Olvass!

KönyvesBlog

Király Odett: Magamon kívül - részlet [Könyvhét2009]

2009. június 09. könyvesblog

Király Odett: Magamon kívül - versek, Palatinus, 2009


„Dallamos neve ellenére Király Odett kemény szövegeket ír, rögtön felkapja rájuk a fejét a versek vonzó dallamától egy pillanatra gyanútlanná lágyuló olvasó. Az első, amit megérzünk, hogy ez a költő nagyon érzi a formát, leginkább a rá jellemzően szikár ötös-ötödfeles jambust, benne van a kezében, a fülében, beleépült a gondolkodásába – nyilván sokat edzett, olvasott, gyakorolt, végigjárta a maga iskoláit, hogy így tud komolykodni és játszani, néha olyan sötéten, mint Petri vagy Jónás Tamás, máskor meg játékos-ironikusan, mint hozzá hasonlóan sokra hivatott nemzedéktársai."
Szabó T. Anna

Ha megzsarolnál

Ha megzsarolnál, engedelmeskednék,
akár egy jó barát, ha szépen kéred.
Ha gyilkosságra kérnél – mért hazudjak –
lehet, hogy könnyen vinne rá a lélek.
Ha azt parancsolnád, hogy öljelek meg
s nem adnál hozzá mélyebb indítékot,
azt is megtenném, jóllehet szeretlek,
de segítenék, hogy elérd a célod
még ebben is, hogy te gyôzhess, egészen.
Hiszen ez is egy verseny, jól tudom.
Csak úgy zsarolj, hogy ne legyen esélyem.
Ne állítson meg semmi félúton.
Ne ébresszen bűntudatot a látvány:
a ház, a test, a száraz csend, a véred.
Feküdj nyugodtan, én veled leszek.
Akár egy jó barát, nem is kell kérned.

 

Lelket, ablakot

A kéz az emlékekben él tovább.
A jobbal nagyanyám a fogsorát
pohárba tette esténként, reggel
pedig a ballal vette ki. Nagy háború
dúlt közte és apám között. Egy józan
pillanatban apám – egyik kezében
album, a másikban whiskys
pohár – ajánlott békejobbat.
Letettek mindent, aztán kezet fogtak.

Anyám nem látta – meghalt még elôtte.
Az ô kezében érett meg a körte,
az alma és minden gyümölcs. Az én
kezem is ott nôtt éveken keresztül.
És mennyi minden volt még benne:
etetni moslékos vödör, tüzelni fa,
lavor víz, mosni lelket, ablakot.
Fasz is volt (nem mindig apámé),

volt gipsz is rajta, eltörött szavak.

A körmök whisky-cseppek, az ujjak
fogkefék, az öklök almacsutkák,
a kezeik pedig tenyérbe vésett,
rövid vonalak.


Magamon kívül


„csak Isten kérdi néha meg, miért”
(Kiss Judit Ágnes: Ü.K.)


Hogy rettenetes? Nem hiszem. Nem mindig az.
Néha kifejezetten élvezem.
Máskor is jó, ha van. Egót ad. Érted:
hogy vagyok én, és nincsen érzelem.
Hogy vagyok én? Elég jól mostanában.
Ha bárki, bármit… inkább ráhagyom.
Tudom, úgyis rólam szól és amúgy sem
túl gyakori a testi fájdalom.
Nem kínoz semmiféle szégyenérzet.
Én nô vagyok – ha kell – s ez összetart.
Igaz, hogy hisztizek és néha vérzek
s éjjel nem mindig húzom le a szart.
Ha férfi lennék, sem változna semmi.
Tudom, megérted. Muszáj, hogy ezt higgyem.
Tán így a jobb: hogy vagyok én és más nincs;
hogy nem – mindig – adom magamat ingyen.
Most nyár van, más a hôfok, más az önzés.
Személyiségem hozzám szelídül.
Azt hiszem, néha tényleg élvezem,
hogy másé vagyok, magamon kívül.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr181154988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.