Olvass!

KönyvesBlog

Mi keresnivalóm van ezen a világon? - Interjú Herta Müller irodalmi Nobel-díjassal

2009. október 15. könyvesblog

Beszélgetés az irodalmi Nobel-díjas Herta Müllerrel a másodrangú állampolgárságról és a kisebbségi létről, a sehova nem tartozásról és az elkötelezettlenségről, az egykori és a mai Romániáról, a kollektív bűnösségről és az egyéni ártatlanságról. És a sors tévedéseiről. (A Nobel-díj Bizottság honlapján hallható beszélgetés magyar változata. Fordította Jánossy Lajos, forrás: Litera.hu.)

Azt nyilatkozta valahol, hogy az életében kitüntetett szerepe van az írásnak. Pontosítaná ezt a kijelentését?

Hertha Müller: Igen, ez volt az egyetlen lehetőségem, hogy saját magam maradjak, az lehessek, akinek gondolom magam. Főleg akkor nőtt meg hatalmasan a jelentősége, amikor kirúgtak az állásomból, és elkezdődött az a kihallgatásokból és követésekből álló szekatúra, amit a román titkosszolgálat, a Securitate folytatott ellenem. Az írás mentsvár is lett tehát, védelem egy kiszolgáltatott és rettenetesen szegény országban, egy olyan országban, ahol minduntalan felmerült a kérdés: mi keresnivalóm van ezen a világon?

1987-ben vándorolt ki Németországba. Annak ellenére, hogy több mint húsz éve Nyugaton él, írásainak a jelentős része még mindig az egykori hazájában, a diktatúra idejében játszódik. Mi ennek az oka?

Mert azt gondolom, az irodalomnak mindig a nehezebb ellenállás irányába kell orientálódnia. Több mint harminc évig éltem abban a rendszerben. A témát nem én választottam, az választott engem. És még mindig nem enged, arról kell írjak, ami foglalkoztat. És mindehhez hozzátartozik, hogy a diktatúrák korának sajnos korántsincs még vége.

Amikor írni kezdett, kiknek szóltak a szövegei, és kikhez szólnak most?

Kizárólag magamnak írtam és írok. Az érdekelt és érdekel ma is, miként lehet ezen a módon, az írás formájában a dolgokhoz közelebb kerülni, többet és mást megérteni belőlük. Például ahhoz közelebb férkőzni, hogy mi történik egy emberrel, aki egy egészen kicsi faluban nő fel, majd elkerül a nagyvárosba, és ehhez még ráadásul kisebbségi is. Mi történik vele, ha ez a zárt közösség, a falusi-kisebbségi, ezen lépése miatt kitagadja, ugyanakkor az országnak, ahol él, származási és gondolkodási okokból, másodrangú állampolgára. Az első könyvem nyomán az az archaikus kisközösség úgy érezte, elárultam és kibeszéltem őket, mást vártak tőlem, a másodrangú állampolgárságom pedig politikai okokból alakult ki. Aztán Németországba jöttem, ahol szintén nem honosodhattam teljesen, valamennyire mindig románnak tekintettek itt, ha nem is olyan módon, mint Romániában németnek.

Fontosnak tartja, hogy valamiképp az örök kívülálló helyzete határozza meg az életét?

Kívánni ezt a szituációt, ezt a meghatározottságot természetesen nem lehet, elfogadni legfeljebb. Ráadásul gyakran fájdalmas is ez a perspektíva, ez az igazán sehova nem tartozás. De megvan a kötődés nélküliségnek, az elkötelezetlenségnek a pozitív oldala is, ami a függetlenség lehetőségével kecsegtet.

Mennyire várja el az irodalomtól az őszinteséget?

Saját magunknak kell őszintének lennünk magunkkal, és abból következően az írás is az lesz.

A legutóbbi (Die Atemschaukel című) regényével, amely a második világháború után játszódik, nem vívott ki magának osztatlan népszerűséget.

Az 1945 utáni deportálások mellett nem szabad szó nélkül elmenni. A németek kollektív megbélyegzés elszenvedői lettek Romániában, miközben a többségi nemzet igyekezett csöndben megfeledkezni arról, hogy az Antonescu-kormány kimondottan fasiszta vezetés volt, amely a náci Németország mellett harcolt a Szovjetunió ellen, annyi különbséggel, hogy időben váltottak, amikor, úgymond, kiugrottak a tengely-hatalmi szövetségből. A kollektív bűnösség kategóriáját tehát egészében igazságtalannak tartom. A kitelepítettek polgári lakosok voltak, akik nem vettek részt a háborúban. Ezekre az intézkedésekre már 1945 januárjában, még a háború vége előtt sor került. Az apám az SS-ben szolgált, még vissza sem jött a harcokból, amikor már tizenéves kamaszokat vittek el, civileket, akik személyesen semmiféle háborús bűnt nem követtek el. Romániában voltaképp a két, nagylélekszámú kisebbséggel, a szásszal és a magyarral járattak kanosszát olyan bűnökért, amelyekért nem voltak felelősek. Édesanyámat szintén deportálták öt évre, tehát személyes érintettségem is van a dologban, ezért megpróbáltam összefüggéseiben, íróilag feltárni azt a világot. Természetesen tudnunk kell, hogy a náci rémtettek nélkül nem jöttek volna létre ezek az intézkedések. Ezt mindig hozzá kell gondoljuk a történelem ezen szakaszához.

A Romániában lefordított könyveinek milyen a fogadtatásuk?

Általában jó, de azt nem mondhatnám, hogy lelkesednek értem. Viszonylag ritkán hívnak meg, aminek nyilván az is az oka, hogy a román társadalomról elég sokat és kritikusan írtam, a mostaniról is, amelyről azt gondolom, hogy egyáltalán nem meríti ki a demokrácia kritériumait. A korrupció uralja az országot, ami mögött túlnyomórészt az egykori Sekuritate emberei állnak, akik felosztották a pozíciókat egymás között. Ezt persze nem szívesen hallják Romániában.

Az anyanyelve német, de az élettörténetéből adódóan nem lehetett mentes a román nyelvi befolyástól sem.

Így van. Elég későn, tizenöt éves koromban tanultam meg románul, amikor felmentem a városba. Szeretem ezt a nyelvet, érzéki és poétikus. Nagyszerű a metaforikája, a fordulatai, a csillogása, a plasztikussága. Mindig élvezem, hogy nemcsak német nyelvi pillantással nézhetek a világra, hanem egy másik nyelvével is.

A Nobel-díj nyomán a népszerűsége szinte percről percre emelkedik. Hogyan éli meg ezt a sikert?

Mit mondhatnék? Nem lettem más ember. Boldog vagyok, de a földön maradok. Csak azt nem tudom, mivel szolgáltam meg ezt az örömöt? Néha ezt gondolom: nem lehet, hogy a sors téved egy kicsit?

Kapcsolódó anyagok:

Ki az a Herta Müller?

Herta Müller díjának fogadtatása

Herta Müller prózája és verse, olvasson bele

Herta Müllerről minden a Konyvesblogon

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr71451355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.