Olvass!

KönyvesBlog

Krusovszky Dénes: Elromlani milyen - részlet

2009. július 08. könyvesblog

Krusovszky Dénes: Elromlani milyen, Kalligram, 2009, 88 oldal

Részlet:

Szabálytalan részek

A szabálytalan részeket is
össze lehet illeszteni, mondtad
nekem azon az éjszakán,
a lakótelepi erkélyen,
amit te balkonnak hívtál.
Később a szentjánosbogarakról
beszéltünk, cigarettád parazsával
mutattad, hogyan repültek,
mikor utoljára láttad őket.
Én a lombról meséltem, a vérszilva
ágairól, amik az ablakomon
kopogtak, ha fújt a szél.
Most azt hiszem, mindig fújt.
Ezeket a képeket illesztettük össze,
nem logika, hanem elszántság szerint.

*

Csak részletekben tudok
elbúcsúzni tőled,
ma a vállaidat, holnap majd
a hátadat gyászolom.

Ki akarok vinni mindent,
a lomtalanítás nyugalmára várok,
nem jön el, egy üres testre,
ami újrakezdhető.

*

De így jutsz eszembe még most is,
állsz a vakufényben, kivillansz
a vízből és nem nézel a gépbe.
Miért nem nézel rám?
Sötét folyó, félmosoly, láthatatlan
túlpart.

Nyelvem helyén

száraz kavicsok forognak.


Mintha beszélgetnénk

Amikor az egymásba rakott mélytányérok
ugyanazon a hangon szólalnak meg,
mint egy személyvonat,
nem akarok a közelben lenni.

Nem azért, mert félek,
de már egy kertvárosi délutánban is
nehéz a harag és az unalom egyensúlyát
megtartani.

Mintha mindkét kezem szatyorban végződne.

Ráadásul ezek a nem szűnő kérdések,
mint most is, hogy mondjam meg,
mi a közös bennem és ebben
a puszta falból kimeredő rozsdás csőben?

Beomlott mozdulatok. Kiáll
belőlük egy láb, egy testrész.

Megérezni egy másik ember szagát,
az már majdnem olyan,
mintha beszélgetnénk.


Tizenkét sor a rossz előérzetről

Talán valami megmarad,
a hajnal, a bicikliút, a part,
de legalább ez a furcsa
szó: föveny. Vagy ahogy

egymás mellett fekszenek, mint
egy arcon, a bajusz és mosoly.
Csak ennyi, de ha ennyi sem,
akkor is, a mozdulat,

talán ez az egy nem tűnik
el, ahogy felülnek, mert
érzik, hogy lassan odaér.
És visz mindent, innen is, tovább.


A nyüszítés egy meghatározott pontja

A kinti zajra rányitni bentről
a csendet, legyen szinte elviselhetetlen
a keveredés, mint a zsír,
ahogy soha sem tökéletesen fehér.

Vagy azt elképzelni, hogy mi történne,
ha bármit el tudnék olvasni,
ajtórésen beszűrődő fényt,
levált csempe helyét a falon, féknyomot.

A nyüszítésnek van egy meghatározott
pontja, még nyitva a száj,
de hang már nem jön ki rajta.
Ilyenkor akár nevetés is lehetne.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr551148008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.