Olvass!

KönyvesBlog

Telep-antológia - részlet [Könyvhét2009]

2009. június 01. könyvesblog

Telep-antológia, Scolar, 2009

RÉSZLETEK:

Előszó:

Eleven tizenegy

(irányok és arányok) Ennél a versantológiánál megfordul a szokásos irány. Ezúttal nem nyomtatott szövegek kerülnek fel a világhálóra, hanem egy internetes blogra feltett és ott tárolt (később nyomtatott folyóiratokban és könyvekben is közölt) versekből áll össze egy papír formájú kötet. Ez lenne talán a hegeli megszüntetve megőrzés? A Telep mint olyan ezzel a kötettel véget ér, ennek hozadéka, hogy magával a szóval már nem is nagyon lehet játszani (telepítés, telepesek, telep-terep, a telephelye, satöbbi), ellenben a telepesek újabb alkotói fázisa most teljesedik csak ki. Ebben a könyvben az elmúlt évek legrétegzettebb és legizgalmasabb, egyszerre legspontánabb és legreflektáltabb költői kezdeményezését, a Telepet és annak egymásba nyíló és egymást keresztező, egymást keretező, arányosan szerkesztett versvilágait ismerheti meg az olvasó.

(11) A Telep Csoport a tíz kicsi indián és tizenkét dühös ember közötti tizenegy, néha indián, néha dühös, fiatal költőből áll. A tizenegy különleges, már-már misztikus szám, olyan, amivel számolni kell és lehet. Például prímszám, és a prímszámok a magyar irodalomban lassan fontosabbak, mint a matematikában. Optimális esetben tizenegyen szerepelnek egy futballcsapatban, és ugyanennyi méterről lövik a büntetőt is. Ám a foci, ellentétben a magyar irodalom megannyi spílerével, náluk nem játszik. Létezik még a tizenegyes számnak egy olyan metaforikus jelentése, ami azonban illik némiképp a Telepre. A huszonegyezés nevet viselő kártyajátékban (lánykori nevén black jack) az ász egyet vagy tizenegyet is érhet. Attól függően, hogy a játékosnak melyik az előnyösebb. Van, amikor elég, hogyha a lap egyet ér (ez maga az egyet értés), máskor pedig a tizenegyes érték a nyerő. Ekképp a Telep egyenként jelenti tizenegyüket külön-külön, ugyanakkor együttesen éppen tizenegyet érnek. S tizenegyre meglehetősen hálás lapot húzni.

(fiatal) A tisztán generációs besorolás nem állja meg a helyét a Telepnél. A legidősebb (az 1974-ben született Sopotnik Zoltán) és a legfiatalabb (az 1987-es Deres Kornélia és Szabó Marcell) telepes között tizenhárom év korkülönbség van, zömük ’82-es, ’83-as. A Telepet nem a nemzedéki tapasztalat tartja egyben. A korosztálytudat szempontjából a legfontosabb talán a rendszerváltás cezúrája. Ahogyan minden generációnak van egy-egy olyan közös gyerekkori pillanata, amikor a nagy történelem és a privát szféra, azaz a felnőtt világ és a gyerekszoba összekapcsolódik, úgy ennek a nemzedéknek Antall József miniszterelnök haláláról a Walt Disney-matiné megszakítása jut az eszébe. Ez a nemzedék még nyáron ette a téli fagyit, és már a szabadság egyre enyhébb, ám annál keserűbb mámorába szippanthatott bele. De a Teleptől távol áll, hogy tisztán generációs alakulatként működjön. Az 1948-as nagy generáció és az arctalan, elveszett nemzedék után (amelyik saját magát szó szerint írta le) a Telep egy megtalált nemzedék. Elsősorban saját magukat találták meg, és az érvényesülés kommunikációs és intézményi csatornáit. Kint és bent fognak egeret. Ezáltal a telepesek pár év alatt véghezvitték azt, ami az egyik legfontosabb: állandóan jelen vannak. Szeretik őket, nem szeretik őket, de beszélnek róluk. És ami még fontosabb: olvassák is őket. Ki azért, mert szereti őket, más meg azért, hogy kifejtse, miért nem szereti őket.

(költők) Az irodalmi csoportosulások másik nagy közös mezője a nemzedéki szerveződés mellett a poétikai koalíció, a közös esztétikai program megléte, például „a mi, neodadaisták tartsunk össze”-attitűd. Ám a Telep internetes felületén, valamint immár e kötet lapjain is érzékelhető, hogy a Telepen belül különböző hangok és hangfekvések találnak otthonra. A Telep nem homogén bázis, hanem pályát kezdő és hangot találó költők föderatív szövetsége. A Telepbe sok minden belefér: csipetnyi arrogancia, eredeti sznobizmus, konok dac és néha még a rímes verselés is. A tagok, amellett, hogy költők, és költőszerepüket kellőképp hangsúlyozzák is, az irodalmi közegen belül esszéistaként, fordítóként, értelmezőként és kritikusként is megnyilvánulnak. Kritikusként egymás műveiről is írnak, de hát miért ne tegyék, ha megtehetik? A szobatudós és a kocsmai költő ellentétének mindenesetre befellegzett. Délután ötig egy Bacon- vagy Barthes-idézetben, délután öttől pedig valamelyik romkocsmában vannak.

(hangok és visszhangok) Miközben pályára lépésükben (mint minden új csoport színre lépésében) volt valami ellenbeszéd-jelleg, alapjaiban elfogadják a honi irodalom szinteződéseit, átgondolni viszont nagyon is át akarják. Hiányzik a társaságból a múltat végképp eltörölni akaró, reflektálatlanul tiltakozó, minden szerves tradíciót elutasító düh, de nagy részük nem is próbál hozzákapcsolódni semmilyen élő és továbbélő magyar költészeti hagyományhoz. Sem a neo-neo-neoavantgárdhoz, sem a nyugatos-újholdas klasszikus modernséghez. Ugyanakkor megtalálták apa- vagy inkább bátyfiguráikat. Mondhatni, a Telep Csoport tagjai Kemény István bőrdzsekijéből (vagy A néma H című megrendítő versében szereplő nagykabátjából), illetve Marno János zárt grammatikájából, hermetikus poétikájából és anarchikus szórendjéből bújtak elő. Roppant széles az a poétikai szakasz, amelyen a Telep költői elhelyezkednek. Ha térben gondoljuk el a Telepet, két lehetséges végpont: a szó szerint elembertelenített, klinikai-kritikai testköltészet és az ironikus, harmonikusabb formák felé orientálódó, önmaga esztétikai létmódjára elegánsan reflektáló, parnasszista líramodell között a Telep leginkább szabálytalan, a saját szabályait kereső és makacsul követő, intenzív, néhol szándékoltan arrogáns és alkalmanként macsó közegként jellemezhető, melyben érdesen csillan meg egy újmódi érzékenység üvegtestű költészete.

(osztások) A telepeseket többféleképpen lehet felosztani. Osztóképző lehet természetesen az életkor vagy a nemek aránya, ám ezek mind külsődleges szempontok. A Telep pedig igyekszik befelé, a szövegek felé közelíteni: innen is fakadhat a csoport látványos apolitikussága. Már ha az apolitikusság nem egyfajta politika. A telepes attitűd nem az elvi, hanem a nyelvi politizálás. A nyelvhez pedig különböző eszközökkel és koncepciókkal fordulnak. Mondhatni, mást látnak vagy hallanak meg benne. Ahogy Krusovszky Dénes verse végén áll: „Ami napfelkelte után részleteiben / madárdalnak tűnt, / az mostanra száraz hörgéssé állt össze” – s ez általában is igaz a telepesek retorikájára. Verseikben gyakran több térrel vagy síkkal dolgoznak. Az előtér és a háttér, vagy a felszín és a mély, a rész és az egész közösen adja meg a költemények egészének szerkezetét.
Az ismerős és az idegen, a tárgyszerű és az érzéki, az elvont és az eleven, a magányos és a közös a telepesek verseiben nem ellentét, hanem feszült dialektika. A reflexió pedig természetes. A Telep költői finommechanikai módszerekkel dolgoznak: az élőt és az élettelent, a testet és a gépet úgy kombinálják, ahogyan műszereket szokás beültetni az emberi testbe. Nem a szép embertelenség paradigmája ez, inkább fordítva: embertelen szépség árad a versekből. Telepes verseknél gyakori, hogy az igazi vagy lényegi megértés (kevésbé hermeneutikusan: amikor leesik a tantusz) csak többedszeri olvasás után történik meg. Mint amikor szembesétál velünk valaki az utcán: először ismerősnek tűnik, aztán nem tudjuk hova tenni, végül, ha szerencsénk van, akkor a másik is így lesz vele, és ő is ránk néz. A telepes versek valahogy ilyenek. A szemünkbe néznek, még ha egy-egy megoldásuk néha szemtelen is.
(Szegő János)

Részletek:


„Visszajött a Betűember. Sáros a bakancsa,
és nagy, sötét foltok vannak a kabátján,
az arcán a bőr pedig olyan barnásvöröses,
mintha nyers hússal dobálták volna meg.

Nem tudom, mit mondhatnék neki. Egész
nap rozsdás és görbe csavarhúzókat ültettem
az udvaron a földbe a virágok közé, most
meg hirtelen itt áll előttem, és néz rám.”

(Bajtai András)


„A 99-es busz megállója zsúfolt,
várok, mintha százas is jöhetne.
Egy ablak mutatja szemben
sötétebb felem, jobb lenne
most nélkülem nekem, mint
a fodrásznál, huszonöt percig
bámulom az arcom, egyre
ismeretlenebb. A presszóból is
néznek, az utcán is, néz a busz is,
aztán elmegy.”

(Sirokai Mátyás)

 

„Nincs több Sturm und Drang, ez már a weimari korszak –
Kimért és súlyos tánclépésben botladoznak
A trónteremből hátráló udvaroncok:
A Császár zenél. Magában. S ilyenkor néha boldog.
Hangszere könnyű fából készült bútordarab,
A lapján görbe írás: „Ismerd meg önmagad!”
Kint az elmenők még titkon összesúgnak:
»Nincs több Sturm und Drang, ez mára weimarikorszak.«”

(Dunajcsik Mátyás)


„Itt megint ásnak, egészen a rothadásig,
nincsen kiút Rómából, minden ide
vezet. A régészlány csupa szem
és csupa üreg, torkomig nyúl,
odáig vagyok érte, idáig vagyok
vele. Olyan régi a kút, mondja,
szinte hallja az ember az
ezer éve belehulltak sikolyát.
Nem szeretem, ami itt van,
mutat bal oldalára, mintha
valami méhek, a mellkasára
teszem a kezem, és nekem sajog.”

Ijjas Tamás

 


„Kopogtatom a falakat,
biztos helyen lakom,
vagy most is hazudok?

Lekapcsolom a lámpát.
Bár kanalanként
lehetne a fényt kienni.
Aztán beköpöm a lányt.

Legyen ez a szép.
Vagy legyen inkább ez se.”

Nemes Z. Márió


„kibontom a hajszálereket
és óvatosan széthajtogatom
mint egy párnát. napok óta
ezen alszom mégis hiányzik.
le kéne csapolnom
valami kötőanyagot.”

Pálffy András Gergely

 


„Apa egy gólem.
Mikor kivették a szívét,
még sírdogált.
Aztán kiköltözött a garázsba.
Sosem jött vissza,
nem láttuk azóta, de
állítólag jól teljesít szolgálatokat.”

Deres Kornélia


„Az apa hiába
merült alá évekkel később, nincs
ott másik világ, jobb fajta város.
Csak ócska kacatok a kéklő iszapba
fúródva. Meg egy valamilyen okból
még működő tévé, ami, ugye, lehetetlen.
És a tévében egy fiatal házaspár,
amint a szokásos életüket élik éppen.
Nagyon hasonlít. De mégsem.”

Sopotnik Zoltán

 

„Vagy azt elképzelni, hogy mi történne,
ha bármit el tudnék olvasni,
ajtórésen beszűrődő fényt,
levált csempe helyét a falon, féknyomot.

A nyüszítésnek van egy meghatározott
pontja, még nyitva a száj,
de hang már nem jön ki rajta.
Ilyenkor akár nevetés is lehetne.”

Krusovszky Dénes


„Vagy ha nem emlékezel, de találgatsz:
hogy ettetek sokan, mégis hány asztalnál,
és a legkisebb fiú csak a desszertek
után mondott valamit gyorsan, lassan.

Ne guggolj ide, az ásómat vedd fel. Máskor
menne még ez is. Nézni, ahogy utánam csinálod,
vagy magadtól, engem lassan
tényleg mindenben egyedül a gépszíj érdekel.”

Szabó Marcell

 

„Lassú vagy hozzá,
hát vermet ásol,
sötéten vág az ásó,
meg az eszed,
s magadhoz nyúlsz,
ahogy megy ki belőle
a meleg: legyőzted,
azt hiszed.

Hagyta, hogy örülj,
míg letörte a vissza-
pillantódat, s már érzed:
van olyan szintű fájdalom,
amiért te is eladó vagy.”

Pollágh Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr111155007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.