Olvass!

KönyvesBlog

Bajtai András: Betűember - részlet

2009. augusztus 25. könyvesblog

Bajtai András: Betűember, 2009, József Attila Kör és PRAE.HU, 69 oldal, 1490Ft

Bajtai tudja a szlogeneket. Egy refrénista ő. De nem csak az. Nála valahogy mindig november van: delíriumos, sérült képek lovagolnak lassan, ködgubában. Ha őt olvassák, kikészülnek a pszichológusok. De ez a fekete srác, ez a sok-képű Bajtai: tesz rá, csak lovagol, az Üveghegyre fel.

Bajtai egy para-tár. Felviszi a parát a padlásra. Aztán lehozza. Aztán felviszi. Ideges egy realista. Nagy mozis. A háttér meg szinte mindig: film noir.

Bajtai fiatal, de öreg a hegedűje. Úgy húzza, hogy elsőre talán nem is érted: itt kezdődik a költészet. Na de, milyen? Ha egy jelzőt kéne dobni a kutyáknak, az a szemtelen volna. Persze alázatos is: nyugodtan felpofozhatod. Nem üt vissza. Csak nevet. De én nem lennék nyugodt ettől a nevetéstől. (Pollágh Péter)

Tovább után részletek

BAJTAI ANDRÁS VERSEI

 

Gyereknap

Gyereknap volt, és először kismamaruhába
akartak bújtatni, hogy abban kopogjak át
a szomszédokhoz, hátha kapok tőlük néhány

konzervet, vagy legalább valami maradékot.

Utána fel akartak pofozni, hogy kisírt legyen

az arcom, de adtak volna egy babakocsit is,

abban kellett volna hazatolnom mindent.

De gyereknap volt, ezért hosszas tanakodás

után végül megelégedtek volna annyival, hogy

futárnak öltöztetnek, hagyták volna, hogy

megfürödjek, rám adtak volna egy kezeslábast,
és elő akarták tolni a kerékpáromat a pincéből,
és kaptam volna egy térképet, így kellett volna
a várost járnom és szállítanom egész éjszaka.

Gyereknap volt, én pedig nem ellenkeztem,

mert megtanultam már, hogy ez a feladatom,

legyőzni az öklendezést, leplezni a hányingert,

és mosolyogva lapátolni hétvégén az ünnepi

ebédet, és persze a pudingból is kérni, ha kínálnak.

De ha nem, akkor is. Végül jóllakottan várni,
hogy betuszkoljanak egy büdös Barkasba.

 

Túl

Mindenre felkészültem. Nem lepődnék meg,
ha egyik éjszaka elalvás után néger vendégmunkások
törnék rám az ajtót, és mindenféle magyarázat
nélkül elhurcolnának a határ menti zsákfalvakba,
ahol aztán egész nap süthetném a tükörtojásokat
a részeg kőműveseknek, akik már évekkel ezelőtt
befalazták a borospincébe hűtlen feleségeiket és lányaikat,
finom suttogásukat mintha még most is hallanám.

De akkor sem ijednék meg, ha egy véget nem érő
lakodalomban kellene megállás nélkül magamba
tömnöm a csirkefarháttal töltött kürtőskalácsokat,
és vedelnem a savanyú pálinkát, hiszen ha csak
egyetlen pillanatra is lemaradok, egy rézkilinccsel
kettőt koppintanak a tarkómra és hármat a homlokomra,
miközben a tűz körül félmeztelen nők ugrálnak,
akiknek nincsen mellbimbója, de hiányzik a köldökük is,
a nem is olyan messzi távolban pedig
egy csípőficamos bohóc vagy favágó kóborol.

Már az sem borítana ki, ha egy huzatos teherliftben
utaztatnának le-fel két mázsa bizsu és három próbababa
szorításában, és amikor egészet üt az óra, lehoznának
egy újszülött kisegeret, hogy belefojtsák a felespohárba.
Nem történik semmi, nem jön senki, te sem jössz már,
nem értenek szót velem az utcák, minden sarkon valami
kacatba botlok, ami rád emlékeztet, közben pedig próbálom
megfejteni, hogy vajon a kötelesség, a kényszer vagy
talán a túlzott ragaszkodás rémisztett meg annyira, hogy.
Végül elindulok a lángossütödéhez, várok majd a soromra
a koraesti, üvegtesti homályban, az lesz a tökéletes béke.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr221325505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.