Olvass!

KönyvesBlog

Az elátkozott kapitány Afrikában

2009. október 18. -Szűcs Gyula-

A+
Rejtő Jenő - Korcsmáros Pál: Az elveszett cirkáló

Képes Kiadó, 2009, 72 oldal, 2990 Ft


Bár három évtized választotta el őket egymástól, Rejtő Jenő és Korcsmáros Pál így együtt a legzseniálisabb alkotópáros voltak a magyar szórakoztatóiparban, ezt már többször is megírtuk itt a Könyvesblogon. De hasonlóan zseniális a Garisa H. Zsolt - Varga "Zerge" Zoltán duó is, akik idegőrlő alapossággal, kockáról kockára rajzolják újra és színezik ki a Fülesben 40 éve megjelent fekete-fehér Korcsmáros-klasszikusokat. A Képes Kiadó az októberi Képregénybörzére hozta ki Az elveszett cirkálót, ami már a hatodik keménytáblás Rejtő-kötet a sorozat 2002-es indulása óta, de ezen most annyi volt a javítgatnivaló, hogy két évet kellett rászánni a teljes renoválásra.

Az 1938-as Elveszett cirkáló nemcsak az egyik legélvezetesebb P. Howard-regény, amit a mester a háború árnyékában írt, de egyben kitűnő előtanulmány a későbbi, 1940-ben született  Az elátkozott part - A három testőr Afrikában - Piszkos Fred, a kapitány mesterhármashoz. Rejtő ebbe a korai történetébe mindent belesűrített (lásd a poszt címét), ami kötelező kellék egy fergetegesen jó ponyvához: egy néha katonaruhába öltöző, gyönyörű nő (a Cirkálóban a Kölyök, a Három testőrben Yvonne Barré) egy rovott múltú, de aranyszívű légiós (Rozsdás, illetve a Herman Thorze álnéven bujkáló Tuskó Hopkins) segítségével megkeresi a gyarmatokon eltűnt fivérét (Tom Levent, illetve Francis Barrét).

A katonaviselt, keresett személyt minimum fel akarja akasztani árulásért és dezertálásért valamelyik nagyhatalom hadvezetése (mint Tom Levent, vagy az Elátkozott part Laméter kapitányát), szerencsére a kiszabadítására induló címeres gazfickók között mindig akad valaki, aki az ökle mellett a szürkeállományát is brilliánsan használja (mint Rozsdás és Senki Alfonz), és felgöngyölíti a szövevényes bűnügyet. Amibe azért néha bekavar a csimbókos szakállú Piszkos Fred kapitány is, aki sohasem mosakszik, viszont vesemagasságban késel.

Ezek a sztorik sokadszorra sem unalmasak, azaz újra kijelenthetjük: Rejtő egy zseni. Ahogy Korcsmáros is az, ha balettlépésekben pofozkodó Rejtő-hősöket, hegyes mellű nőket,  és gyűrött arcú, 10 méter repülés után a bárszekrénybe zuhanó alvilági alakokat kell rajzolni.

Az 1968-ban a Lobogó című újságban leközölt Korcsmáros-féle Elveszett cirkálóval mostohán bánt a sors: a mester tónusos technikával, fényezett papírra dolgozott,  ezt viszont az akkori nyomdatechnikával nehezen lehetett sokszorosítani. Korcsmáros 68-ban az egyre romló látása miatt gnómképű, kecskeszakállas Piszkos Fredet rajzolt az 1964-es Piszkos Fred, a kapitány óta etalonnak számító, nagyorrú, csimbókos szakállú Piszkos Fred helyett, és a szereplők is sokszor üres háttér előtt állnak. 1980-ban a  Füles rejtvényújság számára Halasi Éva rajzolta újra a teljes képregényt, 88-ban pedig  Lukáts Péter, de egyikük sem változtatott az eredeti, agyonzsúfolt panelrendezésen. Garisa H. Zsolték tehát nem véletlenül molyoltak két évig a Cirkálóval: egyhatod oldalnyi képkockákból varázsoltak féloldalas festményeket, és most már a szöveg is Rejtő eredetije lett, Cs. Horváth Tibor zanzásított verziója helyett.

Garisa Zsolt egyébként az elmúlt 7 évben annyira belejött a jellegzetes Korcsmáros-stílusba, hogy már kisujjból képes a lap aljára préselt, miliméternyi képkockákból önálló oldalakat kreálni, olyan szereplőket hozzáfestve a jelenetekhez, akik eredetileg nem is voltak ott. A 68-as Korcsmáros képregény mindössze 35 oldalas volt, a felújított változat már 72 oldal. Az illúzió pedig most is tökéletes: ha nem pörgetem át laponként a régi, 80-as évekbli Füles-verziót és az újat, sosem jövök rá, mik voltak az eredeti Korcsmáros-rajzok, és miket komponált Garisa a saját forgatókönyve alapján. Összehasonlításnak itt van két kép a Sudessex grófjával társalgó Piszkos Fredről:

Sajnos ekkor derült ki a kötet egyik nagy hibája: elkallódott a 14. és a 15. oldal. De semmi gond, megesett már ilyesmi a magyar Harry Potter-kiadásokkal is. A hiányzó oldalak nem akasztják meg a cselekményt, és ha minden igaz, a Képes Kiadó beragasztható pótlap és letölthető pdf formátumban is elérhetővé teszi a hiányzó részeket. Pusz 37 oldal-mínusz 2: még így is bőven jó az arány, az elveszett cirkáló tehát kötelező vétel az összes Rejtő- és Korcsmáros-rajongónak! És mindenki másnak is!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr591454849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.