Olvass!

KönyvesBlog

Júdás evangéliuma

2009. január 25. m.anna

Bart D. Ehrman: Iskarióti Júdás elveszett evangéliuma, Az áruló és az elárult új szemszögből
Gold book kiadó, 2008, 2499 Ft

Gyógyíthatatlan és bosszantó ez a Jézus –komplexus. Nemigen lehet szabadulni tőle. Jó dolog a keresztényeknek: ők legalább feldolgozzák valahogy. Mert észérvekkel nem lehet megmagyarázni, hogy van ez a félig-meddig mitikus alak, és felforgatja az életünket ugye, mert felforgatja, kétezer, vagy akárhány év után is. Nem tudjuk, hogy nézett ki. Nem tudjuk, pontosan mikor született, honnan származott, hogy élt, meddig élt, hogyan halt meg, kik, miért és mennyit profitáltak a halálából. Nem tudjuk, milyen ember volt. Az egyetlen, amiből megismerhetjük kicsit, az az Újszövetség, aminek a legrégibb könyve is jóval a halála után íródott, szóval egy kicsit olyan, mintha valakik most kezdenének közzétenni egy többkötetes remekművet Che Guevaráról.

Azt meg most már mindenki tudja, hála ugye Dan Brown-nak, ami eddig is nyilvánvaló volt, csak nem tartottuk felháborítónak, mert nem törődött vele fene sem: hogy a Bibliánk egy hosszú kanonizációs folyamat során lassan változó, szerkesztett, akár cenzúrázott könyv. Akkoriban kicsit másképp működtek a szerzői jogi kérdések, főleg egy ilyen vallásilag és politikailag egyaránt fontos kötet kérdésében, ugyanúgy voltak viszont eltökélt és a saját igazukat bármi áron keresztülvivő közéleti alakok, mint ez az amúgy rendkívül szimpatikus férfiú, Nagy Szent Atanáz (Athanasius). Így a kereszténység első századainak forrongásából, csillogó-villogó, szavakkal és elvekkel bűvészkedő, olykor véres és alattomos hitvitáiból ezt kaptuk örökségbe, egy ilyen Krisztus-képet. Meg lehet kérdőjelezni természetesen, helyes volt-e ezt és amazt benne hagyni a Bibliában, és olyan sok mindent kihúzni belőle: akármit meg lehet kérdőjelezni, de minek. A „mi lett volna, ha” játék sokszor néhány nap után is érvényét veszti, itt meg évszázadokról beszélünk.

Ha már az eltitkolt és kirostált könyveket vizsgáljuk, a Da Vinci kód kapcsán azon szórakoztam a legjobban, hogy miért nem említi például Luthert, aki a héber kánonhoz való visszatérést javasolja. Miatta hagyjuk ki a protestáns Bibliából a deuterokanonikus könyveket: őt miért nem akarja a kedves szerző a pokol kénköves tüzén sütögetni? Persze egyértelmű, hogy Dan Brownt, eszem az édes együgyű szívét, nem a tudós felháborodottsága, hanem a bulvárszerző szenzációéhsége hajtotta: neki teljesen mindegy, ki mit hallgat el, valljuk be, ő se bombázza az olvasóit minden igényt kielégítő információkkal. Dan Brown körülbelül ennyit ért meg a kereszténységből, a hitből, Jézus szerepéből. Neki az is bőven kielégítő, hogy egy teljes könyvet szentelhetett annak, hogy Jézus hímnemű volt, és lehet, hogy élt szexuális életet. A hit szempontjából pedig ez olyan lényegtelen. Ennyi erővel igazán kifejthetné valaki, ürített-e például. Biztosan alapjaiban rendülne meg a katolikus egyház, ha kiderülne, hogy szegénynek még széklete is volt.

Persze Dan Brown, bármilyen primitív, arra tökéletes volt, hogy felkavarja kicsit az állóvizet, és megvegyenek az emberek olyan könyveket, amiknek valóban van némi közük a Bibliához, a tudományhoz, meg az ismeretterjesztéshez is. Mert a Biblia valóban egy remekmű, és rendkívül érdekes dolog, ráadásul a bibliakutatás eredetkutatás is, hiszen még mindig valamennyiünk látásmódját alapjaiban határozza meg a keresztény kultúrkör, akár bevalljuk, akár tagadjuk. Ez egy olyan dolog, mint a politika meg a szex: senkit nem hagy hidegen, mindenkinek megvan a véleménye róla, és mindenki azt hiszi, hogy az ő véleménye az abszolút igazság. A Da Vinci kód után tehát megszületett a Da Vinci kód cáfolata, aztán persze a cáfolat cáfolata, beleszólt a vitába minden hozzáértő és hozzá nem értő, és ekkor, nagyjából 2006 környékén egyszer csak a National Geographic előállt azzal, hogy megtalálták Júdás evangéliumát. Erre lenne jó azt mondani, hogy médiahekk, de nem. Ez tényleg az, ami. Csak nem egészen úgy, ahogy.

Először is van a szerző, Bart. D. Ehrman, aki egy megejtően nagy koponya lehet, adomázgat nekünk kicsit a kézirat megtalálásáról, milyen volt, amikor a kezében tartotta, meg amikor mégse tartotta a kezében, hogyan találták meg, és vándorolt műkincsgyűjtőktől különböző üzletemberekig, hogyan időzött hosszasan egy széfben (ti. a kézirat, nem Bart D. Ehrman). Aztán szinte a kezeit tördelve elkezd arról beszélni, hogy Jézusról milyen keveset tudunk, és a következő oldalon rá kell jönnünk, hogy most mi voltunk a palibabák, ez az ürge meg teljesen hülyének néz minket. Nem adja túl egyszerűen a felfedezés örömét, meg kel küzdenünk érte. Szisztematikusan körbejár minden olyan forrást, ami Jézusról és Júdásról szól, kezdve Pál apostol írásaitól, az összes evangéliumot darabokra szedi, közben gyorstalpalót tart vallásról, politikáról, de épp csak annyit, hogy ne akadjon a torkunkon. Olyan szájbarágós, hogy néha belepirul az olvasó, de a könyv nagyjából háromnegyedénél már nem kap el minket köhögőroham, ha ki kell mondanunk, hogy gnoszticizmus, vagy Pápisz evangéliuma, és egész bőséges ismereteink vannak arról, mi mindent tudtak a tudósok Júdás evangéliumáról, mielőtt megtalálták. Aztán még egyszer elmereng kicsit a kézirat hányattatott sorsáról, és végül a 113. oldalnál elkezd arról is beszélni, valójában mi található a könyvben.

És itt értjük meg, hogy ennek a rengeteg mellébeszélésnek mi volt a lényege: hogy az egész nem is volt mellébeszélés. Ha nem tudnánk Ireneuszról, meg a káinitákról legalább annyit, amennyit Ehrman megosztott velünk, akkor Júdás evangéliuma valójában egy nagy-nagy csalódás lenne, hisz nem tudunk meg sokkal többet róla, mint hogy egy misztikus szöveg, ami tökéletesen beleillik a gnosztikusok szokatlan világképébe, nagy mondatokkal, univerzális szimbólumokkal, és néhol homályos utalásokkal teletűzdelve. Ez, szögezi le nekünk a szerző, Júdás evangéliuma. Nem Júdás által írt evangélium, hanem egy könyv, ami bevallottan Júdásról szól. Nem több és nem kevesebb. Sajnos nem tudjuk meg belőle, vajon Jézus tényleg olyan hülye kék köpenyeket hordott-e, mint a képeslapokon, vagy volt-e körszakálla.  Ebből a könyvből nem fogjuk őt, mint embert, jobban megismerni.
Viszont ő, mint vallásalapító, szent és legenda, nagyon érdekes. Ez a sztori meg, hogy ki árult el azon az éjszakán kit, és hogyan, egyszerre hit, meg dogma kérdése. A gnosztikusoknak is volt rá egy izgi verziója. Olvassák el. Az egésznek köze van Ireneuszhoz és a káinitákhoz, de nem akarom elpletykálni, amúgy is egy kicsit bonyolult.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr11845465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.