Olvass!

KönyvesBlog

Új helyzet, régi tapasztalat

2009. január 24. sonnyK

B-

Andrej Malgin: Az elnök tanácsadója. Európa - Modern Könyvtár, 2007, 444. oldal, 1800 Ft.

Malgin Az elnök tanácsadójával feltehetően a Putyin-éra nagy, szatirikus, leleplező regényét kívánta az asztalra letenni. A nagyszabású vállalkozás nincs híján a szórakoztató és humoros epizódoknak, ugyanakkor nem tagadhatom, hogy amikor a vaskos könyv végére értem, némi csalódottságot éreztem. A kezdetben bátornak és szemtelennek tűnő hang mintha pár száz oldal múltán megjuhászodott volna és a kétfejű sas szárnytollát végül mégsem ráncigálta meg a szerző. A hangsúlyok eltolódtak, így rá kellett jönnöm, hogy várakozásaimmal ellentétben a szatírikus látásmód nem az orosz politikai élet visszásságait, a Putyin-bürokrácia működését kívánja leleplezni, csupán egy foggal-körömmel kapaszkodó hivatalnok családjának agóniáját mutatja be.

A történet főhőse Ignatyij Priszjadkin első hallásra igen rangos hivatali személy, hiszen ő az elnök emberjogi tanácsadója. A tiszteletet parancsoló titulus azonban a gyakorlatban mindössze annyit jelent, hogy a közepes tehetségű írónak saját szobája van a Kreml egy eldugott folyosóján, szolgálati BMW is jár neki sofőrrel, de feladata semmi, az elnökkel nemhogy tanácskozni nem szokott, de teljes valójában mindössze beiktatása alkalmával találkozott vele. Az idős írónak gyakorlatilag ölébe hullott a megtisztelő tanácsadói cím, mint régi demokrata jól mutat az elnök csapatában, ő testesíti meg a nem-pétervári szakpolitikust, aki csecsen tárgyú regényének köszönheti alkalmasságát emberjogi kérdésekben. Az agg Priszjadkin anakronisztikus figura az elnök dinamikus csapatában, de nem zavar sok vizet, így feltehetően élete végéig üldögélhetne nyugalomban irodájában és élvezhetné a kormányzati beosztással járó előnyöket, ha nem lenne a nála jóval fiatalabb és agilisebb felesége, no és a hamarosan nagykorúvá érő lánya. A család nő tagjai ugyanis nem hagyják, hogy Ignatyij öregesen üldögéljen a babérjain, azt szeretnék, ha minél több előnyt, anyagi hasznot sikerülne kierőszakolni az író pozíciójából. Hiába a jelentős korkülönbség és Válja, a feleség emberfeletti nyomulása, ő sem ennek a kornak a gyermeke, nem ért a nagyszabású pénzügyi ügyeskedéshez, nem tudja, hogy miként lehet rubelre váltani a hivatali szék tekintélyét. Az asszony csak a sajtó mozgósításához ért, olyan pitiáner dolgokban éli ki megalomániáját, amely a milliárdos vagyonokat felhalmozó újgazdak rétegekhez még csak külsőségekben sem hasonlítja a Priszjadkin-családot. A sajtótájékoztatók, külföldi konferenciák, követségi fogadások bűvkörében élő feleség a legnagyobb hibát azzal követi el, hogy jó ideig nem hajlandó észrevenni az idős író szellemi hanyatlását, aki időnként zavarodott állapotában kellemetlen dolgokat képes mondani, mond is: éppen a legrosszabb helyen egy kölni konferencián bírálni kezdi hazája csecsen-politikáját. Ezzel irányítja magára az elnök stábjának figyelmét is, félő, hogy Ignatyijt mégis idő előtt küldik nyugdíjba, fogy az idő, az író állapota romlik, a család menekülési útvonalat dolgoz ki.

A regény központi figurája a szánni való író, akit a családja egy vén trotlinak tart, és hasonlóképpen vélekedik róla az elnök csapata is. Ignatyij úgy érzi kettős szorításban van, egyszerre kell megfelelnie az elnök elvárásainak és családja akaratának, a kettő csak azért áll ellentétben egymással, mert az elnök leginkább azt várja tőle, hogy ne csináljon semmit, a család viszont előtérbe kívánja tolni, ezért kell állandóan nyilatkoznia és követségekre járnia. A pozíció elvesztésének veszélye képtelen vállalkozásra sarkallja az író lányát, aki politikai üldözötett akar faragni apjából, hogy Németországba menekülhessenek az általa mélyen lenézett orosz hétköznapokból. A nőknek semmi sem drága, hogy saját jövőjüket biztosítsák. Malgin borús képet fest a felkapaszkodni vágyó családról, de csak részben sikerül ezt lehangoló mentális állapotot kiterjeszteni az újorosz közgondolkodásra. A korrupt és rosszindulatú hivatalnokok, az állítólagos üldöztetésükből megélni vágyó értelmiségiek ugyan megkapják a magukét, de mélyebb problémákat nem boncolgat a regény. Putyin, bár nincs nevesítve, mégis jól beazonosítható az elnök személyében, figurája súlytalan, politikai törekvéseiről, ezek helyességéről, helytelenségéről semmit nem tudunk meg, éppúgy, ahogy az állami gépezet valóságos működéséről sem túl sokat. Az elnök tanácsadója sokkal inkább Priszjadkin időskori elhülyülésének tragikomikus története, meg persze annak, hogyan kerülnek közepes tehetségű emberek csendes semmittevéssel vezető pozícióba. Malgin óvatosan bírálgat, a hivatali visszaélésekről, az új oligarchák gyanús ügyleteiről meg-megemlít valamicskét, de a társadalom borzasztó kettészakítottságáról nem ejt szót, a nyomor felett elnéz, a végső soron a félig-meddig diktatórikusan működő rendszert nem kezdi ki, sőt egyes párbeszédekben a szereplők azzal mentik fel az aktuális hatalmat, hogy: "mit tehetnénk, mi választottuk." Hiába tehát a látszólagos bátorság, az ilyesfajta kiszólások Malgin metsző kritikáinak élét azért nagyban csorbítják.

A regény sok élvezetes anekdotát felvonultat a szovjet-idők értelmiségének életéről, a rengeteg a 60-as, 70-es évek szovjet irodalmára tett utalást nálam nyílván jobban fogják érteni azok, akik otthon vannak ebben az időszakban, de ilyen ismeretek nélkül is szórakoztató olvasmány Malgin könyve, amelyet joggal tekinthetünk az orosz irodalomban közkedvelt csinovnyik-téma XXI. századi folytatásának. A helyzet új, de a tapasztalat a régi: a csinovnyik képtelen megváltozni, kisszerűsége örök.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr75865561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.