Olvass!

KönyvesBlog

120 millió forintért kelt el a Poe-könyv

2009. december 04. könyvesblog

Százhúszmillió forintnyi összegért, azaz pontosan 662 500 dollárét kelt el Edgar Allan Poe első kötetének, ma már ritkaságnak számító példánya, amely Christie's aukciósház New York-i árverésén pénteken cserélt gazdát.

A Tamerlane és más költemények című kötet Bostonban a fiatal író saját kiadásában jelent meg 1827-ben. Alig 40-50 példányt nyomtattak belőle, ebből bő 180 év múltán már csak egy tucat maradt fenn. A borítón még Poe neve sem szerepel.

A verseskötet árát a Christie's előzetesen 500-700 ezer dollár (89-125 millió forint) körüli összegre becsülte.

Az árverésre bocsátott példányt megviselte az idő, bekoszolódott és molyrágta. Mindezek ellenére a gyűjtők számára óriási értéket képvisel - ezt a könyv korábbi birtokosa, William Self egykori televíziós mogul is hangsúlyozta.

A kötetben szereplő művek közül kiemelkedik a Tamerlane című vers. A 403 soros költemény egy halálos ágyán fekvő keleti uralkodóról szól, aki az egész életén végigvonuló, hódító csaták helyett csak azt bánja, hogy elvesztette élete szerelmét. A versben már felismerhetők Poe későbbi stílusjegyei.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr1001574577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.