Olvass!

KönyvesBlog

Harry Potter-szófelhő: minden a hatodik részről

2009. július 23. RóbertKatalin

Csütörtöktől látható Magyarországon is a Harry Potter-sorozat hatodik könyvéből készült film, a Harry Potter és a Félvér Herceg. A filmre, amelynek londoni és New York-i díszbemutatójára már sor került, különösen sokat kellett várni a rajongóknak, ugyanis az eredeti premier időpont 2008 novembere lett volna – csakhogy a Harry Potter filmeket készítő Warner Brothers pénzügyi okokra hivatkozva jó fél évvel eltolta a gyakorlatilag teljesen kész mű bemutatóját.

Harry Potterről minden és még annál is több

A Geekz a filmről

Az elmúlt időkben tehát már a szokásosnál is több előzetes és a forgatásról készített kisfilm látott napvilágot a JK Rowling-adaptációról, hogy fenntartsák a rajongók érdeklődését – mint kiderült, sikerrel, ugyanis, az első, éjféli vetítések már annyi pénzt hoztak a konyhára (22,2 millió dollár), hogy a Harry Potter új rekordot állított fel, jó fejhosszal megelőzve az eddig 17 millió dollárral csúcstartó A sötét lovagot. Mindemellett azonban az egyik legfontosabb kérdés a könyvsorozat kedvelői számára, hogy mennyire lesz a film könyvhöz hű. Idézzük hát fel, hogy mik a legfontosabb elemei a Harry Potter és a Félvér Hercegnek!

Klikkelj a képre, hogy mindent rendesen láss nagyban!

A könyv magyar nyelvű változatát felhasználva létrehoztunk egy szófelhőt, amely a Harry Potter és a Félvér Herceg legtöbbet előforduló szavait tartalmazza – a méret utal a gyakoriságra, ami tekinthető egyben információnak arra nézve is, hogy mennyire fontos az adott szó, név.

Természetes, hogy a legfontosabb a címszereplő, Harry, az elárvult kisfiú, akit nagynénje és nagybátyja nevel, és aki elől tizenegyedik születésnapjáig titkolják, hogy létezik mágia, a szülei tudtak varázsolni, és ő maga is varázsló. Ahogy nem tudja azt sem, hogy szüleit egy gonosz sötét mágus ölte meg, aki az ő életére is tört – ezen titkok leleplezésére azonban már az első könyvben sor került. A hatodik kötetben, a hatodik tanév előtt tehát Harry már rutinosan készül az iskolába, és legfeljebb azért izgatott, mert maga a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatója, Albus Dumbledore jön el érte nagynénjéék házába, hogy átadjon neki egy örökséget és a segítségét kérje.

Dumbledore ebben a kötetben olyan fontos szerepet kap, hogy Harry két legjobb barátjával, Ronnal és Hermionével azonos gyakorisággal emlegetik. Máskor ugyanis az igazgató csak villanásnyi időre bukkan fel év közben, és egy mindent megmagyarázó év végi beszélgetésben jelenik meg. Most azonban többször is találkozik Harryvel, hogy különórákat tartson neki – Voldemort múltjáról. Voldemort – akit ebben a könyvben sokszor emlegetnek Tom Denem néven is – ugyanis az a sötét varázsló, aki megölte Harry szüleit, akiről évekig azt hitték, hogy meghalt, ám két évvel (és kötettel) korábban visszatért, hogy fokozatosan átvegye a hatalmat a varázsvilágban.

A szavak gyakoriságának tanúsága szerint a történetben kulcsszerepet kap még egy új tanár, Lumpsluck, aki magát Voldemortot is tanította annak idején, így fontos információkkal szolgálhat a sötét mágus múltjáról. Valamint Draco Malfoy, aki egy különleges megbízatást kap Voldemorttól, és az év során Harry gyanakvásától kísérve ezt próbálja meg kivitelezni.

A kulcsfontosságú nevek mellett jelentős szerepet játszanak olyan sajátos fogalmak, kifejezések, helységnevek is a Harry Potter hatodik könyvében, amelyeket Rowling ehhez a világhoz alkotott. Az alábbi, angol nyelven elkészített címkefelhő ezeket mutatja be. Habár egyértelmű, hogy nem a könyv szövegének felhasználásával készült – például tartalmazza a fejezetcímeket is, amelyek pedig nyilván nem a leggyakoribb kifejezések –, mégis kiváló arra, hogy felidézzük a kulcsfogalmakat.

Klikkelj a képre, hogy nagyban lásd a szófelhőt!

Itt nem is Harry, hanem az a bizonyos Félvér Herceg lett a legfontosabb, aki a címben Harry mellett szerepel. A történetben Harry „megörököl” egy használt Bájitaltan haladóknak könyvet, s ennek előző tulajdonosa az a bizonyos Félvér Herceg, aki megjegyzésekkel, kiegészítésekkel és javításokkal látja el a tankönyvet. Hogy kit rejt a becenév, csaknem az utolsó fejezetig titokban marad – ám ha azon gondolkozunk, hogy ki is ért a történetben a legjobban a bájitalokhoz, hamar kitalálhatjuk, hogy Pitonról (angolul Snape), a gonosz, szarkasztikus stílusú (és rajongók egész sora által imádott) bájitaltan professzorról van szó. Továbbá kulcsfontosságú fogalom még a horcrux, amely egy olyan tárgy (esetleg élőlény), amibe egy mágus a lelke egy darabját zárta, hogy biztosítsa saját halhatatlanságát. Elkészítése a legsötétebb mágia része, ugyanis gyilkosság elkövetésével lehet csak létrehozni, és Voldemort többet is készített belőle – ennek köszönheti, hogy lelke éveken át életben tudott maradni, mikor elvesztette a testét.

Wordle: HP1

Az első részt is érdemes megnézni

Megjelenik itt a Felix Felicis, egy bájital, amely tökéletes szerencsét hoz fogyasztójának – minden sikerül neki, amibe csak belekezd –, és amely többször is fontos szerepet kap a kötetben. Az angol szavak között a már említett nevek mellett (Riddle a Denem angol megfelelője, Severus Piton angol keresztneve, Mafoy itt is kiemelkedik, és Harry barátai, bár kisebbek, itt is jelentősek) szemet szúrhatnak olyan, nem Rowling által kitalált szavak is, mint a barlang (Cave), a torony (Tower) és a Sötét Jegy (Dark Mark) szavak. Ezek a történet végére utalnak, amikor Harry és Dumbledore elmegy egy tengerparti barlangba, hogy elhozzanak egy ott elrejtett horcruxot. Amikor visszaérnek az iskolához, a legmagasabb, a csillagvizsgáló torony fölött ott lebeg Voldemort és az ő követői, a halálfalók (Death Eaters) jelképe, a Sötét Jegy: egy halálfej, amelynek nyitott szájából egy kígyó kúszik elő. Az iskolát megtámadták, a harc során Harry barátai csak a Felix Felicisnek köszönhetően nem sérülnek meg – Malfoynak pedig el kell végeznie a feladatát. Amikor erre képtelen, Pitonnak kell átvennie a helyét, ő öli meg Dumbledore-t.
Ezek hát a hatodik Harry Potter könyv főbb elemei – amelyeket megannyi ismert átoknév, kulcsszó és szereplő színesít még.

Az angol címkefelhő bogarászásával sok apró eseményt, jelenetet idézhetünk még fel. Hogy mindebből mennyit és milyen pontosan ad vissza a film, azt bárki leellenőrizheti a mozikban.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr431250537

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Harry Potter és a Félvér Herceg 2009.07.23. 12:39:01

 Tegnap megnéztük a heripottert, Gabo volt olyan kedves, és meglepetéből foglalt jegyet az elő-preimerre. Ugyan nem vagyunk nagy "HP" fanok, de a könyvek nagyon tetszettek (nekem jobban). Szóval egy héttel a magyar bemutató előtt beültün...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.