Olvass!

KönyvesBlog

Mit vegyünk a gyereknek karácsonyra? Harmadik rész

2008. december 19. m.anna

Már csak egy hétvégénk van, hogy minden ajándékot beszerezzünk. Az utolsó pillanatban még megpróbálunk segíteni azoknak, akik egyáltalán nem tudnak kiigazodni a karácsonyi gyerekkönyveken. Most itt egy újabb adag, a korábbiakat itt és itt lehet elolvasni.

A-

Grätzer József: Rébusz, Nyitott Könyvműhely, 2008, 2880 Ft, 184 oldal

Ajánlott kor: 8 évtől bármeddig

Az megvan ugye, hogy s/s=esperes? A Nyitott Könyvműhely 2008-ban újranyomta a Siccet, azzal az ajánlással, hogy „generációk nőttek fel rajta”, és ez bizonyíthatóan így is van. Grätzer, ez a zseniális, csúnya kis zsidó Karinthy titkára volt egy darabig. Mi mást lehetne mondani: megtalálta zsák a foltját. Az ő hatására kezdte el a rejtvényeit publikálni, hogy aztán a végtelenül kipihent, csűrcsavaros logikai, nyelvi játékai egy egész ország gyerekkorát meghatározzák, beláthatatlan időkig. Az szüleim is ezen nőttek fel, én is, és remélem, az unokámnak is lesz még annyi köze a magyar nyelvhez, hogy ezen fog.

A Sicc az abszolút Grätzer-favorit, amire mindenkit rá kell szoktatni, ez hazafias kötelességünk: teljesebb gyűjtemény, mint a Rébusz, kicsit érdekesebben, jobban van szerkesztve, de csak paraszthajszálnyival. Aki viszont már fejből, elölről-hátulról, oda-vissza tudja ezeket a rejtvényeket és fejtörőket, úgy fogja magát rávetni a Rébuszra, mint valami különleges ínyencségre. Mindent tartalmaz, amit szerettünk a Siccben. Néhány perces krimik, csűrcsavaros fejtörők, nagyon pihent szórejtvények, és az elmaradhatatlan rajzos fejtörők Grätzer adomázó stílusában, Réber László klasszikus tollrajzaival. És természetesen szép részletes megfejtés-lista a türelmetleneknek: de karácsonykor talán mindenkinek van egy kis ideje a játékra. [m.anna]

A+

Roald Dahl: Karcsi és a csokoládégyár, Animus Kiadó, 2005, Ford: Borbás Mária, 176 o, 1890 Ft,

Ajánlott kor: 7-12 év

Roald Dahl az abszurd humor kiemelkedő művelője, akár novelláit, akár gyerekkönyveit nézzük. A Karcsi és a csokoládégyár, amely reneszánszát éli 2005. óta, amikor Tim Burton megfilmesítette, kiváló példája a fentieknek. A mesekönyvben keveredik a varázslat, az abszurdnál abszurdabb, ironikus pillanatok és persze ott van a tanulság is. Azonban még a tanító jellegű mondatok is olyan mennyiségű humorban lettek becsomagolva, hogy a gyerek nem háborodik fel rajta, hanem egy jót nevet, s közben mégis megjegyzi.

Dahl történetének főszereplője, Karcsi nagyon szegény, mégis nagyon szerencsés, mert az öt kiválasztott gyerek közé kerül, akik elmehetnek Vonka Vilmos híres és titokzatos csokoládégyárába. A karakterek, a kissé hibbant Vonka úr, az umpa-lumpák az elkényeztetett, folyton evő, nagyképű gyerekek, és a köztük egyetlen normálisként megjelenő Karcsi és Józsi nagyapó mindegyike telitalálat és nagyon szórakoztató.

El kell még mondanunk, hogy a könyv fordítása igen jól sikerült, minden szereplő kifejező magyar nevet kap, így lesz a mindig tévét néző fiú Kép Ernő, vagy a folyton evő gyerek Bendő Bandi. Hasonlóan jól sikerültek az umpa-lumpák gúnyos dalai az egyes gyerekekről. Feltétlenül érdemes megvenni, ha jókat akarunk nevetni a gyerekkel együtt. [robertkatalin]

B+

Jeff Kinney: Egy ropi naplója, Könyvmolyképző Kiadó, 2008, 2299 Ft, 224 Ft

Ajánlott ko: 6-12 év

Ha már egyszer beszéltünk arról, hogy milyen érdekesek a lányok, akkor figyeljünk oda a kisfiúk különleges igényeire is. Vannak olyan könyvek, amiket ugyan el lehet olvasni bárkinek, mert végül is nemi-, esély-, meg mindenféle egyenlőség van, de semmi értelme. Nekem van két darab öcsém is, amikor kicsik voltak, minden vasárnap délutánt azzal töltöttek, hogy az udvar végén, az eperágyásban két méretes husánggal verték egymást. Például ilyesmikre gondolok, amikor nemek közti különbségekről beszélek.

Jeff Kinney könyve csipkelődő, kaján humorral mutatja be egy teljesen átlagos alsós kisfiú hétköznapjait, aki kicsit alacsony, kicsit vézna, viszont elég talpraesett és határozott ahhoz, hogy kibújjon a slamasztikából. A könyv félig regény, félig képregény, és tényleg nagyon vicces, bár tele van olyan poénokkal, amin a kicsit érzékenyebb lelkűek talán nem derülnek olyan felhőtlenül, de hát ez a könyv nem is nekik lett kitalálva.

Az különösen tetszett, hogy a könyv minden egyes szereplője átlagos, ez viszont nem jelenti azt, hogy unalmasak is lennének. A bepalizható, lassú felfogású legjobb barát, a túlzottan aggodalmaskodó, azért mégis vagány anyuka; hétköznapi, felismerhető karakterek. Az alsó tagozat megpróbáltatásai pedig olyan élethűek (pl. a sajt-tapi), hogy biztos vagyok benne, hogy minden kis ropi jót fog mulatni, mert ezt a szörnyű, vészterhes időszakot csak így lehet túlélni: humorral. [m.anna]

A+

Szabó Magda: Születésnap, Európa Kiadó, 2008, 280 o., 2500 Ft

Ajánlott kor: 10-14 év

Az Európa Kiadó jóvoltából sorra jelennek meg újra Szabó Magda könyvei, így aztán a Születésnapról is lekerült a pöttyös borító – hiszen ma már semmit sem mond nekünk a pöttyös vagy csíkos könyvek fogalma –, hogy átadja helyét egy modernebb verziónak. Sajnos ezzel együtt Reich Károly szép rajzai is eltűntek, de ami a könyv erénye volt, az megmaradt továbbra is, így még mindig érdemes beszerezni a kötetet.

Felmerülhet a kérdés, hogy le fogja-e kötni a gyereket Szabó Magda története még most is, amikor annyi alapvető eleme nem létezik már: az őrs, a nyári munka a kertészetben, az iskolaköpeny, a házak takarítóversenye a mai gyereknek nagyon távoli, talán alig emlegetett mesék eleme a szüleik, nagyszüleik gyerekkorából. Mégis Illés Bori karaktere annyira élő, annyira erős, hogy nem fontos, milyen díszleteket teszünk mellé. Ha nincs is mobiltelefon, ha egyforma, fából készült tolltartót használ is mindenki az osztályban, akkor is ismerős, megérthető és átérezhető a kislány problémája, aki apja szigora mellett nem érzékeli a szikár szeretet, aki távoli városba férjhez ment nővére helyett a pár emelettel feljebb lakó nagylánnyal barátkozik, s naivan bízik benne, míg az be nem csapja.

A Születésnap mindennapi, de közben nagyon is fontos fordulópontokat bemutató története egy fiatal kamaszlány felnőtté, felnőttesebbé válása. Ugyanakkor nem didaktikus, nem oktató ki, csak mesél, és ahogy sikerül belehelyezkedni Bori lelkivilágába, úgy alakul finoman az olvasó gondolkodása is, úgy nő fel a kislánnyal együtt. [robertkatalin]

A-

Charles Dickens: Karácsonyi ének, 2008, Holnap kiadó, 2100 Ft, 108 oldal

Ajánlott kor: 8-14 év

Nem múlhat el karácsony a Karácsonyi ének nélkül, ezért egy olyan kiadást választottam, ami igazán megérdemli a figyelmet. Dickens karácsonyi kísértethistóriáját sokféleképpen feldolgozták már, még a viktoriánus hálósipkába bújtatott Dagobert bácsi kemény szívét is meglágyította egyszer a kicsi Tim szenvedése. A Holnap kiadó lényegében az 1976-os Helikon-kiadást jelentette meg újra, persze ez a könyv sem tartalmaz sok meglepetést, viszont igazán gyönyörű, ezért nem lőhetünk mellé, ha ezt tesszük a karácsonyfa alá.

Kass János illusztrációi azok, amik még értékesebbé és időtállóbbá teszik a könyvet. Az illusztrátor finom vonalú rajzai remekül passzolnak a mindenki által ismert történethez.

Ha túl rövidnek, vékonynak, vagy olcsónak találnánk a köteteet, hozzáillő és jó választás lehet a mű hangoskönyv változata is, amit 2007-ben adtak ki, Bodrogi Gyula hangjával, illetve válogathatunk még a Holnap kiadó kínálatából más, Kass János illusztrálta gyerekkönyveket is. [m.anna]

A-

Bob Hartman: Mesélő Biblia, Harmat Kiadó, 2008, Ford: Miklya Mónika és Milya Zsolt, 160 o, 3500 Ft,

Ajánlott kor: 4-9 év

Bob Hartman lelkészként látott hozzá, hogy a gyerekeknek is érthető és élvezhető nyelven, stílusban írja meg a Biblia történeteit. A Mesélő Biblia két oldalas, mai nyelvezetű mesékké alakította át a leghíresebb, legjelentősebb részeit az Ó- és az Újszövetségnek. A könyv nyelvezete igényes, kivitelezésében pedig jól megszerkesztett. Minden kétoldalas meséhez egy-egy nagyszabású, színes illusztrációt készített Kállai Nagy Krisztina.

A könyv nagy előnye, hogy a Biblia – különösen a régi fordítások – felnőttek számára is néhol nehezen érthető, archaikus nyelvezete helyett az a köznapihoz hasonló. Ezen kívül Hartman, hogy segítse a hittanóra munkáját, ötleteket ad tanároknak, oktatóknak a könyv utolsó három oldalán, hogy hogyan dolgozzák fel csoportosan a meséket. Ugyanakkor az, hogy minden mese egyformán csak két oldal, kicsit helyenként talán leegyszerűsíti a történeteket.

Ha tehát fontosnak tartjuk, hogy gyerekünk megismerkedjen a bibliai történetekkel, jó választás lehet a Mesélő Biblia. Önmagában ugyan a gyerekeknek szánt Biblia nem újdonság – személy szerint Szunyogh Szabolcs műveit igen kiválónak tartom ebben a témában –, de a Mesélő Biblia nagy érdeme a szerzői segítség, amelyet tanárok vagy több gyereket, unokatestvéreket is elszórakoztató szülők is felhasználhatnak. [robertkatalin]

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr14831476

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: alternatíva 2008.12.22. 20:28:45

Rémes karácsonyt!Egy csontváz hozza a karácsonyi ajándékot? Amit vámpírok és egy vérfarkas készített? Na ne már. Milyen új marketingfogás ez? Nem, kérem, nem is annyira új, a marketinghez pedig köze sincs. Ezek után azt hiszem, nem árulok el meglepetést a…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.