Olvass!

KönyvesBlog

[Ezt olvassuk] Pynchon: Súlyszivárvány - befejezés

2009. május 24. florescu

Lehet, hogy a Súlyszivárvány nem éppen a legmegfelelőbb szöveg ahhoz, hogy olvasónapló formájában dolgozzák fel. Az olvasás és a napló írása során többször szembesültem a feladat nehézségeivel, és ezeknek köszönhető, hogy így, a regény végéhez közeledve, ahogyan a hétről hétre történő olvasgatás, úgy a napló is – finoman szólva – befulladt. Mivel a korábbiakban úgysem olvastam el egy részhez több, mint száz oldalt, ugyanakkor folyamatosan jegyzeteltem is közben, most kipróbáltam, milyen is Pynchon leghíresebb munkáját úgy olvasni, ahogyan egy szokványos szöveget szokás, mindenféle jegyzetapparátus nélkül, többnyire folyamatosan vagy legalábbis megszakítások nélkül. Bedaráltam a maradék (kb.) 200 oldalt, nem folyamodtam netes segítségért olyan gyakran, mint azelőtt, és egy sort sem jelöltem be vagy vetettem papírra. Tehát ez az utolsó rész, valószínűleg kissé elnagyoltabb formában mint az eddigiek. Szeretném megköszönni azon Olvasók figyelmét, akik bele-belenéztek a naplóba és esetleg megjegyzéseket is fűztek egy-két részhez. Remélem, nem volt teljesen haszontalan az egész, bár nem így képzeltem el az elején. Talán felesleges is mondanom, hogy – olvasónapló lévén – a továbbiakban csattanók is elhangzanak, így aki nem kíváncsi a Súlyszivárvány rejtélyeinek megoldásaira, az ne haladjon tovább. (A képen a lengyel kiadás borítója látható.)

Mottó: „…és most, a Zónában, egy kései óráján a napnak, amikor Slothrop keresztúttá vált, heves zápor után, amire nem emlékszik, meglát egy nagyon vastag szivárványt, egy tömzsi szivárványfaszt, amint a szeméremfelhőkből lehatol a Földbe, a völgyes zöld vizes Földbe, és mellkasa megtelik, és csak áll ott és sír, nincs már semmi a fejében, csak érzi, hogy így természetes…

Valahol Bianca holttesténél hagytam abba legutóbb, meg Slothrop sokadik menekülésénél. Na, hát a menekülés folytatódik, és a regény harmadik részében főhősünk még kétszer vált álruhát, ezzel identitást. Először orosz egyenruhában sikerül kiszimatolnia, hogy Marvy őrnagy mire készül Enzian és a Schwarzkommando ellen, majd malackosztümjének köszönhető, hogy egy igazi malac elvezeti Pöklerhez. Közben Katje csatlakozik az Ellenerőhöz, a Súlyszivárvány szövetségeseihez, ahol már ott figyelnek régi ismerőseink, például Kalóz vagy Roger Mexico. Marvy őrnagy, aki igencsak gonosz figura, hamarosan a kiherélés sorsára jut, bár az angol úriemberek eredetileg Slothropnak szánták a kedves kis „ajándékot”. Slothrop ifjúkori kalandjairól végleg lehull a lepel, azaz kiderül, hogy a kis Tyrone-t valóban eladták kísérleti célokra a titokzatos Jamf prof. számára, így aztán jött az Imipolex G, és a – számunkra már érthető – későbbi tartós merevedés a V-2-es rakéták becsapódásakor. A harmadik rész második fele a humoros akciójeleneteknek köszönhetően egyáltalán nem volt unalmas, bár éreztem, hogy nem sül ki jó az egészből a végére. Slothrop helyzete egyre reménytelenebb, identitása kezd apró darabokra hullani, a Schwarzkommando pedig veszélyben van.

A negyedik részre Slothrop őrülete teljesen nyilvánvalóvá válik, mert – bár nem ő a narrátor (ha egyáltalán beszélhetünk narrátori szerepről a regény kapcsán) – a szöveg rövidebb szegmentumokra bomlik szét, amelyekben az eddigieknél sokkal zavarosabb formában folyik össze múlt és jelen, emlékezés és akció, dikció és drogoktól meghatározott összefüggéstelen hebegés-habogás. Slothrop ki is vonul a regénytérből, de nem ő az egyetlen, akinek alapjaiban megkérdőjeleződik az identitása, hiszen a regény vége felé felmerül az is, hogy Jamf is csak fikció (volt). Jessica és Roger szerelme is fikcióvá válik, már ami a regény elején olvasható kéjittas szerelmeskedést illeti. Jessica egy Jeremy nevű fazonhoz megy hozzá, lagzijukon viszont a meggárgyult Roger egy-két frappáns szójátékkal könnyedén szétbomlasztja a társaságot: mindenféle testváladék nevéből gyárt (gyúr) különféle ételneveket. Ez az epizód egyszerre bizonyítja Pynchon fantáziájának nagyszerűségét és Széky fordítói leleményességét, hiszen a felsorolt „menü” hosszán a legmenőbb éttermekben is meglepődnének. Hasonlóan jó epizód Wilhelm, a villanykörte meséje, melyben Wilhelm wolframszála csak nem akar szétesni, így komoly bonyodalmakat okoz az izzógyártó cégnek, valamint az ellenőrzési hivataloknak.

Blicero főszereplővé válik, hiszen Katje emlékezetéből felbukkanva értesülhetünk utolsó cselekedeteiről, ám mivel az utolsó részben már-már kibogozhatatlan az „elsődleges” narratíva, Blicero ugyanannyira élő szereplővé válik, mint a regény legalább kétharmadában főszereplőnek tekinthető Tyrone Slothrop. Pynchon bizarr cselekményszövetében Blicero egy homoszexuális zsidógettó vezetőjévé lép elő, és ilyen minőségében szabadítja rá az emberiségre (közelebbről Londonra) a titokzatos ’00000’-ás rakettát. A Schwarzkommando tagjai Enzian irányításával közben a Zónában összeszedett darabok segítségével összeszerelik a ’00001’-est, Enzianékat viszont Csicserinék üldözik. Arról is megtudhatunk egyet s mást, miért is üldözi csicserin féltestvérét, a herero Enziant – a regény legalább ezen szál tekintetében nem hordoz negatív végkimenetelt, hiszen a deus ex machina szerepében bepottyanó Geli boszorkányos bájaival elbűvöli Csicserint, aki nem ismer rá Enzianra, így a testvérgyilkosság határozatlan időre elnapolódik. A regény végére a szakadozott és mondhatni zagyva narratíva ecós „gellert” kap, hiszen felbukkannak A Foucault-inga olvasói számára ismerős szefírák, de a tarot szimbolikus lapjai is. Elkanyarodunk a misztika felé, hogy a Súlyszivárvány zavaros története a zárás előtt egy túlvilági „logika” segítségével határozza meg önmagát és fokozza az olvasóban sokasodó kérdőjeleket. A legutolsó jelenetben egy londoni moziban érne véget a vetítés, miközben közeleg az égen egy rakéta. Hogy most akkor ez a Schwarzkommando aprólékos munkájának köszönhető „egyes” vagy Blicero „nullás” rakétája, számomra nem tiszta, ahogyan a regény számos fejezete, részlete sem, de a végkifejlet jól érezhető. Bumm!

Nem hiába jelent meg két, a regény olvasását segítő kiadvány az utóbbi időben, ahogyan nem véletlen a wikipedia-linkek segítségével megtalálható olvasási segédlet és tartalmi összefoglaló. A Súlyszivárvány értelmezéséhez mondhatni hatalmas háttértudásra és borzasztó türelemre van szükség – ezek hiányában sincs óriási gond, de összetettsége mellett Pynchon regénye minden bizonnyal a világirodalom egyik legolvashatatlanabb szövege is egyben. Hamarosan egy recenzióval jelentkezem, és ezzel egy időre biztosan befejezem a regénnyel való foglalatoskodást. Köszönöm a figyelmet!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr91140441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.