Olvass!

KönyvesBlog

Telep: Game Over

2009. június 09. Burden

Telep-antológia

Scolar, 2009, szerk.: Keresztesi József

 

Végre, antológia jelent meg a Telep-csoport verseiből (Végre - ha nem számoljuk az Egészrész című antológiát, ami jórészt Telepeseket közölt).  Kis, közösen összeállított verseskötet, amely egyúttal a Telep irodalmi csoport működésének lezárását jelenti. A kötet bevezetője – Szegő János munkája – rávilágít a rávilágítandókra, diszkréten közelíti az olvasót a kötet voltaképpeni objektumához, a versszövegekhez.

Részlet a kötetből itt >>>>

Aztán jönnek maguk a versek. Személy szerint – s ez részben generációs dolog – önmagamra ismerek ezekben a szövegekben, olykor még a nyilvánvalóan gyengébb versek is tetszenek. Azt persze, hogy mennyire lesznek időtállóak, nem a generációs jellegük, vagy az esztétikai értékük határozza meg. Utóbbi is legfeljebb részben. A kanonizáció folyamata dönt majd erről, ehhez viszont az kell, hogy a jövőben inkább a szövegekről essék szó, ne pedig a Telepről, mint blogról, csoportról, vagy kulturális jelenségről. Én most mégis ez utóbbiról fogok beszélni, amire jó okom van. A Telepről korábban kialakult vita több ponton lezáratlan maradt, vannak még bőven félreértések, amit mi sem igazol jobban, mint a verseskötetet záró terjedelmes tanulmány.  

A Könyves a Telepről >>>
A Telep visszavág >>>
Dunajcsik hozzászólása >>>

A Telep 2005 decemberében jött létre. Blog formáját öltötte, a blog adott neki nevet is. A Telep tehát blog, de nem kizárólag az.  Hiszen a blogok sajátossága, hogy a szerzők meghívásos alapon teszik közzé szövegeiket a világháló kínálta felületen, vagyis egy-egy blog személyek zárt csoportjaként is értelmezhető. Első sorban azonban mégiscsak szövegfolyam.

Krusovszky verse a Könyvesblogon >>>
Dunajcsik verse a Könyvesblogon >>>
Recenzió Dunajcsik kötetéről a Könyvesen >>>

A kettőt érdemes pontosan elkülöníteni egymástól. A Telep-csoport, vagy legalábbis a csoportnak egy része már a blog létrehozása előtt is működött. Ezt többek között onnan tudom, hogy a most megjelent Telep-antológia kapcsán beszélgetésbe elegyedtem a szerzők egy részével. Kiderült, hogy legtöbbször Bandi (Pálffy András Gergely) lakásán gyűltek össze a szerzők, ott találkozgattak, végeztek műhelymunkát, vitatkoztak, dolgoztak a verseken, satöbbi. Aztán 2005-ben Krusovszky Dénes regisztrált, és megcsinálta a blogfelületet. Innentől kezdve létezett a blog. A csoportosulás tehát ekkor kapott nevet, ekkor lett „Telep” a blog, lett „Telep” a már létező irodalmi csoport neve is. A Telep körül aztán 2007-ben éles vita alakult ki. Ehhez volt némi köze annak, hogy a Kalligram folyóirat Telep-különszámáról vitaindító posztot tett közzé a Könyvesblog, ami elég nagy port kavart.  A posztra, és annak kommentjeire a most megjelent antológiában is találunk hivatkozást, mégpedig a versekhez mellékelt tanulmányban: ez Borbély Szilárd munkája.

Úgy látom, hogy a 2007-es Telep-vita részben máig tisztázatlan félreértései abból adódnak, hogy egyesek túl nagy jelentőséget kerítettek a Telep megjelenési formájának. Mást ne mondjak, túlmisztifikálták az egész blogkérdést, és ezzel összemosódtak olyan nagyon is különálló fogalmak, mint blog és irodalom. (Borbély tanulmánya éppen ennek tisztázására tesz ígéretet.) Úgy tűnt néhány megnyilatkozásból, mintha az, hogy valakik blogon tesznek közzé szövegeket, már önmagában valami zseniális dolog lenne. Valami olyasmi, ami messze túlmutat a hagyományokon, ezáltal határátlépő tapasztalathoz juttat szerzőt és olvasót egyaránt. Pedig a blog csak a műhely egy lehetséges formája. Egy felület, ahol szövegek jelennek meg és alakulnak. Dunajcsik maga mondja, hogy a Telepet mint blogot soha nem tekintette publikációs felületnek, vagyis a Telep-blog elsősorban nem arra szolgált, hogy a csoport tagjai ott tegyék közzé a verseiket. Publikációs felületnek ott voltak a hagyományos folyóiratok, amelyekben egyébként is megjelennek a szövegeik. A blog a műhelymunka terepe volt, ahol a szerzők javaslatokat tettek, vitatkoztak, segítették egymás munkáját. Ráadásul a blogon rengeteg olyan töredék, szövegvázlat olvasható, amely a szerzők szerint nyomtatott formában nem állna meg, de nem is kell közzétenni őket.

Nos, ezért nem teljesen értem, amit Borbély Szilárd a tanulmányában a „belterj” fogalmával mond. Szerinte a Telep szerzőinek szövegei, és szövegen kívüli megnyilvánulásaik is mindig a „belterj” elleni küzdelemként értelmezhetők. De mi is az a „belterj”, és mire vonatkozik? Borbély szerint az a helyzet, hogy az irodalmat kitüntetett szerepe – ilyen-olyan okokból – elszakította a történő kultúra folyamataitól. Magyarán az irodalom fogalmilag „önmagát sérthetetlennek tekinti, a társadalmi-kulturális alrendszerek fölött álló szentségként kezeli.” Ezzel áll szemben az internet univerzuma, amely a gyors, óránként frissülő híroldalakkal, a folyamatosan generált események áradatával a nyitottságot képviseli.  „Az internetes megjelenéshez képest, ahol a havi látogatottság 5.000-10.000 között mozog (sic!), a nyomtatott folyóiratok 500 és 1000 közötti példányszáma belterjnek minősül”- írja. A „belterj” kifejezés itt több mint valószínű, hogy a mezőgazdaságból ismert „belterjes gazdálkodás” kifejezésből származik. Ami eredetileg az intenzív, vagyis befele terjeszkedő földművelés megnevezésére szolgál. Maga a szó latinból vett tükörfordítás, a tendere (terjed, terjeszkedik) igéből jön. Intenzív, vagyis belterjes az, ami befele terjeszkedő, extenzív az, ami kifelé. Az irodalomra vetítve ez szerintem kétféle értelmet nyerhet. A „belterjet” érthetjük úgy, hogy az irodalom, mint kulturális jelenség a saját körein belül terjeszti termékeit, magyarul az irodalmi élet szereplői egymásnak, és egymásról írnak. Másrészt viszont érthetjük úgy is, hogy az irodalmi szövegek túlzásba viszik az egymásra utalást és hivatkozást, intertextusok és paratextusok átláthatatlan szövedékét képezik, és ezzel együtt nem képesek kilépni az önmaguk által határolt diskurzusból.

A Telep-vita egyik kulcsmomentuma éppen az előbbire utalt. Többen azt vetették a telepesek szemére, miért írnak olyan gyakran és intenzíven, méltató kritikákat egymás munkáiról a különböző irodalmi szakfolyóiratokban. (Az más kérdés, hogy mindezt etikai szempontból hogyan értékeljük, most leginkább sehogy.) Mégis mi más ez, ha nem a befele terjeszkedés, az úgynevezett „belterj” megnyilvánulása? Visszautalva a korábbiakra: ha a Telep tagjai nem tekintették publikációs felületnek a Telep-blogot, s verseiket inkább a nyomtatott folyóiratokban, vagy kötetekben tették közzé, akkor azzal óhatatlanul a „belterjet megjelenítő” eszközhöz nyúltak. Szóval Borbély koncepciója a Telep szerzőinek az úgynevezett „belterjjel” szemben fellépő általános attitűdjéről enyhén szólva finomításra szorulna. A tanulmány második része egyenként mutatja be az antológia szerzőit, itt az egyes szerzők szövegein keresztül igyekszik kimutatni a telepesek egységes fellépését a „belterjjel” szemben. Talán lehetséges, hogy a Telep-antológia versei értelmezhetők ekként is, én mégis úgy látom, nagyon különböző irányokba mutató, és esztétikai szempontból is nagyon különböző szövegek. Sőt úgy tűnik, a szerzők pályaalakulása is igen eltérő. A Telep mindenesetre bevégezte feladatát. Önszerveződött, segítette a tagok pályakezdését, vihart kavart, és most befejezésül itt ez az antológia. A versek jók, érdemes olvasni őket. És érdemes figyelni a dolgok alakulását, mert lesz még folytatás, ez nem kétséges.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr721166633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.