Olvass!

KönyvesBlog

Tracsizzunk a fordításról!

2009. június 08. szomszédúr

Régen nagyon kedveltem az Anita Blake-sorozatot, de egy ideje már képtelen vagyok olvasni, az utóbbi pár könyvet mind félbe-negyedbe hagytam. Eddig azt gondoltam, hogy ennek az az oka, hogy a vámpírok / vérfarkasok és véregyebek /más démonok hentelése helyett a főszereplő újabban inkább lucskos szexkalandokba keveredik, azt meg inkább meghagynám a vámpírmániás középiskolás lányoknak. De aztán a sztorik egy ideje megint véresebb irányba kanyarodtak, én viszont továbbra sem voltam képes a könyvek felén túljutni.

A legújabb, A Harlekin c. kötetet olvasom (igen, jogos a felvetés, hogy vajh minek, gondolom, a remény hal meg utoljára), és beleütköztem egy furcsa mondatba, amit kiváncsiságból megnéztem eredetiben. Itt jött a meglepetés: hiszen az eredeti szöveg egészen olvasható! Nem szószátyár, nem jófejkedős, pedig mi tagadás, Laurell K. Hamiltonról ezt gondoltam. De lássunk egy példát, a könyv elejéről, mert sajnos megint nem jutottam tovább. Idegépeltem az eredetit, alá egy majdnem-tükörfordítást (tehát NEM műfordítást) azoknak, akik nem olvasnak angolul, végül az Agavénál megjelent magyar változatot. Az előzmény: Anita Blake, amikor kijön a fülkéből a mozi vécéjében, meglát egy dobozt a mosdóknál, amire az ő neve van írva.

That little dickens. How had Nathaniel gotten in here to leave a present? If he’d been caught in the ladies’ restroom, it could have gone badly. I washed and dried my hands, then opened the box. I had to fold back layers of white tissue paper before I found a mask. It was white and would have covered everything but the eyes from forehead to chin. It was utterly plain, a blank white face staring up at me. Why would he buy me this? If it had been leather and fetish-looking, I might have guessed something more adventurous on the sexual front, but this didn’t look like that kind of mask. Of course, I wasn’t an expert on that kind of mask, so maybe that was what it was for. If so, he hadn’t sold me on the idea. I didn’t like masks, and I was far from comfortable with bondage and submission. The fact that I had leanings that way myself hadn’t make me like it more; on the contrary, it scared me more because of it. You hate most in others what you’re afraid of in yourself.
Micsoda kis franc ez a Nathaniel. Hogy jutott be ide, hogy ajándékot hagyjon? Ha elkapják a női vécében, az rosszul is végződhetett volna. Megmostam és megszárogattam a kezem, aztán kinyitottam a dobozt. Fehér selyempapírrétegeket kellett visszahajtanom, és egy maszkra bukkantam. Fehér volt, és a szemek kivételével a teljes arcot takarta homloktól állig. Teljesen dísztelen volt, egy üres, fehér arc bámult fel rám. Miért vett volna nekem ilyesmit? Ha bőrből lett volna és fétiskinézetű, akkor talán valami kalandosabbra tippeltem volna szexuális vonalon, de ez nem olyan maszknak tűnt. Persze nem voltam szakértője az olyan maszkoknak, szóval lehet, hogy ilyesmire szolgált. Ha igen, akkor nem voltam vevő az ötletre. Nem szerettem a maszkokat, és távol álltak tőlem a megkötözős és megalázós játékok. Attól, hogy magamnak is voltak ilyen hajlamaim, még nem kedveltem mindezt jobban, éppen ellenkezőleg: még inkább megijesztett. Azt utálod másokban a legjobban, amitől önmagadban félsz.
A kis tökös! Milyen trükköket vethetett be vajon, hogy bejusson a női mosdóba? Nathaniel amúgy sem az a gátlásos fajta, de ha a „csak csajoknak” zónában lekapcsolják, az kínos is lehetett volna. Gyorsan megmostam és megtöröltem a kezem, aztán nekiestem a doboznak. Több réteg selyempapíron kellett átrágnom magam, míg a lényeghez értem, aztán a lényeg se mondott semmit: pucér, fehér maszk, az egész arcot takaró fajtából, amin tényleg csak két lyuk marad a szemnek és pont. Miért pont ezt kaptam? Még ha bőrből lett volna, és valahogy… dögösebb, akkor oké, akkor a szexvonalon nyilván értelmet nyer a dolog. Végül is, a fétisszexre gerjed Nathaniel, ahogy tőlem se áll néha távol, még ha a bevallása rögtön tagadásba is taszít. De egy ilyen csupasz, üres pofa?! Nehezen tudtam találgatásokba merülni, mert komolyan egy mukkot se értettem az ügyből. Alapjáraton nem csíptem a maszkokat, kicsit rezeltem tőlük. Mondom, Nathaniel szexuális gusztusa kicsit inkább taszított, merthogy kicsit vonzott, és valahogy a tudatalattim nem boldogul az ennyire necces ügyekkel, mint a szadomazo vonulat, még ha cuki maszkokba is bújunk közbe. Már ha cuki lenne… paráztam ettől az egésztől. Jó, nem a maszktól, hanem attól, amit Nathaniel esetleg üzenhetett vele. Mert amúgy egyelőre nem célozgatott rá, én meg magamtól ugyan bele nem vágtam, minek okozzak saját magamnak cikis pillanatokat alapon.

Szúrópróbaszerűen belenéztem még pár helyen, és a fenti példa nem egyedi. Tudom, hogy sokszor éppen azért kárhoztatják a fordítókat, hogy agyatlanul tükörfordítanak (kedvenc példám talán a „falióra nagyapó” a „grandfather clock”-ra [= ingaóra] az egyik Terry Pratchettből), de egy ilyen mérvű átköltés talán mégis túlzás. Nem értem egyébként a mechanizmust: a fordító azt gondolja, hogy szar a szöveg, kicsit feljavítja? Vagy a kiadó kéri tőle? Ha igen, az is elhangozhatott, hogy legyen „csajosabb” a fordítás, olyan szavak vannak benne, amiknek nyomuk sincs az eredetiben, például: ledöbben, ruci, csajszi, tracsi (!), sőt a kedvencem a vitafan (értsd: vita-fan, azaz valaki, aki szeret vitázni). Tényleg nem értem a dolgot, és talán az sem véletlen, hogy onnantól nem olvasom a sorozatot, hogy a mostani fordítóra lett bízva. (Sok egyéb mellett az Egy pohárral a háború előttöt is ő fordította egyébként, abba szintén belenéztem egy helyen, hasonló eredménnyel, de ez már annyira bosszantott, hogy inkább abbahagytam.)

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr461169193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása