Olvass!

KönyvesBlog

Jáchym Topol: Kátrány - részlet [Könyvfeszt2009]

2009. április 23. könyvesblog

Jáchym Topol: Kátrány 268 old., Fordította Koloszár Péter, 2600 Ft


Iljának hívtak, az összes nővérünk, gondozónőnk és dajkánk így hívott, annak idején Siřemben; mivel kiskoromban azt mondtam az embereknek, hogy iá, iá, és mivel csehül így mondják, hogy szamár, Iljának hívtak. Akkor kezdtem kiabálni és iázni az emberekre, amikor a virrasztásokból és az Árnyékföldről látott álmokból kibontakozott a nővérek hangja és arca az Otthon otthonban.
Árnyékföld volt az első gyerekkorom. Néha még visszakerültem oda. Mielőtt jöttek a nővérek, a konyhában laktam. Az Otthon otthon ájtatos, istenes légkörében hamar kialudtam magam, és jól megtanultam csehül. Majomfiú egyáltalán nem tudott. A nővérek már jóval azelőtt Iljának hívtak, hogy kezdtek volna idegösszeomlást kapni.
Amikor kicsi voltam, Iljának, a mi türelmes csacsinknak is hívtak. Azt mondták, tetszett nekik, hogy olyan áldozatkészen húzom-vonom a tesómat, és nem engedem, hogy bántsák.
Majomfiú és én azért nőttünk fel az Otthon otthon konyhájában, mert a szüleink fütyültek ránk, tojtak a fejünkre, leszartak minket. Ez itt gyakori. A szüleink állítólag egy járműben hagytak minket, amikor Csehországból menekültek. Az nem lep meg, hogy Majomfiú nem kellett nekik. De hogy engem miért dobtak el, azt nem értem. Az Otthon otthonban mindenkinek a legkülönfélébb elképzelései voltak a szüleiről. Biztos csak annyi volt, hogy mindnyájunk szülei eltűntek. Siřemben, a fiúotthonban, ahogy Leontýna, Albrechta, Eulálie, Zdislava, Dolores és Emiliána nővérek hívták, vagy a brigantitelepen, ahogy Vyžlata parancsnok hívta, egymás hegyén-hátán, egy kupacban éltünk, a legkülönfélébb nemzetiségű fiúk és csehek is, mint például Dýha vagy Karel. A nővérek kátrányszappannal sikáltak minket a rüh és a tetvek ellen. A piszkunktól szürke kátrányos víz összefröcskölte a nővérek fekete ruháját és fehér főkötőjét. A mosástól tajtékos, fodrozódó szappanhab olyan volt, mint az apró csipkék Dolores nővér fehérneműjén. Dolores nővér gyakran hajladozott fölöttünk a kefével. Olyan serényen sikált minket, hogy átázott a ruhája. A teknők körül hőség volt a gőztől. Dolores nővér homlokán apró izzadságcseppek ütöttek ki, és bepotyogtak hozzánk a teknőbe. A hőség néha annyira gyötörte Dolores nővért, hogy kibújtatta a vállát a ruhából. A teknőkben kettesével-hármasával ültünk. Dolores nővér nem tudta, hogy belátunk a csipkéihez. A nővéreknek a csipke ugyanúgy tilos volt, mint nekünk a cigi.
A nővéreknek rengeteg kátrányszappanuk volt. Ládákban állt Albrechta nővér szobájában. A kátrányszappan elpusztította a tetveket a hajunkban. Irdatlan mennyiségű tetű volt a hajunkban. Minden halom tetűért, amelyet elkaptunk, agyoncsaptunk, az összecsipdesett bőrünkből kiszedtünk, karamellát kaptunk. A karamella a világ édességével édeslett a szánkban. Az édes íz azután is megmaradt, hogy lenyeltük a karamellát. A döglött tetveket gyufásdobozokban gyűjtöttük. Néha összejöttünk, és együtt pakoltuk tele a skatulyákat. Aztán megosztoztunk. A karamellát Albrechta nővér vágta a konyhaasztalon a legélesebb kenyérvágó késsel, csak úgy suhogott. Albrechta nővér ugyanolyan nővér volt, mint a többiek, és mégsem volt ugyanolyan, mint a többiek. Szerette a Szűzanyát és Čechiét, az meglehet. Még azok a legkisebb hosszú ingesek is, akik csak egy tetvet vadásztak össze, megkóstolhatták a karamellát. Voltak, akik csak úgy odatolakodtak, például kis legyekkel, pókokkal, szentjánosbogarakkal, mindennel, amit csak sikerült összefogniuk, ami nem tudott elmenekülni előlük. Néha ők is kaptak kóstolót. A tetvekkel teli gyufásdobozokat lopkodtuk egymástól. Akit rajtakaptunk, az vonalzóval kapott a kezére. Fájt, de nem volt vészes büntetés. Aki azt hazudta, hogy nem csórt, annak kátrányszappanos vízzel kellett gargalizálnia. Buborékozott, de azért jobb volt, ha nem kaptak el. Más hazugságok miatt is kellett kátrányos vízzel gargalizálni. A kátrányos víz égette a torkot. A legkisebb buborék is hatalmassá változott a torkunkban meg az orrunkban, és mart és fájt. Ahogy haladt a buborék, úgy nőtt a hazudozó szenvedése. A torka pedig már akkor égett, amikor még csak készült a hazugságra. Mindenki kétszer meggondolta, megér-e az egész ekkora szenvedést. Az Otthon otthon ebédlőosztályában volt egy Jézus-festmény. Amikor kicsi voltam, azt hittem, hogy a hosszú hajú szent, Cseh meg a szűz anyja az. Aztán megjött az eszem, és azt gondoltam, hogy Majomfiú és az én szüleim portréja lehet. Mégsem jött meg az eszem, ostobaság volt, a miatyánk közben jutott eszembe! Az ostobaság azért ragadt meg a fejemben, mert Dolores, Eulálie, Zdislava, Leontýna, Emiliána és Albrechta nővérek arra tanítottak minket, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ez nem volt igaz, és a nővérek meglakoltak a hazugságaikért. Nem voltunk Isten gyermekei, tróger népség voltunk, gazemberek, klinikai esetek – kurvák és idegenek fattyai. Jézus helyére később Fedotkin lépett. Nem panaszkodhattam. Miután Majomfiúval megérkeztünk, ahogy nőttem, úgy mozogtam és beszéltem egyre gyorsabban. Én és Majomfiú egy alomból valók vagyunk.
Mindig szar ügynek éreztem, de egy és ugyanazon szülőktől származunk. Ezért a nővérek is folyton azt hangsúlyozták, hogy a világ siralomvölgy, és az élet a fájdalom útja. Simán lehet az egészet annak hívni. Majomfiú az ágyacskájában feküdt, ha pedig a járásgyakorlat Leontýna és Albrechta nővérrel vagy Euláliével és Zdislavával, esetleg Doloresszel és Emiliánával sikeresnek bizonyult, az otthon folyosóin sétált, ha közben tartották a nővérek. Majomfiú Hankával szeretett a legjobban lenni. Én is. De Majomfiú többnyire csak feküdt.
Néha odabújtam mellé. Rögtön vinnyogott a boldogságtól, teli szájjal nevetett rám. Én is úgy nevettem rá, mint a tükörbe. De beszélni nem beszélt. Hankának megengedték, hogy eljöhessen hozzám és Majomfiúhoz. Lobogott a haja, ahogy az Otthon lépcsőjén ugrált. A nővérek örültek, hogy gondját viseli Majomfiúnak. Épp elég dolguk volt az egészséges fiúkkal is. Hanka anyja, Kropková asszony az Otthon otthonban takarított. Hanka segített neki. Aztán Vyžlata parancsnok leállította a dolgot. Hanka hajának finom illata volt, nem lehetett az Otthon otthont érezni rajta. Hankával közel kerültünk egymáshoz. Mivel összebújtunk az ágyban, nem is nagyon történhetett máshogy. Hanka egyáltalán nem viszolygott Majomfiútól. Az jutott eszembe, hogy talán otthon is ilyen fiútestvérek lógnak a nyakán. Szerettem, de hiába. Siřem volt az otthonunk, a kétemeletnyi fiúnak, a taknyos hosszú ingeseknek és az idősebb tréningeseknek. Szigor, elegendő meleg, élelem és csehtudás, ez kell nektek, mondogatta a hat nővér. Tróger népség vagyunk, és kemény kiképzés kell nekünk, hogy rendes ember legyen belőlünk, mondogatta Vyžlata parancsnok.
A legkülönfélébb helyekről jöttünk. Amikor valaki új jött, főleg a hosszú ingesekhez, az idősebbek rögtön szemügyre vették és lezsűrizték, dakota ment a dakotákhoz, ferde szemű a ferde szeműekhez, a csehek meg Dýhához, ha pedig olyasvalakit hoztak, akiről nem lehetett tudni, hova való, és nem beszélt csehül, csak valami halandzsanyelven, az egy ideig egyedül ült és bőgött a sarokban, aztán a nővérek elvitték dolgozni, és megtanították csehül, és Isten gyermeke lett, és ruhát kapott a cseh gyerekek adományaiból, templomba járt velünk, evett, tetveket lopott, aludt. Isten minden gyermeke, legyen az hosszú inges töpörtyű vagy már tréningruhára érett suhanc, érkezése után rögtön kapott párat a pofájára az idősebbektől, hogy tudja, az Otthon otthonban van. A hálótermek két emelete fölött lezárt régi emeletek voltak, alattunk pince, a pince alján pedig víz. Én sosem kerültem magánzárkába a pincében. Oda büntetésből küldték a fiúkat, vagy hogy lehiggadjanak, ahogy Leontýna nővér mondta, mert néha valamelyik tréningesnél elmentek otthonról, rájött az öt perc, klinikai esetek voltunk. Cseh otthon voltunk külföldi gyerekek számára, eldobott gyerekek számára, rossz gyerekek számára – olyan külföldi állampolgárok fiai számára, akik szartak a gyerekeikre, bekrepáltak, hűvösre kerültek, vagy elpárologtak.
Ezért volt köztünk annyi keverék, dakota meg ferde szemű, én nem voltam dakota, de nem voltam ferde szemű sem, meg Majomfiú se. Voltak fiúk, akik a maguk érthetetlen nyelvén karattyoltak, pedig a nővérek megtiltották nekik. Erre volt a szappanos víz. A fájdalom buborékaiban eltűntek az idegen nyelvek a fiúk torkából, és a fiúk feltöltődtek a cseh nyelvvel. Az Otthonba érkezett aprócska hosszú ingesek rengeteg különböző nyelven beszéltek, barbár nyelveken, akkora halom olvasókönyv kellett volna, amekkora a világon nincs, gondoltam. De pár hét, pár istenes vasárnap után a legapróbb hosszú inges is beszélt csehül, mert muszáj volt neki. Amikor megérkeztek, bőgés közben mind gagyogott pár szót a saját nyelvén, pici gyerekek voltak. Először valami kis imádságot, köszönni és köszönömöt mondani tanultak meg, a többi aztán már ment magától.
Csak takarodó után, amikor a fiúk aludtak, és tilos volt beszélni, hallatszott néha a hálóteremben nyelvkavalkád, a legkisebbek beszéltek, kiabáltak, sírtak álmukban, és rögtön be kellett szaladnia az épp ügyeletes nővérnek, mert amint az egyik hosszú inges elkezdett álmában beszélni vagy jajveszékelni, rákezdett a másik is, féltek a sötétben, és amikor mindegyik rákezdett, nem lehetett lecsillapítani őket, ha már felébredtek. Ezért az ügyeletes nővér a nyugtalanság első jeleire, a kiabálás, a bömbölés első hangjaira a terembe sietett, és így vigasztalta a hosszú ingeseket: Na, na, na vagy: Csitt, csitt, aludj szépen... és Eulálie nővér néha halk, nyugtató hangon énekelt: Alukálj, angyalkám... És éjjel a nővérek nem büntettek a nyelvek miatt, csak reggel, és leginkább a dakotákat kellett büntetniük, mert a dakotáknak megvan a saját nyelvük, azt hiszik, hogy így senki se érti őket. De a nővérek leginkább ezekért a szavakért büntettek: szar, segg, picsa meg ilyenek. És aki ilyeneket mondott, azt Albrechta nővér levihette a magánzárkába, és alhatott a patkányokkal a pincében. Én egyszer összekevertem azt, hogy Kína meg pina, és Leontýnától körmöst kaptam, de akkor még nagyon pici voltam. Csak csehül beszéltem, és Majomfiút a nővérek soha, egyetlenegyszer se büntették meg, felesleges is lett volna.
Majomfiú hálós ágya a sarokban volt, és gondom volt rá, hogy a közvetlen szomszédjai csendes hosszú ingesek legyenek, ezért a vallási énekes Šklíba és Martin mellett döntöttem. El kellett viselniük, amikor Majomfiú virnyákolt, és ki kellett vinniük az éjjeliedényét, és meg is kellett törölgetniük, a fenekét meg a nyálat és a taknyot az arcáról. Egyszer és mindenkorra véget vetettem Majomfiú kicsúfolásának, Šklíbát és Martint pedig kitanítottam, hogy ügyeljenek. Kicsi voltam, de a hosszú ingesek hálójában a legnagyobb, mégsem kellett felmennem. A fiúk a felsőbb emeleten nyüstölték a répát, engem ez nem érdekelt, nem akartam felmenni, mert akkor nem lettem volna Majomfiúval, és akkor ki vigyázott volna rá? A hosszú ingeseket arra is megtanítottam, hogy nyugtassák meg Majomfiút, ha fél, ha üvölt. Az éneken már összeszoktak, úgyhogy ment nekik. Mert én néha nem értem rá, mert mondjuk Leontýna nővér megparancsolta, hogy töröljem le a port a dolgozószobájában... és ezt csak nekem volt szabad! A takarítás után néha egyedül maradtam Leontýna nővér dolgozószobájában, és letérdeltem a kereszt alatti imazsámolyra, az imazsámoly nyomta a térdemet, de olyan fura, kellemes fájdalom volt ez. És addig billegtem a sajgó térdeimen előre-hátra, amíg meg nem jelent előttem Árnyékföld, sehova máshova nem jutottam az imazsámolyon. Aztán lementem, és odabújtam Majomfiú mellé. Senki se zavart a hosszú ingesek közül, nem volt szabad nekik. A tréningesek se jöhettek be a hálónkba, így döntöttek a nővérek. Majomfiúhoz csak a nővérek mehettek be, meg én vagy Hanka. De Hanka sokat volt a faluban az anyjával. A többiek undorodtak Majomfiútól. Azt hiszem, Hanka miatt hagytam ott Árnyékföldet. Még a nővérek is elképedtek, mennyi ideig vagyok képes Árnyékföldön maradni. Még azt se tudtam, hogy közben kik és hányan mentek el, illetve kerültek be az Otthonba. Amikor Árnyékföldön voltam, a nővérek etettek, mert nyitva volt a szám. Néha fájt a fejem Árnyékföldtől, és még sokkal azután is, hogy eljöttem onnan, hallottam a lármát és zúgást. Az összebújás Hankával jobb volt Árnyékföldnél. Az összebújás Hankával a legcsodálatosabb dolog volt a világon. A fiúkat például teljesen lefoglalta a tanulás, de én Majomfiú mellett lehettem. Megjött Hanka. Bemászott mellém az ágyba, és amikor Majomfiú elcsendesedett, feküdtünk, összebújtunk, és hallgattuk, mit mond a másik. Majomfiú szerette, ha együtt vagyunk. Čechie nem lehetett szebb Hankánál. Egyszer Hanka megfogott ott lent, és azt mondta: Ezzel csak pisilsz. De nevetett, örült. Vagy azt mondta: Semmit sem engedsz meg magadnak, ezért én megengedem neked... ezt. Meg ezt! Legszívesebben csak Hankával laktam volna. De azt nem lehetett. Albrechta nővér ugyanolyan nővér volt, mint a többi, de siřemi is volt. Amikor az otthon még nem volt Otthon, csak a nemesi lak konyhája, ott voltam tehernek a nyakán én, Majomfiúval meg végképp rengeteg dolga volt.
Amikor az otthon még nem volt Otthon, teherautók a központból ágyakat, seprűket meg dobozokban evőeszközöket hoztak Albrechta nővér után, meg rengeteg fiútréningnadrágot meg -felsőt meg tálcát meg ládákban ágyneműt meg szintén ládákban rengeteg szappant. Csak utána jöttek Siřembe a nővérek. Jöttek a dalaikkal, a vallásos keresztjeikkel Leontýna nővér vezetése alatt, aki aztán az egész Otthon otthont irányította. A nővérek a kolostorból jöttek, elvették tőlük a kommunisták. A kommunisták kiszakították őket az imádságból, és csibészek, gyépések, hulladékok, vásott, árva kölykök gondozására utasították őket. A nővérek gondoskodtak rólunk, amíg a kommunisták ezt is meg nem tiltották nekik. Nem tudom, mióta vagyok Siřemben. Emlékeimben hallom a hó csikorgását, tudom, hogy Cimbura úr bevisz Albrechta nővér konyhájába. Előtte Árnyékföldön voltam, ahol lárma volt, ricsaj meg az én népem.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr731040159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.