Olvass!

KönyvesBlog

Bevizsgált mesék - Az ember tragédiája

2009. május 22. suhodminyák

Tamás rutinosan került minden helyzetet, amiben úgynevezett jó tanulónak tűnhetett volna. Jó oka volt rá: az osztályunkban megmosolyogták az ilyenfajta tévelygést. Ezért is kaptuk fel a fejünket, amikor az eddig megbízhatónak ismert srác konokul állította, hogy neki tetszett Az ember tragédiája. Gondoltam, akkor én is adok neki egy esélyt.

A kaotikus, hol időmértékes, hol ütemhangsúlyos, nem igazán rímekbe szedett verses forma láttán csak Tamásba vetett hitem lendített túl kezdeti kétségbeesésemen, és mégiscsak elkezdtem olvasni a drámát.

Nem túl nagy élvezettel – de még nem is régóta – haladtam a rövid sorok mentén, amikor először feltűnt, könnyen lehet, hogy valami érdekesbe botlottam. Isten kétségtelenül letett valamit az asztalra azzal, hogy – igen szűk határidő szorításában – megalkotta a Földet, de hamar kiderült, hogy művével annyira elégedett, hogy az első slágerük után kaszáló kezdő sztárok önelégültsége hatalmasodik el rajta. E kevéssé szerencsés hozzáállása alá talpnyaló angyalok hada adta a lovat.

Csak egy kivétel akadt: Lucifer. Kellemesen meglepve vettem észre, hogy a teremtéssel illetve Isten szerepével kapcsolatos felvetései sokkal inkább jogosnak, mint az Ördögtől valónak tűnnek. Isten is érezte a lelke mélyén, hogy nem minden érdem, nem minden jog az övé, így végül kiegyeztek abban, hogy Lucifer is kap egy kis játékteret.

Élt is vele, és kapásból belerángatta a mentálisan lefojtott Ádámot és Évát abba a kalandba, amiről a mai napig is képtelenség eldönteni, hogy jó ötlet volt-e (igen). Újabb kellemes meglepetésemre a zavar csak fokozódott azzal, hogy Lucifer lényegesen árnyaltabb személyiségnek mutatkozott, mint azt a hivatalos kommunikáció alapján az ember gondolta volna. Kétségtelenül volt abban rosszhiszeműség, ahogy a történelmi korokon át vezető álombéli útjukon a kudarcok felé forgatta Ádám fejét, de még ennél is erősebben éreztem benne az éleslátást. Lucifer cinikus volt, de többnyire igazat beszélt. Isten művét, a saját képére teremtett embert mutatta meg. És volt egy kis gond a képpel.

Az utazás során Madách sorra vette a jelentősebb történelmi korokat, eseményeket, és a hozzájuk kapcsolható eszményeket. Ádám eleinte lelkesedett, Lucifer pedig ellenpontozott. Nagyon tetszett, hogy a vitáik során elhangzó érvek igényesek, korrektek voltak. Nem tukmálták a minden kétséget kizáró megoldást – bár a tanár-tanuló viszony persze aszimmetrikussá tette Ádám és Lucifer viszonyát, amit azonban a szerző ügyesen tompított azzal, hogy időről időre más és más viszonyrendszerbe helyezte a két szereplőt.

Madách a hetedik, konstantinápolyi színben győzött meg véglegesen arról, hogy ez a mű témájában, és főleg a feldolgozás módjában világszínvonalú alkotás. Például Lucifer alábbi megjegyzése révén:

„Hiú törekvés. Mert egyént sosem
Hozandsz érvényre a kor ellenében;
A kor folyam, mely visz vagy elmerít,
Uszója, nem vezére, az egyén, –
Kiket nagyoknak mond a krónika,
Mindaz, ki hat, megérté századát,
De nem szülé az új fogalmakat.”

Ez az az éleslátás, az a bölcsesség, ami miatt nem csak a verselést bocsátottam meg, de még azért se haragudtam volna, ha a szavakból kimaradtak volna a mássalhangzók. A kiegyezés előtti sértődött, passzív Magyarországon ilyen magasról tekinteni a világra az én szememben az élet vizének felfedezésével összemérhető jelentőségű teljesítmény. Ugyanekkor a jövőbe, pláne pedig az űrbe látogatni szintén egészen elképesztő, korát és környezetét messze túlszárnyaló szerzőre vall.

És ha már a világnál tartunk. Gimnazistaként nem esett le nekem az igazi jelentősége a dolognak, de a friss szele érezhetően meglegyintett annak, amit évekkel később olvastam Faludy Györgytől a Pokolbéli víg napjaim-ban. Azt, hogy a számunkra, magyarok számára csodálatos, felkavaró művek döntő többsége csak a Faludy által „magyar glóbusznak” hívott univerzumon belül értelmezhető. Azaz a helyi viszonyok és történelem ismerete nélkül üresek, érdektelenek a világ többi része számára.

Az ember tragédiája nem ilyen (ezt Faludy is konkrétan említi). Tartalmas felvetései, mindkét oldalról korrekt érvelései, a téma maga, a konfliktusok, a vívódások jellege mind olyan, ami el kell, hogy jusson minden gondolkodó ember agyáig, aki veszi a fáradságot, hogy elolvassa.

Az én tizenéves agyamra meghatározó módon megtermékenyítően hatott, és bárkinek a világon őszinte jószándékkal ajánlom, hogy mélyedjen el benne, és gondolkozzon a világ dolgai felől. Egy jó (ezt úgy is értem, hogy az eredeti magyar szövegnél jobb) fordítás lehengerlő élvezetté kell, hogy tegye az olvasását. Előre bocsátva, hogy a véleményem erősen esetleges ebben az ügyben, azt gondolom, hogy például Gerorge Szirtes emelt a nyelvi színvonalon, amikor angolra ültette át Az ember tragédiáját.

Mi talán akkor jártunk volna a legjobban, ha – Madách kérésére – Arany János nem csak véleményezi és konkrét javaslatokkal egészíti ki a művet, hanem tovább megy, és teljesen át is fogalmazza. A szállóigévé vált idézetek így is tőle származnak. Én azt gondolom, hogy érdekes kísérlet lenne újraírni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr271119813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.