Olvass!

KönyvesBlog

Olyan emberekkel dolgozunk, akik fel akarnak nőni

2009. október 04. Kenyeres Igor

Ole Nydahl dán származású buddhista láma és felesége a hatvanas évek végén ismerkedett meg a tibeti kultúrával és a buddhizmussal; a most megjelent Első Lépés a Gyémánt Úton című könyv ezt a találkozást idézi fel. Láma Ole Nydahllal beszélgettünk.

A könyvében leírja, hogyan vált drogcsempészből, sőt -használóból buddhista lámává. Ez meglehetősen szokatlan karrier, hogyan értékeli most azokat az időket?

Nos, mindez nem annyira szokatlan. A hatvanas években az ember keresett valamit, kerestük a pszichedelikus élményeket. Aldous Huxley-t olvastunk, hallottunk Timothy Learyről, folyamatosan azt mondták, hogy a pszichedelikus anyagok – LSD, meszkalin, psilocybin tartalmú gomba és hasonlók – képesek átalakítani a tudatosságot, és maradandó, fontos eredményeket tudnak hozni. Mivel mi keresők voltunk, ezeket is kipróbáltuk. Koppenhágai társaságunk azonban ötven főről ötre fogyatkozott, mert az emberek furcsák lettek, vagy fiatalon meghaltak, és a végén azt mondtuk: olyan ez, mint egy háború. Elveszítjük a barátainkat, túlságosan hamar. Valami mást kell találnunk. Ekkor kezdett minket érdekelni a meditáció, a tudattal való munka.

Hogy lett ebből Tibet?

A tibeti lámáknak mindig jó nevük volt. Megnéztük az indiaiakat is, de túl édeskések voltak nekünk, észak-európaiaknak. A tibetiek viszont mindig érdekeltek. A feleségemmel 68 őszén utaztunk első alkalommal a Himalájába, nászútra. Télen egy középiskolában tanítottunk Dániában, és ahogy eljött a szünidő, újra kiutaztunk. Ekkor találkoztunk Lopön Csecsu Rinpocsével, aki itt Magyarországon is járt többször, és nagyon szerette a helyet, majd később Karmapával is, aki az első tudatosan újraszülető láma Tibetben. Akkor a 16. inkarnációja élt. Több évet töltöttünk aztán a Himalájában, nagyon sok buddhista szertartáson vettünk részt, sokat voltunk együtt a helyiekkel, és sokat gyakoroltunk. Karmapa 72-ben azt mondta: menjetek haza, és nézzétek meg, hátha a barátaitok meg akarnak tanulni meditálni. Aztán elkezdtünk centrumokat létrehozni. Szerencsések voltunk, mert volt egy barátom, akinek autókölcsönzője volt, így mi szállítottuk az autókat mindenfelé, és mindig fizették a benzint. Kicsit stoppoltunk is, így eljutottunk mindenhova, és tudtunk tanítani. Nagyon nyitott időszak volt, a hetvenes évek eleje. Sokszor csak öt-tíz-húsz ember jött, nem több, de elkezdtünk nőni, és ma 615 centrumunk van világszerte, és a kurzusokra, amiket tartok, meg amiket a 17. Karmapa és más lámák tartanak, például Spanyolországban vagy Németországban, két-háromezer ember jön. Olyanok vagyunk, mint a gomba: mindenfelé növünk. 

Általános vélekedés, hogy az ázsiai vallások az ázsiaiaknak valók. Van-e a buddhizmusnak bármiféle relevanciája a nyugati emberek számára?

Nagyon érdekes, hogy akik ezt mondják, azok szerint általában teljesen rendben van, hogy a keresztények mindenfelé térítenek. Ez elég vicces. De az igaz, hogy mi olyan hatszáz évvel járunk a tibetiek előtt. Természetesen nem viselkedhetünk úgy, mintha egy középkori országban lennénk, ezért a túl sok odaadást, például a túl sok leborulást az oltárok előtt, ezeket a dolgokat elhagytuk. De a legfontosabb, hogy sok mindent lefordítottunk. 950 évvel ezelőtt Marpán, a fordítón keresztül érkezett a buddhizmus Tibetbe – ez már a második alkalom volt, 1250 évvel ezelőtt is átjött, de elpusztították a sámánisták, ezúttal viszont megmaradt. Ugyanazt csináltuk, mint Marpa: lefordítottuk a szövegeket, így az emberek tudták, mi folyik éppen. Illetve főleg a feleségem, Hannah fordított, én inkább tanítottam. Éjszaka dolgoztunk, takarítottunk egy iskolában, néha nappal tanítottunk is ott. Egy havi tízdolláros lakásban laktunk szemben Christianiával, a hippikolóniával. Szinte a semmiből éltünk, igazán szabadok voltunk. Néha úszómedencéket ástam, azért is kaptam egy kis pénzt. 

Mintha maradt volna valamennyi az akkori szabadságszeretetből: a mai napig nem tartanak fönn hagyományos vallási szervezetet, mi ennek az oka?

Olyan emberekkel dolgozunk, akik fel akarnak nőni. Ha szerzeteseket és szerzetesnőket helyezel a rendszerbe, akkor egy kétosztályos társadalmat kapsz. És mindenki fogyasztóvá válik, odamennek a szerzeteshez vagy szerzetesnőhöz, és tőlük akarnak tanulni. Ha egy egyszintű játszóteret hozol létre, ahol mindenki azt teheti, amit akar, az emberek produktívak lesznek. Nekik kell mindent kitalálni, nekik kell választani, nekik kell próbálkozni, tanulni, és sokkal több emberi fejlődés jelenik meg. A csoportok munkája sokkal termékenyebb: az embereknek felelősséget kell vállalniuk, nem tudnak csak úgy odamenni és fogyasztani, meg kell vizsgálniuk a dolgokat: ezt akarjuk, ezt pedig nem. A hierarchiára alapuló helyek mindig furcsák lesznek. Túl sok pletyka, egymás hátba támadása és így tovább. Egy csoportban az embereknek össze kell fogniuk, így érettek lesznek, és tanulnak. A legjobb, amit valaha tettünk, hogy nem hoztunk létre kétszintű szervezetet.

Építettek egy sztúpát a Nógrád megyei Becskén, ami talán a leghagyományosabb buddhista építmény. Most, amikor beszélgetünk, éppen egy nepáli láma tanít az elvonulási központban, mégis fontos tehát a hagyomány? 

A kultúrának nem szabad kihalnia, de természetesen az embereknek csak attól nem változik meg a viselkedésük és a gondolkodásuk, mert egy szent ember idelátogat keletről. Még mindig vannak dolgok, filozófia, magyarázatok, amiket keletről kapunk, és amik vonzóak a nyugatiak számára, a legmagasabb szintű tanítóink – Karmapa, Samarpa, akiknek dolgozunk – tibetiek. 

Többször is kiszól az iszlámra a könyvben, miért ilyen kritikus? A történet negyven évvel ezelőttről szól, másképp látja azóta a dolgokat? 

A kezdetekben, amikor muszlim országokon utaztunk keresztül, természetesen meglepődtem, hogy sosem láttam nőket, csak férfiakat. Nem értettem ezt, sajnáltam őket, mert Libanonban párszor láttam, hogyan éltek, és megdöbbentett, mennyire elnyomták őket, milyen keveset tudtak, hogy hogyan reagáltak dolgokra: mint a kisgyerekek, nem ismerték a szabadságot, amiben részük lehetett volna. De ma már a nyugatot féltem, a politikusaink ugyanis teljesen puhányok és ostobák. Annak ellenére, hogy egyes iszlám országokban megölhetnek azért, mert keresztény vagy, itt megengedik nekik, hogy mecseteket építsenek. Az iszlám egy agresszív vallás: az egész földet iszlámmá akarja tenni. Ragaszkodnunk kellene ahhoz, hogy azok, akik idejönnek, ugyanazt a szabadságot adják meg a családjuknak, mint amit tőlünk kapnak. És hazaküldjük azokat, akik nem tudnak viselkedni. Hétszázmillió elnyomott nő él a világban. Muszlim nők. Elpuhult országainkban, ahol az emberek nem akarnak a nehézségekről tudomást venni – csak arra gondolnak, hogy mit vegyenek, hogy hova menjenek nyaralni és így tovább – úgy érzem, feladatom, hogy újra és újra emlékeztessem az embereket erre. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr231396896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.