóbb csipogó fejhangon hajol majd hozzá, hogy tüzet kérjen. Csirip-csirip, van tüzed, öreg harcos? Van, hát! Csirip-csirip, akkor adjál hozzá cigit is, oké? Elhatározta, ha harminc perc múlva majd visszafelé jön homokkal megrakodva, még jobban lelassít, és alaposabban megnézi magának ezt az új kurvát, mert ha csakugyan olyan bitang jó, akkor nem fogja rá sajnálni a pénzt. Amíg a kanalas kotrógép rakta a kocsiját, Filkó nem is tudott másra gondolni, csak a lányra. Megkívánta, vágyott rá. A lökhárítónak támaszkodva rágyújtott, és az agyagos, sárga homokot rugdosva eldöntötte, hogy nem csak lassítani fog, hanem meg is áll, és megkérdezi az új kurvától, hogy mi van az étlapon, és mibe kerül a műsor. Aztán csak közbejött valami. Majdnem egy órát vesztegelt a bányában, mert a kotrógép emelőkötele rakodás közben kiugrott a csigából, és meg kellett várni, amíg helyrehozzák. Visszafelé úton beletaposott a gázba, de hiába igyekezett, az új kurvát már nem találta a helyén. Nem csodálkozott rajta, hogy elvitték egy fordulóra, mert ha az öreg kurva nem tér vissza a placcra, akkor ennek a lánynak olyan forgalma lesz, hogy előbb-utóbb sorszámot fog osztogatni. Az útépítéstől háromszáz méterre alakították ki az új ideiglenes telephelyet, a régi innen öt kilométerre volt, túl a vasúti járműjavító üzemen. Húsz napja költöztek át, még nyersen virítottak a kerítés lehántolt faoszlopai, és a drótfonatnak se volt még ideje berozsdásodni. A földutat azonban már felszántották a nehéz kerekek, a megalvadt sár mély csatornákba merevedett, még a bikaerős billenősök is csak nehezen küzdötték át rajta magukat. Amikor Filkó utolsónak bevergődött a telepre, sokan már a kocsijukat slagozták, néhányan pedig vastag sugárban engedték magukra a vizet a gumicsőből. A zuhany nem működött, állítólag kilyukadt a tartály. Filkó a földre ugrott a vezetőülésből, és mindjárt meghallotta, hogy az öltözőbódé zeng az ordítozástól, valaki bikahangon mesélt, röhögés harsant, közben az öltözőszekrények pléhajtaját csapkodták. Odament a kis Szilimányhoz, aki a rövid, görbe lábain ugrált a teherautója körül. Megpróbált beslagozni a dupla kerekek közé, az inge már csurom víz volt, haját sár lepte, mert egész nap homokfelhőben dolgoztak, és a por összekeveredett az izzadsággal. Filkó megkérte a kis Szilimányt, hogy mossa le az ő kocsiját is, aztán bement az öltözőbe. Nem szólt senkihez, gatyára vetkőzött, és mosakodás nélkül magára húzta a kitérdelt farmernadrágját, a barna pólóját, a fekete bőrzakóját, amit a feleségétől kapott a negyvenedik születésnapjára. Az ajtóra akasztott törött tükör előtt megfésülködött, a kisujja körmével megvakarta az orrnyergén viszkető borsószemnyi szemölcsöt, és már inalt is a Ladájához. A kis Szilimány csak nézte, hogy hová dobbant ilyen sietve ez a tirpák vakegér, hiszen máskor utolsónak készül el, és sötétben ténfereg haza a szállásra, három liter sört lötyögtetve a gyomrában. Az új kurvát Filkó megint nem találta a helyén. Először tovább akart menni, aztán mégis fékezett, rákanyarodott a földútra, és leparkolt a porlepte bodzabokrok mellett. A betonúton zümmögött a forgalom, távolabb a szemétégető hosszú kéményéből egyenesen felfelé szállt a füst, beállt az alkonyat előtti szélcsend, és ki tudja miért, frissen pörkölt kávé szaga lengte be a tájat. Filkó egy darabig ki se szállt a kocsiból, onnan tartotta szemmel a terepet. Zenét keresett a rádióban, egyik cigarettát szívta a másik után, aztán mikor elunta az üldögélést, ténfergett a bokrok között, kisétált a betonútig, meg vissza. Amikor mély lélegzetet vett, azt képzelte, hogy csoda történik, és a pörkölt kávé karcos szagát a lány édeskés illata váltja fel. Filkó unalmában száraz ágdarabot rugdosott maga előtt, és nem értette, vajon miért hiszi azt, hogy az új kurva édeskés illatot ereget magából. Több mint egy órát várakozott hiába. Csak egyszer csillant fel a remény, amikor egérszürke, öreg Opel állt meg a földút torkolatánál, de nem a lányt hozták vissza. Munkaruhás férfi ült a
kocsiban, sietősen kiszállt, és a bokrok mögé húzódva hosszasan vizelt. Közben valami felismerhetetlen slágert fütyült. Amikor Filkó éppen indult volna, ragacsos szőrű, félszemű kóbor kutya ült le a kocsija mellé. Filkó mondta neki szépen, hogy kotródjon onnan a tetves francba, mert meg akar fordulni,
de a kutya rá se hederített, nézegetett másfelé, erre Filkó kipattant a volán mögül, felkapott egy követ, és meg akarta dobni a kutyát, de az addigra már nem volt sehol.
– A rohadt dög anyádat! – mondta, amikor visszaült a kocsijába. Este a szálláson dühöngött a szokásos kártyaparti. Szilimány, Só Ottó, Kabar Sunyó és Ojtó verték a blattot a négyágyas szobában, a vaslábú asztalon, a negyvenes égő alatt. Néhányan körülállták őket, volt aki már csak gatyát és atlétát viselt, mert lefeküdni készült. Azt úgyis tudta mindenki, hogy mi lesz a parti vége, mert Kabar Sunyó az ötödik üveg sör után már nem ismeri fel se a makkot, se a tököt, vagy összedobja a lapokat és anyázni kezd, vagy lemegy még néhány sörért a Csigába, és akkor megbicsakló, hamis hangon addig énekli majd a folyosón tántorogva, hogy „Elvitted tőlem az álmaimat, pedig az élet csak gyertyaláng”, amíg valaki fel nem kel az ágyából, hogy leverje, mint vak a poharat. Kabar Sunyó nem sokkal azután került a szállóba, hogy a fiát halálra gázolta egy motor. Munka közben egy korty se ment le a torkán, utána viszont nem válogatott. Rumra és cseresznyére itta a sört. Keverékkel járok, mint a Trabant, ez volt a szava járása. Stokker gondnok eddig háromszor hívta ki Sunyóhoz a mentőket. Kétszer eszméletlenre vedelte magát, el kellett vinni gyomormosásra, egyszer pedig legurult a lépcsőn, és beverte a fejét a radiátorba. Nyolc öltéssel varrták össze a homlokát. Amikor visszajött a kórházból, csak ennyit mondott: Uraim, ez is megvolt. A szállásra érve Filkó beállt a forró zuhany alá. Lehunyt szemmel verette magát a gőzölgő záporral, aztán éppen a törölközőtartónál tocsogott a mocskos kövön, amikor berúgta az ajtót a Bika, aki korábban Filkó szobatársa volt, de aztán áthurcolkodott a hatágyasba, mert az lett a testépítő szakasz. Azok nem cigarettáztak, nem jártak sehova, legfeljebb néha elvonultak piálni, és tökrészegre itták magukat, amúgy órákon át némán súlyzóztak, és olyan izzadtságszagot termeltek a szobájukban, hogy csípte az ember szemét.
– Mosd meg a hátam, Filkó bátyám! – kérte Bika, és Filkó szó nélkül visszacsattogott a fröcskölő zuhanyrózsa alá. A Bika szétvetett lábakkal nekitámaszkodott a kérges csempének, mintha el akarná tolni a falat, és feszesre görbítette a hátát, hogy Filkó jobban tudja sikálni a körömkefével.
– Láttad az új kurvát? – visszhangzott a kérdés a csobogás alól.
– Nem – vágta rá Filkó, és egy pillanatra azt hitte, hogy a Bika belelát a gondolataiba. – Nem láttam.
– Nagy kár! Az öreg spiné eltűnt. Egy fiatal bögre pottyant a helyére. Előbb-utóbb megetetem fejhússal – röhögött gurgulázva a Bika, és a tenyerével játékosan a zacskóját emelgette. Szőnyeg Bandi, Filkó szobatársa, a kék szemű, tejfelszőke, erőteljesen kopaszodó markolókezelő éjfél után néhány perccel érkezett vissza a szállásra. Filkó még nem aludt, háta mögé gyűrte a párnát, és keresztrejtvényt fejtett az ágyban. Közben hallgatta a táskarádiót.
– Meg se kérdezed, mi az ábra? – kérdezte Szőnyeg Bandi, már az ajtóból. Vigyorgott, mint a fakutya, és leült Filkó ágya szélére. – Sínen vagyok. Úgy fest, hogy minden rendbe jön az asszonnyal.
– A nadragulya népies neve. Mi a szar lehet az? – kérdezteFilkó.
– Figyelsz rám? Lesmároltam a lépcsőházban, de a lakásba nem engedett be, pedig piszkosul megdugtam volna. Kiderült, hogy az élettársát már két hete kidobta. Szabad a pálya, érted?
– M-mel kezdődik, hét betű.
– Hallod, amit mondok, te sügér? – kiáltott Szőnyeg Bandi, és kikapta Filkó kezéből a keresztrejtvényt. – Ha így megy tovább, karácsonyra otthon leszek! Papucsot húzok, nézem a tévét, közben zabálom a töltött káposztát!
– Hát, zabáld – rántotta meg a vállát Filkó.
2.
Az új kurva másnap csak kora délután jelent meg a placcon. Combra tapadó miniszoknyát, szegecselt bőrsarut és vékony, áttetsző fehér blúzt viselt. A haját most leeresztve hagyta, de hátul masnit utánzó piros műanyag csattal fogta össze. Filkó egész délelőtt erre a pillanatra várt, azonban egy belső hang mindvégig arra figyelmeztette, hogy nem kell a találkozást elsietni. Filkó nem szerette, ha a belső hang beleszól az életébe, most mégis úgy döntött, hogy hallgat rá: még vár, figyel, egyelőre nem szólítja le. A földút torkolata előtt száz méterre kiállt a betonút padkájára, bekapcsolta a vészvillogót, kicsomagolta a papírból a kenyeret, a húsz deka főtt tarját, a savanyított cseresznyepaprikát, és hozzáfogott ebédelni. Úgy gondolta, hogy közben majd szemmel tartja az új kurvát. Öt perc sem telt el, amikor szakadt Mercedes fékezett a bokroknál. Lyukas kipufogója úgy ugatott, mint a géppuska. A lány bedugta a fejét a letekert ablakon, rövid ideig tárgyalt, aztán bepattant az első ülésre. Filkó csak most vette észre, milyen vékony, mégis izmos, napbarnított lába van az új kurvának. Begyűrt a szájába egy szelet füstölt tarját, kenyeret tört hozzá, és maga se tudta miért, azt gondolta, hogy annak a fényes, sima lábnak eperszaga van. Lezavart két fordulót a homokbánya és az útépítés között, de a lányt egyszer sem találta a helyén. Amikor harmadszor fordult, és üresen robogott vissza a homokért, végre megint ott ácsorgott, és Filkó arra gondolt, hogy tovább mégsem kockáztat, azonnal megáll és beszél vele. Az út szélére kormányozta a kocsit, a motort se állította le, de amíg arra várt, hogy átkelhessen a betonúton, egy billenős kocsi állt meg a túloldalon, és felcsípte az új kurvát. A sofőr a zöld teherkocsijáról felismerte Filkót, intett neki, kiáltott is valamit, de nem lehetett érteni mit, mert éppen egy iskolásokkal tömött autóbusz dübörgött el az úton. A lányt Só Ottó, ez a nagypofájú, sittet is megjárt, dagadt gyerek vitte el. Filkó csalódottan visszamászott az ülésre, két nagy tenyerével rácsapott a volánra, és a visszapillantó tükör elé tolva az arcát, seggfejnek nevezte magát, amiért második napja vacakol ezzel az új kurvával. Hát mire várunk? Mégis mire? Be kell neki vágni, hogy a szeme szikrát hányjon, mondta magának, aztán beindította a motort. Megtett újabb két fordulót, azalatt kitervelte, mit fog csinálni. Amikor harmadszor jött vissza megrakodva, a földút torkolatánál lelassított, húsz méterre a lánytól finoman kiállt, aztán mindjárt kettesben próbált elindulni, hogy az új kurva lássa, hogy valami baj van, piszkosul rángat a kocsi. Kiszállt, felmászott a lökhárítóra, és felnyitotta a motorházat. Babrált valamit, de nem is figyelt a keze alá, hanem megpróbált kilesni a motorháztető fedezékéből. A lány türelmetlennek, vagy inkább zaklatottnak látszott, le-fel járkált, mint akit ketrecbe zártak, négyet előre, négyet vissza, közben a szeme ide-oda ugrált, mintha nem tudná, merről jön az ellenség. Játszott a napfény a nyakán, a lába szárán. Filkó megállapította, hogy az új kurvának közelről is olyan kifogástalan az alakja, mint egy szobornak. Ha ez elkapja a fütyköst, egyből felvirrad a vasárnap, gondolta, és belevigyorgott a motorházba. Pipacsvörös, öreg amerikai sportkocsi érkezett, akkora, mintegy uszály. A lány jól ismerhette, mindjárt nyitotta az ajtót, nevetvebeszólt valamit, aztán beszállt. Az autó befarolt a földútra, és Filkó úgy tippelte, nem sokat mehetett, hamar kikapcsolták a motort. Leugrott a lökhárítóról, és besurrant a bokrok közé. Hajlongott, lesett, de nem látott semmit. A földút üres volt az első kanyarig. Csörtetett tovább, aztán kis híján nekigyalogolt a sportkocsinak. A fara lógott ki egy bokor alól. Szerencsére nem vették észre, javában kamatyoltak. Filkó óvatosan hátrált, végül
futva tért vissza a billenőshöz. Tíz perc múlva a lány ott állt Filkó mellett, bámult fel a motorházra.
– Mi van? Lerobbantál? – kérdezte derűsen. Filkó nézte, hogy milyen szép vonalú szája van az új kurvának. Aztán a hegyes melleit bámulta az áttetsző blúz alatt.
– Mindennap lerobban ez a szar. Sok a baj vele – mondta Filkó, és leugrott a lökhárítóról. – Jobb helyeken az ilyet letolják a szakadékba. A lány cigarettát vett elő a táskájából, és tüzet kért. Filkó lángra lobbantott egy gyufaszálat. Amikor a lány a kezére hajolt a cigarettájával, megállapította, hogy pontosan olyan illat árad a hajából, amilyet elképzelt. Kicsit fanyar, de alapjában véve meleg, édeskés, mint amikor a parfüm párája keveredik a női test savanykás ágyneműszagával. Filkó is rágyújtott, közben le nem vette a tekintetét a lány arcáról. Látta, hogy zöld szeme van. Mélyzöld, mint a spenót.
– Köszi – mondta az új kurva, és indult volna vissza, de Filkó megállította.
– Meddig vagy itt? – kérdezte.
A lány elhúzta a száját, és sugárban lőtte ki a füstöt az ajkai közül.
– Mikor hogy. Attól függ.
Filkó nézte a lányt. Szépen, elegánsan cigarettázott. Apró fekete pihék csillogtak az ajka fölött.
– Látom, tűrhető a forgalmad. Mi van az étlapon? – kérdezte Filkó.
A kurva erre elnevette magát.
– Ne csináld má’! Még hogy az étlapon! Ezerötért bekapom a rudit, kétezerért megdughatsz, kétezer-ötért mind a kettő. – Két ujjal felcsippentette a miniszoknyáját, mutatta, hogy nem visel bugyit. – Nincs kecmec, nálam seperc alatt megy minden. Az új kurva muffja ki volt borotválva. Olyan lágynak és védtelennek látszott az ágyéka, mint egy tízéves kislányé. Filkó meg akarta neki mondani, hogy hatkor végez, beviszi a kocsit a telepre, aztán visszajön érte, de bele se tudott kezdeni, nagy port verve, sötétkék Rover fékezett a földút torkolatánál. A lány megpördült, mintha meglőtték volna.
– Na, baszki, záróra! Mos’ mennem kell – vetette oda, és ügyetlenül futni kezdett a kocsi felé. Filkó látta, hogy a Rovert bőrkalapos, idős mókus vezeti, a hátsó ülésről pedig két lány bámul kifelé. Az új kurva bepattant az anyósülésre, és már ott se voltak. A Pogácsás Lajos nevű bőrkalapos egyén, aki esténként összeszedte a kurvákat, az a fajta ember volt, aki nem tud ugyan szikrát csiholni, de a más szikrájából mindig ő gyújt máglyát. Még a kurvafuttatás se neki jutott az eszébe. Tizenhat évig pincérkedett a Wiener Walzer étkezőkocsijában, és nem sejtette, milyen gyümölcsöző jövő előtt áll. Amikor a felesége lelépett egy dúsgazdag mozigépésszel (mellesleg a fia is elhagyta, a lánya pedig szóba se áll vele), összeköltözött egy tanítónővel, és ez a szelíd kis tanerő bosszúból elkezdett jó pénzért férfiakat kielégíteni. Pogácsás Lajos vérszemet kapott, kibővítette a hálózatot a gázóra leolvasó csajjal, akit egyébként is meg akart dugni a fél város. Amikor látta, milyen jól megy bolt, újabb és újabb nőket szipkázott be. Egy év múlva már tíz rihonya dolgozott neki. A bevételből kutyaeledel-árudát, fűnyírószervizt és olcsó kifőzdét nyitott. Amikor legjobban szaladt a szekér, gondolt egyet, eladta az összes üzletét, csak a kurvákat tartotta meg, továbbá megvásárolta a Szőrös néven közismert mulatót a belvárosban. Pogácsás Lajos egyéni módszerrel szerződtette az új munkaerőt. Tarkóra tolta a bőrkalapját, felültette a lányokat az asztalra, széthúzta a combjukat, és mélyen a lábuk közé szagolt. Amikor végzett, a monogramos selyem zsebkendőjével gondosan megtörölte az orrát, és általában ezt mondta: Tudod, angyalom, még nem találkoztam két olyan tyütyürivel, aminek egyforma illata volna. Utána a megdöbbent csajok orra alá nyomta húsos tenyerét, és
megszagoltatta velük. Mit érzel? Semmit, Lajos bácsi. Erre ezt mondta: Na, mucikám, amíg nincs hullaszagom, én döntöm el, mi az ábra! Ehhez tartsd magad! Ebből mindenki értett. A telepen Filkó gatyára vetkőzött, lerúgta a kivágott orrú bakancsát, a feje fölé tartotta a slagot, magára eresztette a jéghideg vizet. Észre se vette, hogy Só Ottó zsebre dugott kézzel megáll mögötte az olajzöld overalljában
– Megfütyköltem a kis dögöt! Na? – röhögött. Filkó erre nem mondott semmit, az égre nézett, kitátott szájába eresztette a vizet, élvezte, ahogy lecsurog a mellén, a hasán, a lába között. Mintha repülőgép szállt volna le, a Bika fékezett mellettük a dörgő billenősével. Leugrott az ülésről, ő is ledobálta magáról a munkaruhát. Kivette Filkó kezéből a slagot. A víz úgy húzta a csíkot a lepedékes testén, mintha festék csurogna rajta.
– Csípi a bőrömet a kibaszott homok – mondta.Só Ottó most hozzá fordult.
– Hallod, Bika? Elkaptam azt a rohadt kis dögöt!
– Milyen volt? – köpködte a vizet a Bika.
– Nyeli a löveget, mint a kisangyal. Befizettem két menetre– vigyorgott Só Ottó.
– Nálam is csurig a puttony – mondta a Bika.
Szőnyeg Bandi a szálláson azzal fogadta Filkót, hogy a felesége
kétszer kereste telefonon.
– Majd megtalál – mondta Filkó, és elhívta Bandit moziba. Már éppen indultak volna, amikor a kis Szilimány berontott a szobájukba azzal, hogy menjenek focizni. Valaki kitalálta, hogy a munkásszállás használaton kívüli éttermében játsszanak kispályás sörmeccset. Az asztalokat és a székeket már mind kipakolták a folyosóra, az ablakokat leemelték a zsanérról, nehogy betörjenek. A sofőrök, a markolósok és az árokásó-kezelők már ott ordítoztak a teremben, gombóccá gyűrt újságpapírral dekáztak, de mire Filkó és Szőnyeg Bandi leért az alagsorba, már lefújták az egészet. Kiderült, hogy nincs labda. Az egész társaság úgy, ahogy volt, rövidgatyában és tornacipőben elindult a Csigába sörözni.
– Így megy itt minden, ezért szar az egész – mondta Szőnyeg Bandi. Filkó felesége este tíz után telefonált újra. Filkó strandpapucsban csoszogott le az egykori portára, ahol most Stokker gondnok a krumplit és az összeszedett üres üvegeket tárolta. Amikor beleszólt a kagylóba, mindjárt tudta, hogy valami baj van, mert Rózsi sírni kezdett.
– Rossz hírem van. Jobb, ha tudod. Kirúgták a Katikát a közértből – nyöszörögte, de aztán megkeményedett a hangja. – Kidobta az utcára az a szarházi, szemét boltvezető, pedig a Katika kigürizte neki a belét, ha kellett, felmosta az üzletet, ha kellett beült a pénztárba. Ő ment el utolsónak, mert neki kellett zárni, de már hajnalban ott volt a pékárut átvenni. Olyan csúnya világ van itt, olyan rohadék világ!
– Szó nélkül kirúgták? Csak úgy? – kérdezte Filkó.
– Az az igazság, hogy nem volt hajlandó lefeküdni a boltvezetővel.
– Csiba Dodóval?
– Állandóan szekírozta a Katikát. Egyszer majdnem rámászott szegénykémre a raktárban, de Katika megdobálta konzervekkel.
– Csiba Dodó egy gennyes szemétláda. Várjál csak, kikapom a tökeit, ha egyszer hazamegyek! – dühöngött Filkó. Cigarettát kotort, rágyújtott. – Akkor most mi van?
– Mi lenne? Katika egész nap munka után lohol, de itt a környéken sehol nincs egy nyavalyás állás, ami neki való.
– A majorban érdeklődtetek?
– Elbocsátások vannak. A műanyagüzem év végén leáll. Nagyon kellene a pénz. Próbálj meg ott körülnézni. Ha találsz valamit, felutazik hozzád ez a szerencsétlen gyerek.
– Micsoda marhaság! Hol van nekem időm ilyesmire?
– Vegyél ki szabadnapot! Erre csak adnak!
– Észnél vagy? Engem is kidobjanak? – kiabált Filkó. Filkó felesége elhallgatott, szipogás szivárgott a kagylóból.
– Tudtam én, hogy magasról köpsz a családodra – mondta kisvártatva, és halkan bőgni kezdett. Filkót elfutotta a méreg, és lecsapta a telefont. Fent a szobában Szőnyeg Bandi a lomtalanításkor zsákmányolt
piros műanyag lavórban mosta a zokniját. Amikor Filkó becsattogott a szobába, vigyorogva felegyenesedett.
– Fogadjunk, hogy hazarendelt az asszony! Eltaláltam? Nyakadon a fekete hétvége, haver! – próbált viccelni. Erre Filkó szó nélkül lerúgta a lavórt az asztalról. Lábszagú vízben úszott az egész szoba.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr18667888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.