Olvass!

KönyvesBlog

Cormac McCarthy: Véres délkörök - részlet

2009. március 04. könyvesblog

Cormac McCarthy: Véres délkörök. Magvető Kiadó. 2009. fordította: Bart István. 540 oldal. 3990 Ft.

 



Ekkor ért eléjük a csorda eleje sárga porfellegbe burkolózva a girhes zörgő csontú és csálé szarvú marhák annyiféle ahány meg a vékonydongájú kis szénfekete öszvérek szorosan összebújva a tömegben kalapácsforma fejüket egymás hátára fektetve aztán megint marhák legvégül meg az első hajtók mindig a csorda túloldalán maguk és a lóháton ülő század között terelve az állatokat. Mögöttük a ménes apró indián lovai több százan. Az őrmester Candelariót kereste. Megállt s hagyta hogy elhaladjanak mellette a sorok de a mexikói nem volt sehol. Átfurakodott lovával az oszlopon és túlfelől is végignyargalt mellette. Már az utolsó hajtó haladt el előttük a porfelhőben a kapitány meg hevesen hadonászott és kiabált valamit. Közben a ménes széle le-leszakadozott a hajtók meg a kósza állatok között tülekedve nyomultak lovaikon a fegyveresek felé. Már a porfüggönyön át is kivehetők voltak a lovak oldalára festett sávok kezek felkelő napok meg mindenféle halak és madarak mint amikor a vásznon átsejlik az alapozáson valami réges-régen ráfestett kép miközben jól hallották már a patkolatlan paták dobogását meg az embercsontból faragott quena éles füttyögését s a századból egyen-ketten kezdtek már hátrafelé tekintgetni a nyeregben sőt mások vissza is fordultak a lovukkal s a kavarodásban beleütköztek a hátul jövőkbe amikor a kis indián lovak mögül egyszer csak lándzsás lovasok és íjászok rémmesébe illő serege bukkant elő. Pajzsukat tükörcserepek borították s ezernyi nap vakító sugarait szórták ellenségük hunyorgó szemébe. Légiónyi rémalak rontott rájuk számuk száz meg száz és még száz félig mezítelen vagy antik harcosok öltözékében bibliai bajnok mezében mások meg mintha valami lidérces álomból szökkentek volna elő ki állatbőrökbe burkolózva ki meg lenge selyemingben s a hajdani tulajdonos vérétől foltos katonazubbonyban ledöfött dragonyosok dolmányában zsinóros huszármentében az egyik kürtőkalapban a másik nyitott esernyővel a harmadik meg fehér harisnyában véres menyasszonyi fátyollal a fején sokan darutollas fejdíszben vagy bölénybőr sisakban rajta a szarvával egy pediglen kifordítva felöltött fecskefarkú frakkban de anyaszült meztelenül s egy másik valami spanyol konkvisztádor páncélzatában melynek mellvértjét és vállvasát rég elporlott csontú vitézek horpasztották be buzogánnyal és karddal még valami régmúlt korban s valami más országban míg megint mások állatok szőrét fonták a hajuk csimbókjai közé s uszályként a földön húzták maguk mögött a gereznát és színes pántlikát kötöttek a lovaik fülére a farkukba tarka rongycafatot fontak az egyik meg vérvörösre festette a lova fejét de a lovasok arca is olyan színesre pingálva vicsorgott mintha vágtázó bohóccsapat volnának maga a kacagó halál és ördögök gyanánt vetették rájuk magukat teli torokból ordítozva barbár nyelvükön csak épp az a pokol ahonnan ezek előbújtak keresztény embernek még annál is rettenetesebb lehetett mint a tajtékkősivatag volt és közben szüntelen vijjogtak süvöltöztek és füstbe burkolóztak akárha ismeretlen földrészek köddé váló lakói kiknek láttán elhomályosul a szem s reszket az ajak és elakad a nyelv.

Úristen – mondta az őrmester.

Nyílvesszők falkája vágódott közéjük csattogva és az emberek meginogtak a nyeregben aztán lebuktak a lóról. A megbokrosodott állatok felágaskodtak a mongol hordák pedig elszáguldottak mellettük majd visszafordulva előreszegzett lándzsával szemből támadtak nekik.

A század megtorpant eldördültek az első lövések s amikor a lándzsások betörtek a sorok közé már szürke lőporfüst keveredett a felvert porba. A gyerek alatt hosszú hörgő sóhajjal összeroskadt a ló. A puskáját már elsütötte és most a földön ülve keresgélt a tölténytarsolyában. Mellette egy embernek nyílvessző állt ki a nyakából. Kissé meggörbedve ült mintha imádkoznék. A gyerek már éppen nyúlt volna hogy kirántsa a szakállas nyílhegyet amikor észrevette hogy a mellébe is nyílvessző fúródott mind a tolláig és hogy az ember már nem él. Mindenfelé lovak hevertek és emberek próbáltak feltápászkodni és látta hogy valaki ültében tölteni próbál miközben vér csurog a füléből mások meg a revolverüket igyekeznek újratölteni a magukkal hozott tartalék lőszerrel és látott négykézláb álló embereket akik körmükkel az árnyékukba kapaszkodtak a földön meg olyanokat akiket lándzsa járt át de még estükben elkapták őket a hajuknál fogva és állva skalpolták meg és látta ahogy a lovak letiporják a földre bukottakat amikor egy fél szemére hályogtól vak fehérpofájú kis ló meg úgy kapott a keze után akár egy vicsorgó eb aztán mindjárt el is nyelte újra az örvény. A sebesültek némelyike olyan kába volt hogy nem is értette mi történik körülötte mások porlepte hamuszürke arccal lézengtek és összepiszkították magukat vagy tántorogva belezuhantak a vadak lándzsáiba. Kidülledt szemű s fogukat kivicsorító lovaikon eszelős dühvel vágtató meztelen lovasok szakadatlan kerengve a foguk közé szorított nyílvesszőkkel s a gomolygó porban villogva hunyorgó pajzsukkal most a szétzilált sorok túlsó szélén száguldottak végig a csontsípok visítása közben fél sarkukat az állat fején megkötött kantárszárba akasztva hirtelen lecsusszantak a ló oldalán s rövid íjukat megfeszítve a ló kinyújtott nyaka alól nyilaztak szüntelen míg ketté nem választották a századot majd újra rájuk vetette magát a csiricsáré cirkuszi bohócsereg s némelyik mellén félelmes ördögpofa vigyorgott és letaposták a lovukat vesztett fehéreket és lándzsával döfködték s kőbunkóval sújtották le őket majd előkapták a késüket és a földre szökkenve föl-alá futkostak karikalábukon furcsán billegve s egyre-másra rángatták le a ruhát az elesettekről majd üstökön ragadva őket elevennek és holtnak egyaránt körülkanyarították a fejét és diadalmasan meglóbálták a véres parókát aztán tovább döfödték nyiszálták hasogatták a meztelen hullákat leszaggatva tagjaikat s a fejüket véve beleit ontva a csonka tetemeknek marokkal szaggatva ki a zsigereket és letépett hímtagokat mutogatva egymásnak némelyik olyan lucskosan már a vértől mintha a belek közt hempergett volna akár a kutyák és olyan is akadt aki fajtalankodni kezdett a haldoklókkal társait is hangosan unszolva. És akkor a sűrű füstből előügettek az elesettek lovai habzó pofával és lobogó sörénnyel és a rémülettől tág s oly fehér szemmel mint a vakoké s többnek is nyílvessző meredt az oldalából mások lándzsadöféstől bicegve s vért okádva sántán átdobogtak a halál mezején majd újra eltűntek a semmiben. Por lepte be a megskalpoltak vértől nedves csontig nyúzott pőre fejét akik a hatalmas seb alatt megmaradt hajkoszorújukkal tonzúrás szerzetesekként hevertek csupaszon s megcsonkítva a porba kiömlött vér alvadó pocsolyájában és mindenfelé haldoklók nyöszörögtek motyogtak jajgatva és nyüszítő lovak hevertek tehetetlenül a földön.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr55941256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.