Olvass!

KönyvesBlog

A nagy árokbetemető regény

2008. november 11. valuska

D
Farkas Tibor: Pártmobil, JAK-Prae.hu, Budapest, 2008, 2490 HUF

 

A JAK 154. könyve egy tévedés volt. Megadták a lehetőséget Farkas Tibornak, hogy megjelenjen első kötete, pedig várhattak volna még a 212. könyvig. A szerzőnek valami magyaros, budapesti Bateman járhatott a fejében, amikor megalkotta Zolit, a szánalmas, bunkó főhőst, aki valamiért (miért?) olyan lusta és unott, hogy beáll a Pártba pénzt szerezni. Lépked a ranglétrán felfele a kívülről jött ember, célja a pártmobil, ami a szerző szerint van olyan erős motívum, hogy elvigyen címként egy könyvet. A szerző könnyen hitette el magával, hogy itt most a nagy árokbetemető ironikus prózájával, a harmincas, kiábrándult lúzer értelmiségi tekintetével ő minednt elmondott.

Ez a könyv több szempontból is rossz, elsősorban azért, mert egy forgatókönyvre emlékeztet: elnagyolt helyszínek, szorosabb cselekmény, béna dialógusok, kidolgozatlan karakterek, amihez kitalálták, hogy megpróbálnak izgalmasan maiak lenni, a romkocsmák hangján megszólalni. A bölcsészkarról nekem is ez a lúzerség, a béna gadamerező+heideggerező filoszok, a versenyt ivó világmegváltók jutnak az eszembe, még sem írom meg regényben, mert ez kevés. Görbe tükörnek reális, realitásnak meg kínosan gyenge és kitalált.

Ha a fiatalok politikai beágyazódásáról ír könyvet Farkas, az jó ötlet. De ennek a politikához semmi köze, látszatmegoldásokkal operáló képzetek arról, hogy milyen lehet a politika, illetve milyen rossz a politikai oldalak szembenállása, és hogy a csúnya politikus bácsik+nénik hogyan használnak ki mindenkit egy-egy szavaztért.

Az elbeszélés lehetett volna jó, ha megtalál egy hangot Farkas, mert egyszerre kegyetlennek, minimalistának, érzéketlennek, érzőnek, filozófusnak, cinikusnak és ironikusnak lenni nem lehet, de legalábbis nem könnyű. Farkasnak ez egyáltalán nem ment.

Zoli lehetett volna jó főszereplő, ha nem egy állatnak van kitalálva (vagy akkor ne legyen álintellektuális érzőlény is), miközben valahogy azt is láttatjuk, hogy a társadalom miatt olyan, amilyen. Ha pedig Zoli egy állat, akkor ne csináljunk úgy, mintha csak poénból, társadalomkritikából vagy kalandból lépne be a pártba.

A párbeszédeket sem a könyvtárból kölcsönözte, írják a hátsó borítón, pedig akkor legalább kaptunk volna valamit, mert néha tényleg elkap egy-egy mondatot, de a szöveg jelentős részébenerőltetett, néha filozofikus, és leginkább modoros. A magyar irodalomnak még mindig az a legnagyobb baja, hogy próbálja kitalálni, hogyan beszél az ún. utca embere. És még nagyobb baja, hogy azt is kitalálja, hogy néz ki, mit gondol, mit érez az utca embere.

Az igen jókat író L. Varga Péter azt hiszem, elragadtatta magát kritikájában, Coupland, Ellis és Pelevin jutott az eszébe a Pártmobilt olvasva, és az a vicc, hogy nem hülyeség, mert ezek után nekem is beugrik, hogy mennyire nincs egy magyar kortárs író, aki megírja a budapesti világunkat (és milyen mázlista Amerika vagy Oroszország). Pontosabban csak Nagy Gergő volt az Angsttal, de senki nem tud mit kezdeni ezzel a kétmilliós pulzáló szövettel.

A Pártmobilt nem volt jó olvasni, és most visszagondolva nincs egy mondat, egy jelenet, egy érzés, amit vissza tudok idézni, csak ez a széthulló antipatikus Zoli.

Kapcsolódó anyagok:
A Mancs kritikája
A litera kritikája

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr58748357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.