Olvass!

KönyvesBlog

Napi kötelező: Nyugati utazás avagy a majomkirály története

2009. január 31. .:wendy:.

Vu Cseng-en: A nyugati utazás avagy a majomkirály története (Európa, 1966, 1980.)

Na mi volt az a könyv, ami a legtöbb család könyvespolcán ott figyelt a nyolcvanas években? Hát naná, hogy a Nyugati utazás, avagy a majomkirály története. Apám minden évben rámutatott és mondta, "Kezdj már neki, a legviccesebb könyv, amit valaha olvastam." Én minden évben megfogadtam, hogy jó, nemsokára mindenképp sorra kerül, aztán az egyik nyáron tényleg felmásztam érte a könyvespolc tetejére. Nem bántam meg, apámnak igaza volt. Vu Cseng-en regénye tetszeni fog azoknak, akik szeretik például Rushdie műveit, ha az ember megszokja a gazdag nyelvezetet, a néhol csapongó gondolatokat, fantasztikusan fog szórakozni.

A XVI. századi regény a hivatalos történetírás helyett azokból a népi mítoszokból táplálkozik, amelyek tele vannak démonokkal, istenekkel, ismeretlen félelmetes szerzetekkel, amik mind meghökkentő és őrült dolgokat csinálnak. A regény főhőse Szun Vu-kung, a majomkirály, aki el akarja foglalni Jáde császár trónját, amely végül nem sikerül neki, mert Buddhát nem tudja legyőzni, sőt az ötszáz évre bezárja egy hegy alá, ahonnan csak akkor szabadulhat, ha egy kínai szerzetes szolgálatába szegődik. A majomkirály és másik két társa, Nyolctilalmas és Homoki barát (legkirályabb nevek ezek is) feladata megvédeni a szerzetest és segíteni neki megszerezni a buddhizmus szent könyveit. Hogy sikerül-e neki, megtudjátok, ha elolvassátok a kétkötetes regényt.

 

Száguldott a majomkirály a légben, s egyszer csak meglátott öt hatalmas, húsveres színű oszlopot, köztük a kék eget.
„No, itt már vége lehet az útnak – gondolta a majomkirály. – Fordulok is vissza, s Buddha szava szerint én ülök az Esthajnalpír Csarnoka trónszékébe! De megálljunk csak! – ötlött közben az eszébe. – Hadd hagyjak csak itt valami jelet, hogy megértsük egymást a Tathágatával!” – azzal kirántotta egy szál szőrét, elvarázsolta vastagon bemártott íróecsetté, s a középső veres oszlopra felírta nagy betűkkel: „Itt járt az Éggel Egyenlő Nagy Szent.” Mikor ezzel is végzett, visszarakta magára szőre szálát, s nem bírta megállni, hogy nagy illetlenségében jól meg ne öntözze az első oszlop tövét majomhúggyal. Aztán meg hányta-vetette megint a felhőbukfenceket, míg csak vissza nem ért Buddha tenyerébe, ahonnét elindult.
– Elmentem, megjöttem! – húzta ki magát büszkén. – Szólj csak a Jáde Császárnak, hogy adja nekem az ég palotáját!
– Te húgyos majomfajzat! – mosolygott gúnyosan Buddha. – Hiszen ki se léptél a tenyeremből!
– Nem tudsz te még semmit! – legyintett megvetően a majomkirály. – Elmentem a világ végéig, ott találtam öt húsveres oszlopot, az egyikre a nevem is ráírtam, jelem is ott hagytam! Eljönnél-e velem, hogy te is megszemléld?
– Nem kell, hogy elmenjek – mosolygott Buddha. – Hajtsad csak le a fejed, s nézzél körül szépen!
Kimeresztette ám a majomkirály arany fényű, tüzes szemét, meghajtotta fejét s nézett, nézett: hát ott látta Buddha jobb kezének középső ujján, hogy „Itt járt az Éggel Egyenlő Nagy Szent”, a mutatóujja tövéből meg csak úgy áradt a jóféle majomhúgy illata.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr61913634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.