Olvass!

KönyvesBlog

Kevés cselekmény fejlődés nélkül, de vérfertőzéssel

2009. február 17. m.anna

C-
Nabokov, Vladimir, Ada avagy ardisi tüzek. Családi krónika, sci-fi, Fordította: M. Nagy Miklós, Oldal: 712, Ára: 3800 Ft


Az Ada olvasása közben sokat megtudtam Nabokovról, mert úgy gondoltam, a leendő recenziónak valamiről majd szólni is kell. A regény pedig hiába terpeszkedik majdnem hétszáz oldalon, egyszerre arcpirító és borzasztóan unalmas. Amikor abbahagytam a háborgást a főhősök erkölcstelensége fölött, szép csendesen belealudtam Ada és Van Veen vérfertőző kalandjaiba. A Nabokov utáni internetes barangolás aztán nagy segítségemre volt abban is, hogy felébredjek, abban is, hogy jobban megértsem a művet, de a szöveg sajnos nem vált számomra sem élvezhetőbbé, sem könnyebben értelmezhetővé.   

Nabokov Adájának hőseit nehéz megszeretni. Az író először is egy furcsa térbe és időbe helyezi őket, egy külön dimenzióba, aminek Demonia a neve. Demonia lényegében azonos a Földdel, csak politikai földrajza különbözik, illetve néhány évtizeddel lemaradt. Demonia az eltűnt gyermekkor iránti nosztalgiát, a felnőtt idilli világ utáni vágyakozását, illetve az író apró perverzióit egyesíti, egy egész sárgolyót felölelve. Először nehéz elképzelni a Demonia és Terra közti különbségeket. Később pedig felmerül a kérdés, hogy a differencia vajon valóban szükségessé tette-e egy újabb földteke megalkotását, vagy Nabokov csak saját démonait álcázta ilyen rafináltan?

Az első néhány oldal demoniai kikicsodája után némi fogalmat alkothatunk a földrajzi és politikai helyzetről, illetve a Veenek bonyolult családfájáról. Az író a maga csapongó stílusában többször is a szájunkba rágja, hogy Ada és Van valójában nem unokatestvérek, hanem testvérek. Bonyolultnak tűnik, valójában azonban könnyű megfejteni a rokonházasságokkal, hűtlenségekkel tarkított kapcsolati hálót. Később pedig szinte kizárólag a néhány főszereplőre fókuszálunk. Bár ne tennénk.

Nabokov fantáziavilágában Amerika, Oroszország és Franciaország politikai egységet alkot, így szereplői magukénak tudhatják mindhárom nyelvet, és mindhárom kultúrát, ami csak részleteiben tér el a Terrán lévőtől (állandó humorforrás a könyven például Csehov híres Négy nővér című drámájáról beszélni). A kis Ada és Van tehát három nyelven szülik idegesítő és tudálékos szóvicceiket és utalásaikat, az egyszeri olvasó pedig borzalmasan szégyelli magát, hogy néha alig ért valamit az orosz és francia vendégszövegekkel tarkított történetből, amit csak hellyel-közzel láttak el lábjegyzetekkel. A két főszereplő semmit sem fejlődik a cselekmény 83 éve alatt. Már 12, illetve 14 évesen szellemi képességeik és műveltségük teljes birtokában vannak, filozófiáról, irodalomról és művészetekről csevegnek, ami halálosan fárasztó. A tudálékos kis Adát a regény első harmadában legszívesebben fültövön csapnám és elküldeném homokozni.

Az unokatestvérek azonban testileg is érettek, a regény pedig innentől kezdve nem csak idegesítő, hanem undorító is. A Lolita Humbert Humbertje a szépség és a szerelem halhatatlan lovagja volt, Adának és Van Veennek azonban csak az ágyéka viszket.

A cselekmény egy rövidebb novellában is kifejthető, nem tartalmaz meglepetéseket. Miután a 14 éves Van elveszi a 12 éves kislány szüzességét, szenvedélyes viszonyt folytatnak. Ez a szerelem, kisebb-nagyobb kitérőkkel életük végéig tart, és mint ők maguk, nem változik egy csöppet sem. A pubertás előtt álló Ada ugyanúgy leteperi napi háromszor-négyszer a bátyját, mint a kilencven éves. Viszolyogtató látni, hogy Nabokov démoni paradicsomát éjjel-nappal üzekedő fiú és leánygyermekek töltik be, akik túlfűtött szexuális életük mellett három nyelven vitatkoznak a művészetekről, sakkfeladványokról és lepkegyűjtésről.

Az Ada szövegében a rengeteg nyilvánvaló utaláson, intertextuális játékon és szóviccen túl érdekes vadászni az életrajzi utalásokra. Nabokov gyermekkora, hobbijai, szinesztéziája visszaköszönnek a regény lapjairól. Irodalomtörténeti szempontból roppant izgalmas, a kész művet viszont nem menti meg. Az Ada sajnos annyira apropótlan és örömszerzésre képtelen szöveg, hogy nemcsak jó regénynek, hanem önálló regénynek se merném nevezni.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr97934707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.