Olvass!

KönyvesBlog

Spiró szerint korunk hőse A gyerek

2008. október 18. wolferl

 

A+
Háy János: A gyerek, Új-Palatinus Könyvesház, Budapest, 2007, 346 oldal, 2900 HUF

 

Valamikor a kilencvenes években beköszöntött az áltörténelmi regények korszaka, ehhez a termékeny divathoz annak idején pedig Háy János is csatlakozott, akinek munkáit poétikailag reggeltől estig méltatta a kritika, akkoriban engem valahogy mégsem érdekelt.

Aztán az elmúlt években két kitűnő kötete, A bogyósgyümölcskertész fia és a Házasságon innen és túl novelláit nagyon megkedveltem. Ennek oka talán, hogy a kisprózák már nem csupán a szövegirodalom és egy stilizált mesei világ megteremtésének nyelvi igényével léptek fel, hanem önéletrajzi motívumokat is felhasználva sikerült igen izgalmasan megragadniuk az idő működését és a közelmúltat, az elmúlt évtizedek színeit, természetesen egy általános érvényű világmodellbe ágyazva, alaposan megkonstruált, játékos, élvezetes nyelven.

Tavaly aztán megjelent Háy új kötete, A gyerek címmel. Lázasan belefogtam, de a fanyalgó kritikák hatására és az első pár oldal után kissé unott arccal leraktam. Közel egy évig pihent a polcomon, mígnem egy televíziós beszélgetésben arra figyeltem fel, hogy Spiró György azt állítja: Háy új regénye, noha nem szereti a hivatalos kritika, igazából remekmű, amely korunk hősével szembesíti olvasóját hatásosan és elemi erővel. Ez a határozottan kedvező értékítélet kellett ahhoz, hogy újra kezembe vegyem, és úgy tíz oldal után megállapítsam: hibáztam, amikor pár sajnálkozó recenzió és néhány negatív olvasói vélemény, meg persze saját lustaságom, előítéleteim miatt felelőtlenül letettem.

Hogy miért nem harapott rá az irodalmi közélet és miért fogadták idegenkedve sokan, az talán pont annak köszönhető, amit egyik kritikusunk nagyjából úgy fogalmaz meg: Háy János regénynyelve nem az efféle pusztulástörténet „hosszú taglalására” született. Noha szerintem éppen ettől igazán izgalmas és félelmetesen igaz: hogy az ismerős, játékos nyelvi stílus, egy tényleg lehangoló világot mutat meg. Nem csodálkoztam, hogy az olvasók sem kedvelték meg: az eddig ismert kellemes, korfestő hangvétel ugyanis az új regényben végérvényesen gyászosra sikeredett.

Háy hősei valójában, ahogy korábbi prózáiban és egyedi kalligráfiájú rajzain, pálcikafigurák egy könyörtelen világban. A gyerek, egy vidéki falu családjának leszármazottja, akitől szülei eredetileg azt remélik, hogy megtöri a família évszázados nyomorúságát. Értelmiségi embert szeretnének faragni belőle, aki a fővárosban csinálja meg szerencséjét és jómódú polgárként egzisztenciát teremt. A kor a Kádár-Magyarország hatvanas-hetvenes évtizedei, amikor egész munkástömegek vándorolnak az agglomerálódó Budapestre és szegényednek el alig pár év alatt. Ahogy Háy eddigi szövegeiben, a mesei elem itt is jelen van: amint a legkisebb királyfi, a gyerek is óriási tervekkel indul neki a világnak, egyetemre készül, mégpedig máris a legnehezebb, a kor politikailag is kétes tudományának számító filozófia szakra, csakhogy sorsa, ahogy elődjeié, menthetetlenül beleragad a pannón sárba.

Aki falun született és nőtt fel, vagy legalábbis vidéki településeken töltötte gyermekkorát, pontosan tudhatja, milyen nehéz érvényesülni egy nagyvárosban és micsoda erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy valaki megszabadulva gyökereitől, karriert, új életet teremthessen. Láthatólag a szerző is rendelkezik tapasztalatokkal e téren, aki mellesleg a Budapest környéki Vámosmikolán született, azaz közelről figyelhette meg azokat a küzdelmeket, amelyeket egy vidéki ember a jobb életkörülményekért folytat.

A regény hőse is ennek a kilátástalan küzdelemnek az áldozata. Hiába próbál érvényesülni, ahogy az alkoholista, durva Nagyapa és az elszegényedett, korán meghalt Apa, ő sem tudja kiverekedni magát a vidéki dágványból. Egyetemi terveit fel kell adnia, filozófiai illúziói az évek során elpárolognak, s végül egy falusi iskola cinikus igazgatójaként, egy rosszindulatú feleség mellett ő is a boroskannát választja. A vágyak, célok feladása és az alkohol a végső pusztuláshoz, a regény végére pedig idegösszeomláshoz vezet.

Háy művének fő érdeme mégsem csupán egy összetört emberi sors hatásos bemutatása. A mű hőse mellett ugyanis egy egész nemzedék, a hetvenes-nyolcvanas évek kádári generációjának tragédiája jelenik meg. A mondatkonstrukció is ezt a megrázó tablót szolgálja: a Nagyapa, az Apa és a Gyerek sorsával párhuzamosan, hosszan kígyózó mellérendelő mondatokban és asszociációs hálózattá szervezett mikrotörténetekben, legtöbbször függő beszédes dialógokat alkalmazva, rengeteg különféle életpálya ölt testet. Az olvasó szinte minden embertípussal, szociológiai osztállyal találkozik egy-egy remekül felskiccelt történetben, amelyek kivétel nélkül múltunk és korunk kudarcos sorsait testesítik meg. Ezek a főszólam mellett nyargaló mellékszálak nemcsak egy szomorú korszak fejfáiként sötétlenek a szövegben, hanem egy rendkívül komor világkép elemei is, s ezzel az egész szöveget belengő súlyos árnyékkal néha egészen bölcseleti hangulatú, bár minden esetben elidegenítő bekezdések keletkeznek.

Itt lehet visszakanyarodni a regény nyelvének stílusára. Mivel a szerző a hanyatlás nyomasztó krónikájához ugyanazt a játékos dikciót használja, mint korábbi írásaiban, így a történethez elképesztően kemény fekete humor társul, amely sokkal kifejezőbb nyelvi világot eredményez és sokkal inkább érzékelteti a pusztulás mibenlétét, mintha valamilyen tragikus hangnemet választott volna. Mi több, ez a hangnem még azzal a vonással is rendelkezik, akárha mindezt egy gyerekhang közvetítené, a maga minimalista pálcikavilágának nyelvén. A mindentudó elbeszélőt pedig, aki ezt a világot magabiztosan uralja, Háy egy szörnyen egyszerű gesztussal a mű végén közvetlen szemlélővé, tanúvá fokozza, hogy véletlenül se higgyük azt, valamifajta univerzális tudással rendelkező realista epika újdonat változatával van dolgunk.

Így lesz A gyerek című regényből, véleményem szerint a kortárs próza kulcsműve: részben Magyarország, részben az emberi nem drámája, valóban katartikus alkotás, irodalmunk újabb meghatározó állomása. Aki bármit szeretne megtudni hazánk közelmúltjáról és mostani szellemi, egzisztenciális állapotáról, de közben általános érvényű tanulságokra vágyna, bátran vágjon bele Háy kötetébe. Lehet, hogy másnap nem ébred vidáman, de igazi esztétikai kéjben lesz része.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr41686282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.