Olvass!

KönyvesBlog

Sarkozy, a kevert vérű kisember

2008. december 21. könyvesblog

A sok könyv közül ki sem látszunk, és amiről csak lehet, szeretnénk tudósítani, ezért titeket, olvasókat kértünk meg, hogy segítsetek. Ezt meg is tettétek, most phzs szövegét olvashatjátok. 

Christian Gambotti: Nicolas Sarkozy: államférfi születik (Fordította: Csaba Emese. Athenaeum. Budapest, 2008, 207 oldal, 2900 Ft)

Amikor kiválasztottam az utolsónak maradt könyvet a Könyvesblog listájáról, amelyet azzal a címmel ajánlottak: Sarkozy élete, azt gondoltam, hogy egy fényes papírra nyomott könyvet kapok majd kézhez, amelyben bőséges képanyag van Sarkozy feleségeiről, és lesznek fürdőnadrágos képek magáról Sarkozyről is. Ehhez képest egy komoly külsejű könyvecske érkezett, amely úgy határozza meg önmagát a bevezetésben, hogy politikai elemzés szeretne lenni egy olyan kiadványdömpingben, amelynek középpontjában az életrajz érdekes momentumai állnak. Az író ezen kívül nagyon határozottan szeretné elkerülni a pszichológiai elemzés csapdáját, amelyben a boldogtalan gyermekkor, a bevándorló komplexusa és a pénzügyi nehézségek képezik a csalétket. Mivel a posztideológiai korban a beszéd eltűnik, és a politikus többé nem az, amit mond, hanem kép lesz belőle, amelyet a média továbbít (vagyis a politikust ugyanúgy adják el nekünk, mint a mosóport), szeretne a politikus saját szavaihoz is visszatérni. Teszi ezt annak a fényében, hogy Sarkozy-t De Gaulle örökösének szeretné látni, aki létrehozza az újrakezdés nyelvét, ugyanúgy, mint de Gaulle tette ezt a maga korában.

A könyv eredeti címe La Méthamorphose 1999-2007 (Az átváltozás 1999-2007). Mivel a cím magyar változata abban a befogadói körben, amelynek a könyvet szánták, már határozott jelentéssel és mögöttes tartalommal rendelkezik, valószínűleg ezért választotta a fordító az értelmező megoldást. Ezt talán az is indokolja, ami csak a könyv vége felé derül ki: a magánkiadásban 2007-ben kiadott könyv tulajdonképpen a francia elnökválasztás előtt íródott. Művelt és képzett, filozófiában és politológiában jártas közönségnek készült, de az alapvető célja mégis az, hogy meggyőzze az ingadozókat: Sarkozyre kell szavazniuk, aki huszonévesen robbant be a francia politikai életbe, és bár a kilencvenes években végzetesnek tűnő hibákat követett el, mégis talpra tudott állni, és olyan emberként visszatérni a nagypolitikába, aki képes Franciaország problémáira megfelelő válaszokat adni.

Melyek ezek a problémák? Úgy tűnik, a hagyományos politikai elit figyelmén kívül esnek a kereskedelmi globalizáció, a multikulturalitás, és a köztársaság rendje fenntartásának kérdései. A sarkozyzmus azt javasolja, hogy kevésbé kell védeni a foglalkoztatottságot, de nagyobb biztonságot kell adni az egyes embernek. Ez azt jelenti, hogy a munkaerő áramlását az elbocsátások megkönnyítésével szabályozzák, ugyanakkor az oktatásban a kompetenciák fejlesztésével készítik fel az embereket az átképzésekre.

Sarkozy politikai hitvallása mindig az volt, hogy a tett megelőzi a szavakat, ugyanakkor azt is kihangsúlyozza, hogy a valóság nyelvét használja, és nincsenek számára tabuszavak. Legnagyobb kudarca az 1999-es Európai Uniós választás elbukása, amely után 2001-ig alig hallat magáról. Ennek az évnek a januárjában jelenik meg Libre című könyve, amelyben egy másik Sarkozy lép a nyilvánosság elé. Ő, aki mindig a „rohanok” logikájának engedelmeskedett, most olyan gondolkodóként jelenik meg, aki felismeri, hogy elérkezett a kozmopolita kor, amelyben mind a gazdasági, mind a kulturális és etnikai jellegű nemzeti identitások eltűnnek.

A saját jövőjét három elvre alapozza: átgondolt cselekvés, a kétértelműség elkerülése, és határozott jövőkép megalkotása. Ki akar lépni az előre gyártott gondolatok köréből. Ebben az értelemben ellenfeléhez, Ségoléne Royalhoz hasonlít. Abban is közösek ők ketten, hogy legitimitásukat nem pártjukon belül keresik, hanem híveik széles táborában. Sarkozy jól ráérez arra, mi az, amitől a választók legjobban félnek: a társadalmi deklasszálódás és a közbiztonság hanyatlása, és arról akarja meggyőzni őket, hogy ő képes megoldani ezeket a gondokat.

Így veszi sorra a könyv Sarkozy választási programjának minden elemét. Szó van még a javak újraelosztásáról, a rend fenntartásáról és természetesen a bevándorlásról. Ez az egyetlen téma, ahol Sarkozy gyökerei szóba kerülnek, hiszen ő is bevándorlók gyermeke, bár a családi hatásokat a könyv nem elsősorban a bevándorlói létnek, hanem családja diszfunkcionalitásának, a mindig távollévő apa, és a rettenetes anya befolyásának, vagy éppen befolyása hiányának tulajdonítja. Sarkozy saját magát kevert vérű franciának nevezi, és nem a származásból, hanem a befogadó ország kultúrájából és nyelvéből vezeti le saját, és a többi bevándorló identitását.


A könyv elő akarja segíteni Sarkozy megválasztását, ezért a róla rajzolt kép erősen idealizált. A választási program néhány pontjára ráerősít a könyv, a gyengeségeket meg sem említi, bár némelyik elemének negatív hatását maga is elismeri. Egyértelmű, hogy a médiában való állandó és a Sarkozy magánszféráját is magába foglaló jelenlét azt a célt szolgálja, hogy Sarkozy az összes jobboldali szavazatot elnyerje. Ugyanakkor elismeri, hogy a tabutémák (a kiskorúak bűnözése, a kereskedelmi globalizáció, a szociális modell) kendőzetlen tárgyalása visszatetszést szül sokakban.

Az önmagát „kevert vérű kisember”-ként meghatározó Sarkozy (akivel kapcsolatban a magyar média csak a magyar kapcsolatot emeli ki, a szefárd-zsidó anyai ágat kevesebbet emlegeti) valós problémákkal akar foglalkozni, és tetteket ígér a rend, a gazdasági hatékonyság, az egyéni kiteljesedés és a nemzet arcának megújítása területén.

Mikor rájöttem, milyen céllal íródott a könyv, abban a pillanatban érdeklődésem nagy részét el is vesztettem vele kapcsolatban. Felismertem ugyanazokat a paneleket, amelyek itthon is visszaköszönnek a választási kampányok során, bár meg kell hagyni, igényes megfogalmazásban, az érvelés klasszikus szabályai szerint tálalja őket a szerző. Meggyőzött-e engem arról, hogy megválasszam Sarkozyt? Ottani választóként a reakcióm ugyanaz lenne, mint az itthoni: a napi politika iránti közömbösség. Jártam Franciaországban a nyolcvanas években, és többször 2000 óta. Párizs képe sűrítetten közvetíti mindazokat a problémákat, amelyekről a könyv beszél. Az pedig, hogy mi történt Sarkozy elnöksége alatt az elmúlt másfél évben tökéletesen tükrözi a könyvben olyan sokat emlegetett pragmatizmust.

A könyv célközönségét egyszerű volt meghatározni, de vajon kikhez fog valójában eljutni? Sokan leveszik majd a polcról a címe, a témája, és kellemes megjelenése miatt. Elegáns kis kötet, szép a tipográfiája, olyan sorközök, és margók vannak benne, hogy alá lehet húzni a sorokat, és lehet széljegyzeteket írni. Bőséges és informatív a jegyzetanyag. Sokan viszont vissza fogják tenni, mert a borító alapján másra számítanak. Akik végül elolvassák, azoknak az érzelmei, mint az enyémek is, valószínűleg vegyesek lesznek. Az, aki nem ásta bele magát az elmúlt tizenöt év francia belpolitikájába, most tájékozottá válhat, és felismerheti az összefüggéseket a napi hírekben. Kérdés, hogy a Sarkozy-portré, amelyet a könyv rajzol, mennyire volt reális a választások előtt, és milyen kapcsolatban van a mai Sarkozyvel. Szerény kárpótlás annak a felismerése, hogy a politikai business is globalizálódott. Hasonló problémákra hasonló válaszokat, vagy inkább ígéreteket kapunk itthon is, és egyértelmű, hogy csak a politikához való pragmatikus hozzáállás eredményezhet megnyert választást. A megoldások sorsát pedig eldöntik a körülmények, amelyek ugyebár befolyásolhatatlanok.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr6823241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.