Olvass!

KönyvesBlog

Halhatatlan istenek, halandók érzelmeivel

2009. november 17. Tweek
B+

Jun Mi-Kjong: A vízisten menyasszonya 1-2.

Vad Virágok Könyvműhely, 2008, 192 és 180 oldal, 1890 Ft.

 

Halandó ember és halhatatlan isten szerelmének története, viszontagságai nem maradhatnak ki a mítoszokból, merüljön ki akár futó kalandokban a görög mitológia csélcsap főistenének szokása szerint, vagy köttessen házasság, mint a jelen – koreai mitológián alapuló – képregény esetében.

 A vízisten menyasszonya ugyanis (mint azt az első kötet utószavából megtudhatjuk) a koreai mítoszokon alapul, bár a szerző meglehetősen szabadon kezeli azokat. Habek, a férfi főszereplő, a víz istene ugyanis valóban fontos szereplője a koreai mítoszoknak (eredetileg folyamisten), míg Szoa, a női protagonista Jun Mi-Kjong fantáziájának szüleménye. A történet, mint sok képregényben, teljesen hétköznapi környezetben kezdődik, hogy aztán áthelyeződjön a természetfölötti birodalmába, csakhogy ezúttal az átlagosnak mondható főhősnő nem azért kiválasztott, mert átlag feletti képességei vannak, hanem átkerül egy másik, az övétől sokban különböző világba, ahol más szabályok és törvények uralkodnak.

Elvileg. Habek isten víz alatti birodalma az istenek világa is egyben (vicces, de a tűz istene is itt él, de ha emberi lénynek nem jelent különösebb gondot, hogy levegőt vegyen a víz alatt, akkor ezen már igazán ne akadjunk fenn). Szoa falujában régóta nem esett az eső, nincs termés, éhínség fenyeget, nosza, áldozzunk fel egy szép lányt a víz istenének (nem tudom, másnak is eszébe jutott-e a magyar animecsatornán is futó japán sorozat, a Jigoku Shoujo, azaz Pokoli lány, ahol egy hasonló rítus torkoll tragédiák sorozatába), azzal kiengeszteljük, lesz eső, termés, minden, ami kell. Szoát látomás útján választják ki, várható halálán ő is, családja is láthatólag könnyen túlteszi magát, elfogadja a sorsát, hogy meg kell halnia a közösség érdekében (ebből sejthető, hogy ez nem olyan komor hangvételű történet, mint a Pokoli lány). A hangsúly az embernek az istenek világába való beilleszkedésére helyeződik, bár ez a világ egyáltalán nem olyan félelmetes, mint azt a főszereplő vagy az olvasó hinné. A dialógusok hangneme, a szereplők egymással való kapcsolata inkább emlékeztet olyan szituációra, amelyben a főhős új közösségbe, mondjuk új középiskolába kerül, és próbál meg alkalmazkodni. A szereplők bénáznak, pletykálnak, félreértést félreértésre halmozva, hogy aztán legyen mit kibogozni. Nem Szoa az első „emberlány”, akit „feláldoznak” Habeknek, aki kiskorú Kékszakállként őrzi régi asszonyai titkát, de ez körülbelül annyira vehető komolyan, mint a felnőtt Szoa és a gyerek Habek házassága. Köztük ugyanis nincs igazi férfi-nő viszony. Annál inkább alakulnak a dolgok Habek állítólagos unokatestvére, Mui és Szoa között, mert mint oly sok európai mítoszban−mesében, a férfi főhős itt is alakváltó, nappal gyerek, éjszaka csodaszép férfivá változik; kicsit olyan a helyzet, mint Ámor és Psyché történetében, és amint Szoa elkezd kíváncsiskodni meg többet tudni a kelleténél, nagy hatalmú férje őt is eltanácsolja birodalmából (akárcsak a szintén bizalmatlan és kíváncsiskodó Psychét).

 Nem véletlenül említettem az európai kultúrával való párhuzamokat; akármilyen ködösnek, ismeretlennek tűnhet a koreai mitológia világa, a történetben sok ismerős mozzanatot fedezhetünk fel, meg hát az alaphelyzet, a fő téma (két különböző világhoz tartozó lény kapcsolata) univerzálisnak mondható. A szereplők érzelmei, problémái pedig nagyon is emberiek, legyen szó bár arról, hogy a rettegett vízisten mennyire gátlásos, ha egy nőhöz való közeledésre kerül a sor, vagy rettegett anyósról (Szovangmo, Habek hiú, kicsit intrikus anyja telitalálat: ő a szerelem és a szépség, de a büntetés és a kínzás istennője is – ez sok mindent megmagyarázna…), vagy felejthetetlen exnőről (Nakbin, Habek valaha volt legkedvesebb felesége). Szóval kifejezetten élvezetes darab, a rajzstílus elképesztően gazdag és részletes (elsősorban a kidolgozott, szép háttereket emelném ki), bár a csajmangáknak valahogy a védjegyévé vált pillangóáradatot vissza lehetett volna fogni (majd minden oldalra került legalább két lepke), ami a karaktereket illeti, a Paradise Kiss Yukarija óta nem láttam ilyen szép női karaktert, mint Szoa, ehhez képest a felnőtt Habek kevésbé karizmatikus (vagy csak velem van a baj, mert nekem, mint minden ázsiai képregény férfi karaktere, túl feminin).

Ezúttal maga a kiadvány is kifejezetten szépre sikeredett, örömmel láttam a fordító jegyzetét az eredeti koreai mítoszról, és az utóbbi időben a fordítók, mangakiadók mintha jobban odafigyelnének a stilisztikára és a szöveg helyesírására is – csak így tovább.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr991479580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.